Beszélgetés Gyarmathy Lívia filmrendezővel Beszélgetés Gyarmathy Lívia filmrendezővel

Már a konyhában el kell dönteni…

Beszélgetés Gyarmathy Lívia filmrendezővel

Nők a képben – az 5. CineFest speciális szekciója volt ez. Kerekasztal-beszélgetések, filmrendezőnők filmjei színesítették a versenyprogramot. A fesztivál történetében először osztottak ki életműdíjat, amit – a tematikához méltóan – Gyarmathy Lívia vehetett át.

Volt ideje bekapcsolódni a fesztiválprogramba?

Délután érkeztem, a kerekasztal-beszélgetések után meghallgattam a Bălănescu Quartettet, aztán benéztem a moziba, de a teremben még a földön is ültek, úgyhogy nem tudtam bemenni. Visszasétáltam a hotelbe, bekapcsoltam a tévét, és láttam egy francia thriller végét…

Milyen filmet néz szívesen?

Nehezen találok magamnak filmeket. Az idiotizmust sugárzó filmek felidegesítenek az örök képi archetípusaikkal, és sajnos sok az ilyen amerikai próbálkozás. Régen sorra jöttek ezek a megrendítően nagy filmek, mint Antonioni Nagyítása, Fellini 8 és ½-je vagy Truffaut és Wim Wenders munkái. Ma éveknek kell eltelni, hogy jöjjön egy ilyen. Talán a legutóbbi, amit láttam, a Párizs, szeretlek! volt, Juliette Binoche-sal. 18 epizódos szkeccsfilm hangulatokról – nagyon szerettem.

Távolról jutott el a filmezéshez.

18 évesen még nagyon kiforratlan voltam, de leginkább orvos akartam lenni. Nem vettek fel az egyetemre, így kalandos évek következtek: jártam a műegyetemre, bölcsészkarra, majd a gépészkaron próbálkoztam. Aztán megint beadtam a jelentkezésem az orvosira, de akkoriban ők döntötték el, kiből mi lehet, és nekem a vegyészkart engedélyezték. Nem örültem, de nyilván belementem; el is végeztem a képzést, és dolgozni kezdtem egy textilgyárban. Sichtásmérnök voltam – a sichta műszakot jelent – ezáltal minden harmadik héten éjszaka dolgoztam. Három és fél évig csináltam ezt. Nehéz volt, de hasznos, hogy volt ilyen része az életemnek: sokat tanultam, sokat tapasztaltam.

Aztán jött az újsághirdetés, amiben a Színház-és Filmművészeti Főiskola hallgatókat keresett…

Igen. De visszagondolva már gyermekkoromtól minden a film, a vizualitás felé terelt. Apróságok, melyeknek igazából nincs jelentőségük, mégis álomvilágként dereng egy-egy emlékkép. Aztán a kalandos évek alatt kikristályosodott, hogy mást akarok. Abban a bizonytalanságban nem találtam a helyem, sokféle utat kipróbáltam, több egyetemet, több irányt, de nem éreztem jól magam. Aztán tudatosodott bennem, hogy a film az, amivel foglalkozni akarok. Mégis, a hirdetésig nem tettem konkrét lépést ebbe az irányba. De így kellett lennie, hiszen végig kellett mennem ezen az úton, hogy sikerülhessen. Ez tudniillik egy pótfelvételi volt, mert nem jelentkeztek elegen a szakra. Herskó János vezetésével egy kísérleti osztályt indítottak, melyet olyan diákokkal töltöttek meg, akiknek már volt egy diplomájuk: már volt mögöttük egy életút, már rendelkeztek másfajta élettapasztalattal. Visszatérve a hirdetésre – 600-an jelentkeztek, ebből két főt vettek fel, Simó Sanyit és engem. Én voltam az egyetlen nő az osztályban.

Létezik női film?

Nincs ilyen. Nézze, én nem szoktam eltitkolni az együttérzésem, nem szoktam kirekeszteni a filmből az érzelmeket. Erénynek tartom, ha az érzelmek meg tudnak mutatkozni. Ott a Táncrend. Én szerettem azt a négy szereplőt, és ez látszik is. Van film, amit nő csinál, van amit férfi, de a férfiak filmjei is meghatóak és érzelmesek lehetnek. Az, hogy mennyivel nehezebb egy nőnek rendezni, nem a forgatáson dől el, hanem a konyhában, a lakásban: otthon. Mert sok más feladat van, amit el kell végezni forgatás előtt. Az, hogy egy rutinos és rafinált stáb hogy fogad, az azon múlik, hogy látják-e: komolyan akarsz filmet csinálni, van elképzelésed. Már a konyhában tudni kell, mit akarunk csinálni a forgatáson. Hihetetlen sok segítséget kaptam a stábtól, a férfiaktól is.

A csalás gyönyöre például tematikájában női.

Ilyen értelemben igen. Ez az egyik filmem, amit nem szeretek. Nem tudtam kihozni belőle mindent, amit lehetett volna. A forgatókönyvet még a régi rendszerben fogadták el, és nagyon kevés volt a pénz, ettől ámokfutás lett a forgatás. Csapó után, ha véget ért a jelenet, én már lenn voltam az utcasarkon a telefonfülkében, és telefonáltam, hogy legyen pénzünk. Az energiám 80 %-a arra ment el, hogy ott legyen a kamera, a maradék 20 jutott a filmre. Sajnálom, mert ez a személyes összeomlás – társadalmi összeomlás jó gondolat, de a körülmények rosszak voltak, nem tudtam igazán kiaknázni a lehetőségeket. Halálra voltam gyötörve.

