Dagur Kári volt talán a legcsendesebb, legkevésbé észrevehető vendég az idei Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon. Ennek ellenére az elsőfilmes izlandi rendező filmjét a közönség nagy érdeklődéssel követte, majd éjszakába nyúlóan elbeszélgetett alkotójával. Hogy hány néző szívébe lopta be magát a fiatal rendező és csendes humorú szép filmje, azt a díjátadáson felhangzó nagy taps és ováció jelezte. Dagur Kárival még azelőtt beszélgettünk, hogy megkapta volna a Transilvania Trófeát, Románia Nemzetközi Nagyjátékfilm Fesztiváljának fődíját.
Hogyan döntötted el, hogy filmmel akarsz foglalkozni?
Tinédzserként számtalan hobbim volt: zenéltem, fotóztam, írtam. Aztán ahogy telt az idő, egyre jobban éreztem, hogy választanom kell, egyvalamit kell csinálnom, és azt jól. De egyikről se akartam lemondani. És akkor rájöttem, hogy ha elkezdek egy negyedik dolgot, a filmezést, akkor minden hobbimat gyakorolhatom, hiszen a filmhez minden kell, írás, fényképezés és zene.
És akkor egyszerűen elmentél Dániába és jelentkeztél a Filmművészeti Egyetemre?
Előbb elvégeztem egy főiskolát, majd két évet dolgoztam egy televíziónál Izlandon. És utána mentem el Dániába és felvételiztem a Filmiskolába, ahova elsőre fel is vettek.
1995-ben kezdted a filmes tanulmányaidat és 1999-ben fejezted be. Pont erre az időszakra esik és ugye Dániában történt a Dogma 95 kiáltvány meghirdetése és az első dogmafilmek megjelenése. A Dogma körüli forrongás mennyire volt számodra meghatározó az iskolaévek alatt?
Ez alatt a négy év alatt valóban rengeteg minden megváltozott. Amikor elkezdtem a filmiskolát, Dánia egy reménytelen országnak számított a filmkészítést illetően. Sok szempontból divatjamúlt filmek készültek ott. De ez alatt a néhány év alatt Dánia Európa egyik legizgalmasabb filmes országa lett. És Lars von Trier tényleg nagyon érdekes dolgokat alkotott, és képes arra, hogy folyamatosan fenntartsa a filmes szakma érdeklődését Dánia és a Dogma iránt.
A tanáraid között voltak-e Dogma-tagok, vagy a Dogmához közel álló filmesek?
Igen, például a forgatókönyvírás-tanárunk, Mogens Rukov társszerzője volt a Születésnap című, talán leghíresebb dogmafilm forgatókönyvének. A rendezővel, Thomas Vinterberggel együtt írták a könyvet. Rukov mondhatni keresztapja volt a Dogmának. Mindenki hozzá ment tanácsért a forgatókönyvével vagy félkész filmjével. Majd minden dogmafilmben megjelenik a neve, mint konzultáns, és vagy féltucatnyinak forgatókönyvírója is volt.
Voltak-e ellentétek a „Dogma-pártiak” és az ellenzők között a filmiskolán?
Nem. Szerintem senki sem gondolta, hogy ez ekkora horderejű dolog lesz. Az elején csak egy jó viccnek tűnt, de aztán az egész világ odafigyelt a Dogmára, és a dánok örültek annak, hogy Dánia a figyelem középpontjába került, függetlenül attól, hogy mit gondoltak a Dogma parancsairól. A Dogma-jelenségnek szerintem kivétel nélkül mindenki örült.
Előző filmed, az Elveszett hétvége (Lost Weekend) tizenegy díjat söpört be a különböző nemzetközi fesztiválokon.
Az Elveszett hétvége a vizsgafilmem volt a főiskolán. Egy dj-ről szól, aki egy hotelszobában ébred, és nem tudja, hogy hogyan került oda. Minél előbb el szeretné hagyni a szállodát, de ez különböző okokból nem sikerül neki. Ennek a filmnek viszont semmi köze a Dogmához, teljesen más stílusban készült.
És most beszéljünk az itt bemutatott első nagyjátékfilmedről. Noi, az albinó egy csodabogár iskolás srác, aki nem találja a helyét a környező világban. Szörnyű eredményeket produkál a pszichológiai teszten, de a bűvöskockát másodpercek alatt kirakja. Máskor pedig egy diktafont küld maga helyett az iskolába. Honnan származik a különc Noi alakja?
Régóta gyűjtöm az ötleteket, s még fiatalkoromban kitaláltam ezt a figurát, Noi-t. Aztán a suli vége felé rájöttem, hogy már van annyi ötletem, amiből lehet egy nagyjátékfilmet készíteni. De Noi igazából nem én vagyok. Én városban nőttem fel, nem egy elszigetelt, télen-nyáron havas, néhány száz fős településen, a fjordok partján. Nekem másféle problémáim voltak, mint Noi-nak.
Rám igen nagy hatással voltak a filmben látható kinti felvételek. Sokat látni a falu fölé tornyosuló hegyet, a kihalt utcákat.
