Címke: filmes pályázatok

Forgass némafilmet a Szamos-parti Hollywoodból!

2023. február 17. – írta

A Nemzeti Filmintézet és a Pagony könyvkiadó némafilmes pályázatot hirdet 10-18 évesek számára: a Zágoni Balázs Szamos-parti Hollywood című regénye alapján készült adaptációkat április 16-áig lehet beküldeni.

Romániai filmgyártók vesszőfutása – Állami támogatás helyett ígéretek

2021. január 15. – írta

Sokan úgy gondolják, hogy az államnál dolgozni könnyű, amiben van némi igazság, de az állammal dolgozni egészen biztosan nem az, főleg, ha a versenyszférából vetemedik valaki ilyesmire. Ezt most már tudják a hazai filmgyártók is, akik 2018-ban azt az ígéretet kapták, hogy az állam megtéríti filmgyártási költségeik egy részét állami segély címen azért, hogy a rendkívül dinamikus román filmipar még jobban kiteljesedjen, illetve hogy egyre több filmet forgassanak Romániában. Csakhogy a bukaresti kormány immár két és fél éve hitegeti a gyártókat, akik szinte semmi pénzt nem láttak a kilátásba helyezett támogatásból úgy, hogy közben a filmek elkészültek.

Nem is olyan ijesztő a bukaresti oroszlán – Beszélgetés Zágoni Balázzsal a román filmközpont működéséről

2011. január 14. – írta

Zágoni Balázs tavaly október óta a Román Országos Filmközpont (Centrul Naţional al Cinematografiei – CNC) igazgatótanácsi tagja. A közszolgálati rádió jelenlegi elnökétől, Demeter András Istvántól vette át a stafétát. Hátterében gyakorlati filmes, szaklap-főszerkesztői, könyvkiadó-igazgatói és filmfesztivál-szervezői tapasztalatok állnak, és kéthetente Bukarestbe utazik Kolozsvárról, hogy vitázzon, pontozzon, szavazzon. Közel 4 hónap után a filmközpont működésének kulisszatitkairól mesélt a Filmtettnek.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes