Filmet álmodni – Robert Zemeckis: Cast Away / Számkivetett

2001. február 15. – írta Köves Gábor

Tom Hanks szerepet álmodott magának: repülőgép-szerencsétlenség túlélőjeként látta magát, majd egy civilizációtól elvágott talpalatnyi szigetdarab egyetlen kényszerű lakójaként tűnt fel az álom folytatásában. Miután felébredt és egy jó nagyot nyújtózott, tekintete a vitrinben feszítő két aranyszoborra esett. Ebben a pillanatban rémleni kezdett, hogy ő valójában nem más, mint a világ legjobban kereső és legbefolyásosabb színésze, Spielberg puszipajtása (kell-e ennél több?), s mint ilyen még az álmait is komolyan veheti. És mit ad Isten, olyannyira komolyan is vette, hogy film lett a dologból. Na persze, a nagy álom érdekében még neki is áldoznia kellett, ami ez esetben fizikuma látványos átformálását jelentette. (Hízni és fogyni - ámulatot parancsoló színészi teljesítmény Hollywoodban).

Pszeudo – Stanley Kubrick: Eyes Wide Shut / Tágra zárt szemek

2000. december 15. – írta Stőhr Lóránt

Stanley Kubrick nem olyan filmrendező volt, akit iskolákba, irányzatokba lehetne besorolni. Kubrick a populáris műfajokban mozogva, jelentős közönségsikerekkel a háta mögött is megőrizte szellemi és művészi függetlenségét, azaz nem ő ment a divat után, hanem inkább ő teremtette. Szerző volt a szónak a francia új hullám teoretikusai által használt értelmében, szerző, akit nem az aktuális tendenciák, hanem saját személyes kézjegye felől azonosíthatunk.

Korai és roppant erős – Mundruczó Kornél: Nincsen nekem vágyam semmi

2000. december 15. – írta Ágfalvi Attila

Ezt a filmet megelőzte a híre. A beavatottak, ahogy azt mostanában illik, már akkor kultuszt kiáltottak, amikor még senki sem látta, noha ezt aligha lehet pusztán szómágiával létrehozni. A témája – homoszexuális prostituáltak, vér és erőszak – ugyan kevéssé vonzó; noha divatos rágcsálnivaló a tömegnek, amely amúgy sem rendelkezik idevágó ismeretekkel (mint ahogy egyébként én sem). A februári Filmszemlén megkapta a legjobb elsőfilmnek járó díjat. Ezek után szinte csodálatra méltó, hogy a film sűrű szövésű, jó ritmusú, a helyi érdekességből egy általánosan érvényes atmoszférát teremteni képes munkának bizonyult, egy szemmel láthatóan nagyon tehetséges rendező első filmjének.

Hat hét elég lesz – Neil LaBute: In the Company of Men / Férfitársaságban

2000. december 15. – írta Margitházi Beja

Mindig is volt valami rátarti büszkeség és titkos megelégedettség abban, ahogyan Hollywood a románcokat kezelte és a szerelmi divatokat igazgatta. De míg a 40-es évekig évtizedenként szorgalmasan javítgatta és újradefiniálta a love-style-t és a férfi-nő ideálok vonulatát, a hatvanas évekre mintha kifogyott volna a szuszból; éppen akkorra, amikor a nemi szerepek és a romantika konvenciói radikálisan átalakulnak.

Hollywoodi szépség – Sam Mendes: American Beauty / Amerikai szépség

2000. december 15. – írta Saszet Ágnes

Nyugatibb tájakon a szakmai berkekben osztatlan sikernek örvendett Lester Burnham, az egykori flower-power lázadó, beérni és beérkezni képtelen, jóléti vegetálásba csüggedt reklámszakember története nyugatibb tájakon osztatlan sikernek örvendett szakmai berkekben. A közönségsiker mifelénk sem maradt el, a kritikai fogadtatás azonban meglehetősen vegyes lett. Olykor legiccsezi, leantifeministázza, de többnyire „európai ízléshez idomított hollywoodi termék”-nek minősíti, a „kellemes időtöltésre” szánt filmek kategóriájába utalja, amelyben hol „jó a szövegkönyv, de...” , hol pedig „a szövegkönyvet megmenti a lírai fényképezés”.

Szabadon választott elrendeltség – Lasse Hallström: The Cider House Rules / Árvák hercege

2000. október 15. – írta Moldován Árpád Zsolt

A svéd Lasse Hallström Árvák hercege című filmje nemcsak képileg tetszetős alkotás. A rendező sikeresen teremti meg az egyensúlyt a jelenetek és a szereplők jelleme között is: minden a helyén van, a sztori, a képek, a ritmus, az üzenet.

Nemek, nézők és szerepek – Szerepzavarok a vásznon és a nézőtéren

2000. szeptember 15. – írta Hollósi Laura

„Bár a film nyilvánvalóan csupán film, amit a mozigépész levetít, a nézők meg nézik, a vetítés körülményei és a narratív hagyományok azt az illúziót képesek kelteni a nézőben, hogy mások magánéletébe leshet be. Egyebek között a nézők elhelyezése is egyértelműen olyan, hogy elősegítse exhibicionista késztetéseik elnyomását és elfojtott vágyaik kivetítését a színészekre." (Laura Mulvey)

Felhők fölött az ég – Michelangelo Antonioni, Wim Wenders: Al di lá delle nuvole / Túl a felhőkön

2000. szeptember 15. – írta Zágoni Balázs

Újabb meglepetés. Nemcsak azért, mert a hazai forgalmazók az elmúlt tíz évben két banit sem adtak európai művészfilmekre, hanem azért is mert ez a film nem „mai csirke". Több mint öt éves. Hogy Antonioni utolsó filmje mégis a mozikba került, talán mégsem annyira az azóta mennyei filmstúdiókba költözött olasz nagymester elismertségének köszönhető, hanem inkább a felvonultatott sztároknak. John Malkovich, Sophie Marceau, Jean Reno, Iréné Jacob neve sokkal többet mond mozinézők ezreinek, mint az Antonionié. No meg a Wim Wenders nevénél is, aki alázatos társrendezőként segített megvalósítani a tolószékhez kötött mester elképzeléseit.

A nézők nem sírnak – Kimberly Peirce: Boys Don't Cry / A fiúk nem sírnak

2000. augusztus 15. – írta Zágoni Balázs

Ez a film kakukktojásként bukkan fel a mifelénk vetített filmek között. Körülbelül úgy, mint főhőse az őt körülvevő társadalomban. Amerikai, a szó igazi értelmében független filmet nagyon ritkán látni az erdélyi mozikban. Könnyen meglehet, hogy egy szerencsés tévedés „áldozataiként" nyílik most alkalmunk megtekinteni ezt a filmet.

Egy elcserélt élet kínja és gyönyöre – Anthony Minghella: The Talented Mr. Ripley / A tehetséges Mr. Ripley

2000. augusztus 15. – írta Zudor Imola

Hogyan változtatja meg Tom Ripley életminőségét, egyéniségét és pozícióját abban a hierarchikus világrendben, amelyben behelyettesíthető fogaskerékből látszólag jelentős kulcsfigurává válik?