Zágoni Balázs tavaly október óta a Román Országos Filmközpont (Centrul Naţional al Cinematografiei – CNC) igazgatótanácsi tagja. A közszolgálati rádió jelenlegi elnökétől, Demeter András Istvántól vette át a stafétát. Hátterében gyakorlati filmes, szaklap-főszerkesztői, könyvkiadó-igazgatói és filmfesztivál-szervezői tapasztalatok állnak, és kéthetente Bukarestbe utazik Kolozsvárról, hogy vitázzon, pontozzon, szavazzon. Közel 4 hónap után a filmközpont működésének kulisszatitkairól mesélt a Filmtettnek.

Az emberek többsége nem lát bele a CNC működésébe, az intézmény honlapján még az igazgatótanács tagjainak a névsora, a döntéshozó bizottságok összetétele sem található meg, a sajtóban is csak a támogatott filmek listája szokott (esetleg) megjelenni, holott a CNC ennél jóval többet jelent. Hogyan épül fel a filmközpont, kik döntenek az ide benyújtott pályázatok sorsáról?

A CNC-nek van egy héttagú igazgatótanácsa. Ennek egyik tagja a vezérigazgató – 2006 óta Eugen Şerbănescu –, aki egyben az igazgatótanács elnöke is. A tanács tagjai: Elisabeta Bostan filmrendező (Uniunea Cineaştilor din România), Ioan Cărmăzan forgatókönyvíró és rendező (Uniunea Autorilor şi Realizatorilor de Film din România), Florin Paraschiv operatőr, gyártásvezető (Uniunea Producătorilor de Film), Diana Butoieru ügyvéd (Asociaţia Cineaştilor din România), valamint Oana Stoenescu filmforgalmazó (Asociaţia pentru Promovarea Filmului Românesc). A tagokat a különböző filmes szakmai szervezetek javasolják a tanácsba és a kulturális miniszter nevezi ki. Van egy tag, akit maga a kulturális miniszter jelöl és nevez ki – ez volnék én. Nagyon különbözőek vagyunk: a közel 80 éves gyermekfilmrendező asszonytól az alig 30 éves ügyvédkisasszonyig, forgatókönyvírótól forgalmazóig sokféle ember van a testületben.

Tehát egy személyt politikus jelöl ki az igazgatótanácsban, egy olyan testületben, amelynek elvileg politikától mentesnek kell lennie. Hogy fér össze ez a két dolog?

Tulajdonképpen egy, a kulturális minisztériumnak alárendelt állami intézményről van szó. Azért fontos, hogy legyen benne egy személy, akit a miniszter [jelen esetben Kelemen Hunor – a szerk.] közvetlenül jelölt ki, mert számára is fontos első kézből tudni, hogy mi folyik ebben a testületben. Összekötő szerepem is van tehát: nem vagyok minisztériumi alkalmazott, nem vagyok a miniszter tanácsosa, mégis rendszeresen tájékoztatom őt a testület munkájáról. Egyébként visszafele is mennek információk: nemrég arra volt példa, hogy az egyik igazgatótanácsi tag megjegyezte, hogy egy országos filmpolitikai kérdésben jó lenne a miniszterrel konzultálni. Ebben többen egyetértettünk. Én továbbítottam ezt a miniszternek és a közeljövőben lesz egy olyan ülés, amelyen Kelemen Hunor is részt vesz.

Milyen típusú pályázatokat bírál el a CNC igazgatótanácsa?

Minket a fesztiválokra, rendezvényekre, képzésekre és könyvkiadásra kiírt pályázatok érintenek. A többi pályázatról külön elbíráló bizottságok döntenek. A filmtörvény értelmében a nagy- és kisjátékfilmek esetében egy öttagú bizottság dönt, amelyet egy szavazati joggal nem rendelkező lektori testület is segít. Külön háromtagú bizottság dönt a dokumentumfilmekről, és egy harmadik bizottság határoz az animációs filmekről. Ezeket a testületeket minden pályázati kiírás alkalmával meg kell újítani. Mi ezekkel a bizottságokkal nem vagyunk közvetlen kapcsolatban, a törvény értelmében ezeket a vezérigazgató nevezi ki a szakmai szervezetekkel folytatott konzultáció alapján.

Tehát amikor Mungiuék szidják a CNC-t, akkor nem titeket szidnak, hanem ezeket a kisebb bizottságokat?

Talán közvetlenül nem, de minket is szidhatnak és joggal, mert az igazgatótanács felelős az egész szervezet működéséért. Éppen ezért nagyon fontos, hogy ne szavazógépként működjünk, hogy elénk tolnak napirendi pontokat, amelyeket meg kell szavazni, mert a vezérigazgató vagy a jogi osztály ezt javasolta, hanem rá kell tudnunk kérdezni dolgokra és érdemi vitát kell folytatnunk minden fontos kérdésben. Csak így érezhetjük felelősnek magunkat a meghozott döntésekért.

