Ha végigtekintünk Arnold Schwarzenegger életművén, elsőként az egykori Halálosztó domesztikálódása szembetűnő: az út melynek során a Vasember filmről filmre egyre szelídebbé, üldözőből üldözötté, a házi tűzhelyek védelmezőjévé vált. Legújabb filmjében, a Hatodik napon-ban, a True Lies-ból vagy a Total Recall-ból már megismert karaktert hozza, a gondos apuka figuráját, aki ha a helyzet úgy alakul, a családi béke megőrzése érdekében akár az ellennel is szembeszáll.
A 2024-ben játszódó sci-fi akciófilm hátterét korunk aktuális tudományos innovációjának, a klónozás történetének hipotetikus fejezete szolgáltatja; az amerikai kongresszus 2011-ben törvénybe iktatja az emberi klónozás tilalmát (a bibliai cím a törvény nevére utal), a feketepiac azonban virágzik, elsősorban a legális üzlet, a háziállatokat klónozó (fedő)cégek védőszárnyai alatt.
Hősünk, Adam Gibson - kinek neve talán nem véletlenül kontaminálja az első ember, valamint a cyber-klasszikus William Gibson (a Johnny Mnemonic és a New Rose Hotel forgatókönyvírója) vezetéknevét - harcos konzervatív, nem ért egyet még a törvényesnek tekinthető háziállat-klónozással sem. Egy szép napon hazafelé ballagva aztán azt veszi észre, hogy már hazaért: hasonmása éppen a születésnapját ünnepli a családdal. Megkezdődik a csúcstechnológiával súlyosbított hajsza az identitásért.
A film még a sci-fi műfaján belül is tudományos paradoxonra épül. A felbukkanó klónok minden esetben egyidősek őseikkel, mely köszönhetően annak, hogy csak embriók klónozása lehetséges - vagyis ahhoz, hogy egy klón egykorúvá váljon a klónozottal, fel kell nőnie - eleve abszurdum. Opuszunk finoman átsiklik ezen az ellentmondáson; az Adamot üldöző klónok és Adam klónja sokadik generációsak, futószalagon készültek, miközben tanúbizonyságot téve az alkotók némi realitásérzékéről, gyerekbetegségektől szenvednek.
Némi filmtörténeti kitekintést a klón-téma mindenesetre megér; maga a kifejezés a filmkrónikák szerint az 1974-es The Clones kapcsán ment át a köznyelvbe. Azóta klónokat láthattunk dinó kiszerelésben a Jurrasic Parkban és az Elveszett világban, Ripley hadnagyként az Alien 4-ben, baljós árnyakként felbukkanva a Brazíliai fiúkban és a Gattaca-ban, de a téma humoros oldalának kidomborításával is próbálkozott néhány vígjáték, mint a Közös többszörös, a Lombikfeleség vagy az Austin Powers második része.
A Schwarzenegger-filmet a stúdió eredetileg a klón-téma komolyabb megközelítésének szánta, amolyan Akárki-moralitásnak az identitáskeresésről; Arnie azonban bejelentette igényét a szerepre, így a végeredmény egy ellentmondásoktól terhes akció alapú ál-moralitás lett, melyen még az sem dobott túlzottan sokat, hogy a híres indie-filmes, John Sayles is közreműködött a forgatókönyvírásban - a film emlékezetes futurisztikus víziói a virtuális barátnőről vagy az életnagyságú játékbabáról példának okáért tőle származnak.
Arnie egy interjú során emígyen szóla az új tudományos felfedezésről: “Engem egyáltalán nem zavarna, ha klónoznának, még akkor sem, ha ez életem során következne be.” Elnézve a filmjeiben évek óta stagnáló álomapuka-imázst, a klónozásról az egykori body-builder már maga gondoskodott.