Én mindenáron egy klausztrofóbikus képi világot akartam teremteni a filmben, merthogy Noi menekülni akar innen. Másfelől szeretem, ha a filmjeim egy nagyon kicsi világban zajlanak. Egy hotelszobában, vagy egy borbélyüzletben, ahol a következő filmem fog játszódni. Egy nagyjátékfilmet talán nehéz egyetlen szobába szorítani, a Noi viszont egy pici településen játszódik, amit egyfelől a tenger, másfelől egy hegy zár körül. Egy olyan helyen, ahol egy iskola, egy üzlet, egy rendőrautó és egyetlen taxi létezik. A külsőkkel tudtam megmutatni, hogy Noi-nak a teljes élettere egy apró és zárt tér.
Nagyon érdekesen oldod meg a film befejezését. Tulajdonképpen megölöd az összes mellékszereplődet, Noi apját, nagyanyját, szerelmét, mindenkit, akit addig a filmben láttunk. Csak Noi és a pap élik túl a hólavinát. Miért ez a befejezés?
Valamiért szeretem, jobbnak tartom, ha a film végén meghalnak a szereplők. Végül is ez egy film, fikció, én teremtettem a hősöket, és valahogy be kell fejeznem az életüket. Ha pedig sajnálkozol emiatt, az jó, mert azt jelenti, hogy megszeretted őket, vagy érdekel a sorsuk. Másfelől meg jónak tartom, ha a filmjeimnek határozott végük van, nem szeretem elvarratlanul hagyni a szálakat. Ha úgy hagynám, akkor később akár sokrészes tévéjátékot is csinálhatnék belőle. Azt pedig nem akarok.
Miért van szükséged a papra ebben a történetben? És miért adtál neki felmentést a többi mellékszereplőre váró sors alól?
Azt hiszem, az emberek egyik legnagyobb problémája az, hogy nem tudják, létezik-e Isten, vagy sem. És ebből adódik minden egyéb probléma. A bizonytalanságból. És papnak lenni egy nagyon nehéz mesterségnek tűnik, mert valami olyannak a hírnöke kell, hogy legyél, amiről-akiről nem tudhatod teljes bizonyossággal, hogy létezik-e vagy sem. És eljátszottam ezzel, hogy íme itt van Isten embere és amikor történik valami tragédia, akkor nem tud mit mondani. Valamilyen módon haszontalanná válik. Ugyanakkor a jövendőmondó is az, hiszen félrevezető, amit mond. Azt várjuk, hogy Noi-val történjen valami, s közben ő az, aki megússza és a jövendőmondó az első halott, akit aztán a tévéhíradóban láthatunk.
Mesélj az együttesről, amiben játszol.
Tulajdonképpen ketten vagyunk, én és a barátom. Azt hiszem, a zenélést szeretem a legjobban. Kilenc éve játszunk együtt, de szeretnénk hobbinak megtartani, mert csak addig lehet élvezni. Ha profi módon akarja csinálni az ember, akkor az örömből elvész valami. Amikor egy helyen vagyunk, akkor egyszerűen zenélünk, de ez most már nem történik meg túl gyakran, mert amikor én Dániában élek, akkor ő Izlandon, és amikor én Izlandon éltem, akkor ő meg New Yorkban. Igazándiból csak nyaranta tudunk együtt zenélni.
Milyen hangszereken játszotok?
Mivel ketten vagyunk, mindenen kell játszanunk. Én gitározni, orgonázni, zongorázni szoktam, de a barátom is tudja mindezeket. Már elég nagy hangszer-gyűjteményünk van, és ezen kívül régi hangtechnikát is gyűjtünk: régi erősítőket, szalagos és kazettás magnókat. És persze mi csináltuk a Noi albinoi zenéjét is.
Most min dolgozol?
Most egy dogmafilmet készítek elő. Igazándiból a Noi elkészítése egy nagyon fárasztó folyamat volt sok szempontból. Emiatt szeretném, ha ez az új filmem minél hamarabb elkészülne, és dogmafilmként erre a technika miatt is nagyobb esélyeim vannak. Nyilván nem kis kihívás ennyi dogmafilm után egy újabbat csinálni. Kicsit olyan, mintha visszamennék a suliba, újratanulni a szakmát. Azt hiszem, rengeteget lehet okulni egy dogmafilm készítése közben. Ezután rájön az ember, hogy mi az, amire tényleg szüksége van filmkészítés közben, s mi az, amire nincs. Olyan, mintha a sivatagban kellene egy ideig élni egy késsel felszerelkezve, s aztán visszamehetnél egy jól felszerelt konyhába, és rájönnél, hogy mi az, ami nélkül lehet élni.
Miről szól majd ez az új film?
Nem szeretek ebben a fázisban erről beszélni, mert még csak a forgatókönyv első változata készült el, és különben is, amikor így három mondatban kell valamit mondani a filmről, az olyan hülyén szokott hangzani. Csak közhelyeket tudnék mondani: a fiú szerelmes a lányba, a lány terhes lesz…. Ugye, hogy közhelyes. Pedig ennél érdekesebb azért…
Ebben a filmben is ti fogtok zenélni?
Ebben a filmben sajnos nem zenélhetünk, mert ugye a Dogma szabályai szerint a filmben zenét csak úgy lehet használni, ha az a filmen belül történik, és nem zenei aláfestésként. És hát elég nehéz lenne egyszerre rendeznem és mondjuk zongoráznom is.