Hogyan zajlanak az üléseitek?

Általában egy héttel korábban megkapjuk a napirendi pontokat. Pályázati időszakban húzósabb a dolog, ilyenkor hosszabbak a gyűlések – legalábbis én eddig egy ilyenen vettem részt: október 21-én döntöttünk a 2011 első félévi rendezvényekről és ez a pontozógyűlés 7 órát tartott. Tavasszal döntünk majd a jövő év második félévi rendezvényekről. Mint már említettem, hozzánk kerülnek a fesztiválokra, rendezvényekre, képzésekre és könyvkiadásra beérkezett pályázatok. Ilyenkor először is dokumentálódnunk kell. Sajnos a filmközpont azt még nem tudta megoldani, hogy nyugodtan, otthon elolvashassuk ezeket a pályázatokat. Bukarestbe kell utaznom legalább egy nappal hamarabb és átolvasni a 40–50 pályázatot a tanácsteremben. Beülök, reggeltől estig átnyálazom ezeket a pályázatokat és pontozom őket. Ezután egyeztetünk, felmérjük azt, hogy ki mire hány pontot adna a 100-ból, a vitás pályázatok esetében pro és kontra érvek hangzanak el, megpróbáljuk meggyőzni egymást. Utána mindenki hazamegy és a következő gyűlésre lezárt borítékban hozza az eredményeit. Van egy minimális pontszám – 490 –, amit el kell érni, és ha ezt a pályázó elérte, akkor bekerül a finanszírozási szakaszba. A munkatársak a pontok alapján sorrendbe állítják a pályázatokat: az első, aki maximális pontszámot ért el, megkapja a kért összeg 100%-át, a második például 98%-át (vagy 97%-át), a harmadik 96%-át (vagy 94%-át), attól függően, hogy mekkora a teljes keret – a lényeg az, hogy minden két helyezett között ugyanakkora százalékkal csökken a megítélt összeg.

Nem bonyolult ez kicsit?

Elég bonyolult, és a 2 évente cserélődő igazgatótanácsi tagok semmilyen előképzést nem kapnak ehhez a feladathoz. Elolvashatják a törvényt, a működési szabályzatot, aztán hopp a mély vízbe. Ennek a pályázatnak most úgy futottunk neki, hogy egy korábbi határozat értelmében eleve nem adhattunk ki nagyobb összeget, mint a tavaly, ami eléggé megkötötte a testület kezét. Ha valakit tavaly túl kicsi támogatást kapott, annak egyszerűen nem volt esélye idén nagyobbat kapni. Ezek olyan döntések, amelyeket mindig az aktuális igazgatótanács hoz meg, néha elég viharos körülmények között, pl. 4 szavazattal a hétből. Nincs értelme ebből hosszabb távú következtetéseket levonni, mert lehet, hogy már jövőre más testület a törvényi szabályozások közt más játékszabályokat talál ki. A törvény annyit szab meg, hogy pontozni kell, bizonyos ponthatár fölött bejutás van, és az összesített pontszám által meghatározott sorrendben kell a pénzt szétosztani.

Nagy vitánk volt a tanácsban – aztán egyszerű többségi szavazat született – arról, hogy kell-e kombinálni a pontozást a szavazással. Vegyük azt a sarkított esetet, hogy négyen maximális, hárman minimális pontszámot adnak egy pályázatra. Eddig az történt volna, hogy ez a pályázat nem kerül be a finanszírozási szakaszba, mert nem éri el a szükséges minimális pontszámot...

Ha egységes a pontozási rendszer, akkor hogy fordulhat elő az, hogy egy pályázat maximális és minimális pontszámot kapjon ugyanazon igazgatótanács két külön tagjától?

Előfordulhat, mert egyetlen olyan kritérium van, ami egyértelmű: vannak-e partnerei? Ezt meg tudom számolni. Más a helyzet például a szakmai tapasztalattal: egy 20 éves tapasztalatot is nagyon le lehet pontozni, és azt mondani, hogy ez nem mérvadó, mert nem éppen azon a területen fejtette ki a tevékenységét, amit én fontosnak tartok a pályázat szempontjából, vagy föl is lehet pontozni a maximumig: milyen gazdag filmes tevékenység! Itt tehát nagy tere van a szubjektivitásnak. Nem beszélve az olyan szempontokról, mint pl. a rendezvény hasznossága, fontossága, a kultúra és az oktatás fejlesztéséhez való hozzájárulása vagy jelentősége az országimázs szempontjából...

Az őszi pályázati szesszióban előfordult ilyen extrém eset?

