Meghalt Bernardo Bertolucci Meghalt Bernardo Bertolucci

Meghalt Bernardo Bertolucci

Elhunyt Bernardo Bertolucci, Az utolsó császár (The Last Emperor) című kilenc Oscar-díjas film, A megalkuvó (Il conformista), valamint Az utolsó tangó Párizsban (Ultimo tango a Parigi) rendezője.

Az olasz filmrendező rákban halt meg 77 évesen hétfőn hajnalban, írja a Variety.

Az 1972-es Az utolsó tangó Párizsban Olaszországban 1987-ig tiltott volt, híres vajas jelenete Maria Schneider színésznő nyilatkozatai nyomán a film elkészülte után évtizedekkel éles vitát váltott ki.

Bertolucci Hollywoodban is erőteljesen szerzői filmeket rendezett. A kínai kormány közreműködésével készült Az utolsó császár (The Last Emperor) című filmje 1987-ben mind a kilenc Oscar-jelölését díjra váltotta, köztük a legjobb film és legjobb rendező kategóriában is. Az olasz rendezők közül Bertolucci volt az első, aki az utóbbi elismerést elnyerte.

Oscar-díjai mellett Golden Globe-ot, BAFTA-díjat, 2011-ben pedig tiszteletbeli Arany Pálmát is nyert.

Utolsó játékfilmje a 2012-es Io e te volt, amelynek főszereplője egy introvertált kamasz, aki a szüleinek azt mondja, hogy sítúrára utazik, közben azonban a pincében, egyedül tölti a szabadidejét.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • Dracula

    Színes vígjáték, 175 perc, 2025

    Rendező: Radu Jude

  • Bugonia

    Színes bűnügyi, sci-fi, vígjáték, 120 perc, 2025

    Rendező: Jorgosz Lanthimosz

  • Frankenstein

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 149 perc, 2025

    Rendező: Guillermo del Toro

  • Zúzógép

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 123 perc, 2025

    Rendező: Ben Safdie

  • The Paper

    Színes tévésorozat, vígjáték, 300 perc, 2025

    Rendező: Greg Daniels, Matt Sohn, Jeffrey Blitz, Ken Kwapis, Paul Lieberstein

  • Vadászat után

    Színes bűnügyi, filmdráma, thriller, 138 perc, 2025

    Rendező: Luca Guadagnino

  • Dinți de lapte

    Színes filmdráma, thriller, 104 perc, 2025

    Rendező: Mihai Mincan

  • Jó szerencse

    Színes vígjáték, 98 perc, 2025

    Rendező: Aziz Ansari

  • Alien: Föld

    Színes horror, sci-fi, tévésorozat, 440 perc, 2025

    Rendező: Noah Hawley

  • Springsteen: Szabadíts meg az ismeretlentől

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 120 perc, 2025

    Rendező: Scott Cooper

  • Predator: Halálbolygó

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 115 perc, 2025

    Rendező: Dan Trachtenberg

Szavazó

Ki a kedvenc S.S. monogramos színésznőd?