Beszélgetés Bálint Arthur operatőrrel Beszélgetés Bálint Arthur operatőrrel

Nagyon-nagyon kell akarni

Beszélgetés Bálint Arthur operatőrrel

„Számomra ez már a negyedik tábor. Ami, azt illeti, már nem is nagyon emlékszem rá, hogy hogyan kerültem ide először... Zágoni Balázs egyszer csak felhívott, és én szívesen jöttem.”

8. Filmtett-Duna Muhely Alkotótábor

Mi alapján válogattad össze az operatőr csoport tagjait?

Nyugodtan mondhatom, hogy a jelentkezők közül a legjobbak vannak most itt. Persze, az esélyt mindig meg kell adni a többieknek is, ezért idén úgy határoztunk, hogy segédoperatőrök is vegyenek részt a forgatásokon. Szerintem ez egy nagyon jó döntés volt. Így nekik is megvan a lehetőségük arra, hogy minél többet tanulhassanak. Emellett természetesen nagyon fontos volt a technikai tudás, a megbízhatóság és a vállalhatóság – úgy értem, hogy ebben a táborban semmiképp sem szeretném kockáztatni a filmek elkészülését, melyeknek a kesőbbi megítélése nagyban múlik az operatőr munkáján.

Hogyan zajlik egy tábori óra a vezetéseddel?

Felszereléstől függ. Fontosnak tartom, hogy legyen lehetőség minél több dolog kipróbálására, és az adott technika megismerésére. Az órákon még lehet gyakorolni, de a forgatáson már mindent egyből tudni kell, ott már nincs idő gondolkozni. A technikai felszerelésünk itt abból áll, ami megoldható tábori körülmények között, és ami könnyen és megbizhatóan használható. Vannak választási lehetőségek, de ha túlságosan sok eszközt hoztunk volna el, az csak bonyolítaná a forgatást.

Mit gondolsz, hogyan lehetne még hasznosabbá tenni a tábort a csoport számára?

A segédoperatőrök jelenléte már önmagában nagyon hasznos dolog. Szerintem az is nagyszerű, hogy minden operatőrre jutott egy egész rövidfilm, ami csak az övé, ami számára a legfontosabb. Idén egy dokumentumfilm is készül, ennek is örülök...

Jobb-e így, hogy idén kevesebb film készül a táborban?

Én szeretem azt is, ha sok film készül ezalatt a pár nap alatt, mert akkor sokkal nagyobb a motiváció. Ha kevés ember van egy csapatban, akkor valahogy lassabb az indulás... Így viszont – mivel kevesebb a filmek száma – az operatőrök jobban tudnak az adott feladatra koncentrálni. De természetesen mindent a végeredmény dönt majd el.

A közösen eltöltött idő alatt mennyire tudtatok konkrétan a kisfilmek elkészítésére készülni?

A problémákra, amik egy forgatás során felmerülhetnek, nem lehet előre felkészülni. Ez, amit a táborban csinálunk, egy igazi filmkészítésre hasonlít, ezt nem lehet félvállról venni. Ezért nagyon fontos, hogy a rendező és az operatőr, sőt az összes stábtag között hatékony legyen a kommunikáció. Sokat kell beszélgetni a forgatások előtt, és az is jó, ha van előtte legalább egy fél nap arra, hogy kielemezzük a forgatókönyvet. A forgatások alatt, pedig nem baj, ha valaki téved, mivel ez a módja annak, hogy valamire rájöjj, hogy valamit megtanulhass.

Te magad mennyire vettél részt a rövidfilmek elkészítésében?

Természetesen ott vagyok, ha szükség van rám, és válaszolok a kérdésekre, de ettől függetlenül igyekszem nem beleszólni az operatőrök döntéseibe. Hagyom őket gondolkozni, hogy ők maguk jöjjenek rá egy probléma megoldására. Az operatőrök és a rendezők kölcsönösen választják ki egymást a könyv elolvasása utan, úgyhogy ebbe sem szólok bele. Én a forgatásokon legtöbb esetben már csak a fahrtsín összeszerelésében, és ehhez hasonló dolgokban segítek.

Szerinted melyik az a tulajdonság, amivel egy profi operatőrnek mindenképpen rendelkeznie kell?

A technikai tudás alapvető, de a legfontosabb talán az alkalmazkodó képesség, nem szabad öncélúnak lenni. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az operatőr munkája elsősorban a rendezőt szolgálja. Egyébként meg, minden operatőr más és más, van akinek sajátos stílusa van, mások jobban szeretnek kísérletezgetni...

Mi a véleményed, mennyire vannak nehéz helyzetben manapság a pályakezdő operatőrök?

Itt Erdélyben egy kézen meg lehetne számolni, hogy hány operatőr dolgozik... nagyon kevés. Sajnos még alig van Erdélyben filmgyártás. Ha egy operatőr dolgozik, akkor azt ritkán teszi, kevés pénzért, sőt, van úgy, hogy teljesen ingyen...

Mindezek tudatában ajánlanád ezt a szakmát egy abszolút kezdőnek?

Én semmiképpen sem beszélnék le senkit erről a pályáról. Nagyon fontos a tehetség, de attól még, hogy valaki tehetséges, sajnos egyáltalán nem biztos, hogy egy életen át a szakmában tud maradni. Az operatőrködés ma Erdélyben nem túl biztos kenyér... Viszont itt is – úgy, mint minden másban – az akarat a legfontosabb. Nagyon-nagyon kell akarni, mert ezt csak úgy lehet csinálni.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Friss film és sorozat