De rendezett még egy játékfilmet.

Ez pedig egy férfifilm. A Szökés esetében nagyon nehezen fogadták el a forgatókönyvet. Hozzájárult ehhez a Recsk sikere, az hogy rengeteg nézőt vonzott a moziba. A Szökés legfőbb kérdése, hogy meddig lehet elmenni abban, hogy az ember kockáztassa mások életét a saját szabadságáért. Évekig húzódott, míg pénzt kaphattunk, de végül meglett, és így nem ezen múlt, hogy jó filmet készítsünk. De úgy érzem, sikerült: ami bennem volt, azt érvényesíteni tudtam. Ezt a filmet valahogy nem is felejtették el, évről évre előveszik, mindig van apropója. 1997-ben forgattuk, azóta nem rendeztem játékfilmet, a „vidéki rövidfilmekkel" foglalkoztam. De szívesen csinálom, másrészt sokkal kevesebb a gond vele, kevesebb pénzbe kerül, amit könnyebb összeszedni.

Volt, amiről a film miatt kellett lemondania?

Gyereket felnevelni, családot egészben tartani, ehhez elég sok erőfeszítés kell. Mindegyik nagyon fontos. Mindkét oldalt nem lehetett egyformán, 100 %-osan csinálni. Persze a praktikum a háztartásban segít, de akkor még nem volt mikrohullámú sütő, például.

Játék- vagy dokumentumfilmesnek tartja magát?

Egyiknek sem. Egyszerűen filmesnek. Mindkettőnek helye van az életemben, a munkámban, de mindkettő más-mást jelent. A dokumentumfilm az események közvetítése, a játékfilm pedig olyan, amiben ura vagyok a helyzetnek. A dokumentumfilm nem mechanikai munka, nem csupán egy fontos esemény dokumentációja. Ez a felfogás eltávolítja a nézőket a dokumentumfilmtől. Hiszen az események a valóságból alakulnak, és én vagyok az, aki kódolom az eseményeket, ez pedig megjelenik a filmben. Hiszen ott vagyok: a laza és sokaságában jövő eseményeket látva késztetést érzek, hogy megszerkesszem azokat – a szerző benne van a filmben. A miértekre a néző is választ kér, és a rendező is választ akar adni – valahol ez a funkciója.

Egy dokumentumfilm forgatása intim közelséget jelent a szereplőkkel.

A barátságok megmaradnak. De én nem megyek vissza soha. Nem forgatok még egy filmet ugyanarról. De a kamera hatalom: erő kell, hogy az ember ne éljen vissza ezzel. 1986-ban forgattuk a Recsket – ott ÁVÓ-sok szólaltak meg. Érezték, hogy valami történni fog, hogy jobb, ha elmondják, mi az ő igazságuk ebben a történetben – és én helyet adtam ennek. De ott van Rostás Árpád (A lépcső) – a gyerekei már egyetemisták. Legutóbb néhány napja beszéltünk telefonon – a mai napig tartjuk a kapcsolatot. A filmben minden eszközömmel azon voltam, hogy megmutassam, ki ő valójában, hogy elmondjam a kálváriáját, és láttassam azokat az embereket, akik szembefordultak vele. Azonosultam Árpáddal, az ő céljai az én céljaim voltak.

Legfrissebb munkája a Kishalak… Nagyhalak… Vetítette az Uránia mozi, de már nincs műsoron – mikor nézhetjük meg újra?

Nem olyan rég kerestek meg a Filmszemlével kapcsolatban, hogy indítanám-e a Kishalak… Nagyhalak…-at. Természetesen igent mondtam, így legközelebb a szemlén kerül közönség elé. Ez a kisfilm egy 30 perces metafora a társadalom működéséről vízirendőrökkel, halőrökkel és orvhalászokkal – kisebb és nagyobb halakkal… De nagyon igaz, élő metafora.

1968-ban Miskolcon kapott kategóriadíjat az Üzenetért. Most ugyanitt, a CineFesten vehetett át életműdíjat.

40 év. Sok idő. Az életműdíj egy pálya végét jelenti.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Friss film és sorozat

  • Fekete Párduc 2

    Színes fantasy, képregényfilm, 161 perc, 2022

    Rendező: Ryan Coogler

  • Azt mondta

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2022

    Rendező: Maria Schrader

  • A döntés

    Színes dokumentumfilm, 79 perc, 2022

    Rendező: Vízkelety Márton, Ugrin Julianna

  • A Fabelman család

    Színes életrajzi, filmdráma, 151 perc, 2022

    Rendező: Steven Spielberg

  • Vérapó

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 101 perc, 2022

    Rendező: Tommy Wirkola

Szavazó

Melyik a kedvenc életrajzi filmed a közelmúltból?

Szavazó

Melyik a kedvenc életrajzi filmed a közelmúltból?

Friss film és sorozat

  • Fekete Párduc 2

    Színes fantasy, képregényfilm, 161 perc, 2022

    Rendező: Ryan Coogler

  • Azt mondta

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2022

    Rendező: Maria Schrader

  • A döntés

    Színes dokumentumfilm, 79 perc, 2022

    Rendező: Vízkelety Márton, Ugrin Julianna

  • A Fabelman család

    Színes életrajzi, filmdráma, 151 perc, 2022

    Rendező: Steven Spielberg

  • Vérapó

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 101 perc, 2022

    Rendező: Tommy Wirkola