Volt vagy három is, amely erős ellenérzéseket szült a társaság egyik felében és erős szimpátiákat a másikban. Ilyenkor lesz fontos az, ha 4 igen szavazat 3 nem ellenében be tud juttatni egy rendezvényt a finanszírozási szakaszba: nem a pontszámok önmagukban győznek – amit egyébként a törvény előír –, hanem így össze lettek kombinálva egy szavazati aránnyal. Ezt úgy is fel lehet fogni, hogy pro-fesztivál döntés született: minél több fesztivál, rendezvény kapjon támogatást... Szerintem nem ez volt a törvényalkotó szándéka, hanem az, hogy csak a legjobb egyharmad kapjon támogatást, ezért a 490 pontos bejutási határ. Mi, ezzel a határozattal gyakorlatilag lejjebb engedtük a küszöböt. Mindegy, ez már így van, a tanács egyszerű többséggel megszavazta ezt a határozatot. Nem lehet egyébként teljesen nyugodtan felállni egy ilyen ülés végén: marad a kétely, hogy ezt támogattam, de vajon tényleg jó-e? Azt nem támogattam, mert nem győzött meg a pályázata, de vajon nem tévedtem-e? Nyitott kérdések mindig maradnak, és természetesen mindig lesznek fellebbezések is. Ez benne van a pakliban. De érdekes volt, hogy a 4 kategóriában összesen beérkezett 43 pályázatból 31 konszenzusos döntés született. Vagyis 31 olyan pályázat volt, ahol mind a 7 tag egyformán vagy átmenő, vagy nem átmenő pontszámot adott. Ami azt jelenti, hogy a pályázatok tekintetében sok dolgokról ugyanúgy gondolkodunk.

A 4 pályázati kategória közül melyik a legnépszerűbb? A CNC pénzosztásával kapcsolatban ugyanis általában a filmes projektekről lehet hallani, azok körül törnek ki a botrányok is – könyvkiadásos botrány például még sosem volt.

A fesztiválok. Jóval kevesebb pályázat érkezik például filmes képzésre, pedig mindenki arról beszél, hogy az milyen fontos. És filmes könyvekre is kevés a pályázat.

Hány könyv jelenik meg például jövő év első felében?

Nagyon kevés, mindössze 6 könyvpályázat volt. Akárcsak a fesztiváloknál, itt is láttam felfújt költségvetéseket. De végül, ha nem is mindig a kért összegek szintjén, majdnem mindegyik kapott támogatást. Egyet sajnos vissza kellett utasítanunk, mert formailag hibás volt.

Ilyenkor a teljes összeget – tavaly ősszel a közel 3,5 millió lejt (kb. 800 000 euró) – négybe osztjátok?

A könyveket külön vesszük, de amúgy összpontszám van, ami a kategóriától független. A fesztiválok és rendezvények vegyesen kerültek be, ahogy a pontszám diktálta... A szétosztott összeg – 3,672 millió lej – a könyves pályázatokkal együtt kevesebb mint az éves költségvetés 10%-a. (A CNC 2010-ben 47 millió lejjel gazdálkodott – ez majdnem 11 millió euró). Persze lesz egy 2011 tavaszi pályázati is, körülbelül ugyanekkora kerettel.

Érdekes egyébként, hogy a keretekhez mennyire nehéz hozzányúlni. A 2010-es évben az utolsó gyűlésünkön meghatároztuk a nagyjáték-, kisjáték-, dokumentum- és animációs filmre fordítható keretet. Többen úgy éreztük, hogy az előző években aránytalanul kevés támogatást kapott a kisjátékfilm kategória. Egyfelől ez az a műfaj, ami a belépőjegy a nagyjátékfilmhez. Lehetőleg ebben kell előbb kipróbálják magukat a fiatal filmesek, a főiskolák végzettjei és nem egyből nagyjátékfilmben. Másfelől ez a kategória hozta az első nagy díjakat is az új román film számára. A törvény viszont rögzíti mindegyik kategória esetén a ráfordítandó minimális százalékot a teljes keretből. Az animáció és a doksi már eleve a törvényes minimumon volt, tehát ebből nem lehetett és nem is akartunk elvenni. Végül a nagyjáték és a debüt nagyjáték kategóriákból vettünk el egy-egy százalékot és így a tavalyi 5 helyet 7%-ot, vagyis 700 000 lejt kapott a kisjátékfilm. Ez az egy-egy százalék nem olyan sok a nagyjátékfilmeknél, viszont komoly pluszt, 40%-os növekedést jelent a kisfilmek tavalyi keretéhez képest. Örülök, hogy ezt a döntést sikerült átvinni a nagyjátékfilmes lobbi ellenében is. Arra is gondoltam eközben, hogy a romániai magyar filmeseknek is nagyobb esélyük van előbb ebben a kategóriában pályázni, mint a nagyjátékfilmeknél.

Közvetlenül kinevezésed után két helyen is nyilatkoztad, hogy biztatod a magyar szervezeteket, hogy pályázzanak a CNC-hez, mert lobbival megpróbálsz segíteni az ügyükön – mindezt azért is mondtad el, mert egyáltalán nincsenek magyar pályázók. Azóta eltelt néhány hónap. Volt ennek valamiféle visszhangja, kaptál bármilyen visszajelzést, érdeklődést?

Még nem. De nem hiszem, hogy olyan ijesztő a bukaresti „oroszlán”, ahogy az néha Kolozsvárról, Nagyváradról, Marosvásárhelyről vagy Sepsiszentgyörgyről tűnik. Az igaz, hogy nagyon kis méretű rendezvényekkel, például egy helyi iskolai filmklubbal nem nagyon érdemes pályázni. De azt gondolom, hogy jól kitalált és realista pályázattal jó esélyek vannak. Idén 3 benyújtott pályázatból 2 nyert, ami nem rossz arány.

De például egy városi filmklub pályázhatna?

Szerintem érdemes megpróbálni, egyfelől azért, mert a CNC és az igazgatótanács céljai között szerepel egy országos filmes műveltségi stratégia kidolgozása. Én ilyen stratégiát leírva még nem láttam, de most is volt egy pár ilyen jellegű pályázat és kaptak támogatást.

A nyilvánvalókon kívül – már futó fesztiválok, filmnapok stb. – mi az, amivel érdemes pályázni, akár magyar – de nem feltétlenül magyar – szervezőként is?

Ki lehet találni új fesztiválokat is, és érdemes lenne filmes képzéseket is. Sok városban, köztük majdnem az egész Székelyföldön megszűntek a régi mozik. Az épületek, vetítők ott állnak, de nem történik semmi. Milyen jó lenne, ha helyi, vállalkozó szellemű filmbarátok, filmklubosok mély levegőt vennének és a város támogatásával egy komolyabb filmklubot vagy egy ügyes tematikus fesztivált indítanának. Bukarestben 2 terem is működik filmmúzeum jelleggel, és komoly támogatásban részesül a CNC-től. Sehol nem írja, hogy ezt csak Bukarestben lehet csinálni.

Idén például volt egy gyermekfilm-fesztiválos pályázat, az egyetlen az egész országban, első kiadás: Slatinán szerveznék. Ezt én elvből támogattam, bár kételyeim vannak afelől, hogy Slatinán milyen gyermekfilm-fesztivált lehet szervezni és kinek. De hátha elkezdődik valami.

Mi a helyzet az interkulturális és a nem magyar kisebbségi filmes rendezvényekkel, esetleg könyvkiadással?

2010-ben egyáltalán nem láttam kisebbségi projektet.

Van-e visszajelzésetek az odaítélt pénzösszegek sorsáról?

A pénzügyi ellenőrzés mellett a CNC raportőröket küld ki a támogatott rendezvényekre, akik jelentést írnak arról. Fontosnak tartanám, hogy ezután valamiféle egységes szempontok szerint készüljenek ezek a jelentések. Ha valaki szabad fogalmazást ír egy fesztiválról, azzal nem biztos, hogy tudunk mit kezdeni. Ez a legfontosabb: legyenek visszacsatolások, hogy lássuk azt, hogyan lett felhasználva az általunk megítélt pénzösszeg, hogy jövőre is érdemes-e támogatnunk vagy sem az illető rendezvényt.

Az igazgatótanács másik fontos feladata szerintem az, hogy átláthatóvá tegye az intézetet. Egy példa: csak 2010 április óta jelennek meg az igazgatótanács döntései a központ honlapján. Azt gondolom, hogy minél kevésbé átlátható a központ működése annál több a gyanú a működés korrektségét illetően.

Mi a szép ebben az új munkádban?

Az, hogy heten vagyunk, magunkra és egymásra utalva. Valahol mindenki filmbolond, tehát a legjobbat akarja a filmeseknek és a filmnézőknek. Persze nem egyformán gondolkozunk, nem egyforma a hátterünk, ezért hatalmas viták vannak, és nagyon érdekes látni, hogy mikor ki és milyen érvvel tud győzni és meggyőzni. Egyikünknek sem főállása ez, leszámítva a vezérigazgatót és inkább jelképes honoráriumért dolgozunk. Sokan azt ismerőseim közül, még a filmesek közül is azt gondolták, hogy ez egy pénzes állás, szolgálati kocsival, bőrfotellel és titkárnővel. Hát nem. A sok utazás miatt elég fárasztó, de nagy kihívás, felelősség és megtiszteltetés, hogy ott lehetek.