A tízéves Diákzsűri a budapesti Toldi moziban, 2008. február 7–9. A tízéves Diákzsűri a budapesti Toldi moziban, 2008. február 7–9.

Öreg Diák

A tízéves Diákzsűri a budapesti Toldi moziban, 2008. február 7–9.

A törzshelyüknek számító Odeon mozi helyett a több fő befogadására alkalmas Toldiban rendezhette meg az Országos Diákzsűri  a jubileumi fesztivált és díjkiosztót. Bár a szervezők az előzetes visszajelzések alapján komolyabb részvételre számítottak, a hangulatra nem érkezett panasz.

Az Országos Diákzsűri rendhagyó rendezvénysorozattal ünnepelte tizedik születésnapját. BestOff Filmfesztivál fedőnév alatt – mintegy az épp lezárult Filmszemle ráadásaként – a zsűri eddigi fennállása során díjazott és legjobban szeretett filmjeit vetítették le két nap alatt a Toldi Moziban, 9-én pedig az idei szemledíjas alkotásokat lehetett megtekinteni, majd sor került a Jubileumi Díjkiosztó Gálára, ahol a 2008-as Zöld Holló Díjak mellett Az elmúlt évtized legjobb magyar filmje díj is gazdára talált: Tarr Béla Werckmeister harmóniák című opusa érdemelte ki a megtisztelő címet.


Minden zsűri tevékenységének a díjazott művek állítják a leghűbb emléket, a BestOff filmjei így stílszerűen a Diákzsűri gyerekkorából összeállított mozgóképes „diák" voltak. A következő összeállítás néhány hangulatkép a háromnapos szülinapról, Bendó Zsuzsanna fényképeivel.

1. dia

Február 08., este 9 óra körül. Nincs túl nagy forgalom a Toldiban: a diákzsűriseken kívül főként „öreg diákok" és fiatal filmesek iszogatnak, beszélgetnek. Az utóbbi évek legmaradandóbb magyar játékfilmjei mellett (pl. Taxidermia, Simon mágus, Friss levegő, Dealer) a mozi kistermében vetített doku- és kisfilm-blokkok gyöngyszemei (pl. Almási Tamástól Az út vége vagy Kenyeres Bálint Zárása) sajnos még kisebb érdeklődésre tartanak számot. Pedig számtalan olyan filmet lehet elcsípni a BestOff 48 órája alatt, amelyeket méltatlanul elhallgattak – mondja az egyik találó példa, Hajdu Szabolcs Tamarája után Dér Asia zsűritag, a piliscsabai Pázmány Péter Katolikus Egyetem képviseletében.

2. dia

Csatlakozik hozzánk az idei zsűri játékfilmes szekciójának két tagja: Lang Tamás (Berzsenyi Dániel Főiskola, Szombathely) és Kaposvári Dániel (Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár), hogy a Szemlén szerzett tapasztalataikról meséljenek. A tavalyihoz képest ott is kisebb volt a forgalom, a vetítéseken általában a székek harmada üresen állt, bár a doku-szekcióban is volt néha teltház. A Diákzsűri még a Szemle előtt kupaktanácsot tartott a teendők felosztásáról, majd minden nap filmnézés következett látástól vakulásig, este tíz felé pedig a Millenárisban kialakított főhadiszálláson gyülekezett a csapat, és hajnalig heves vitákra lehetett számítani. Kiderül, hogy a „zöld hollók" emberfeletti teljesítménye (Asia több, mint negyven dokumentumfilmen, a srácok közel húsz játékfilmen rágták át magukat) mellékhatásokkal is jár: a hányástól a krónikus eltévedésen át az agyrázkódásig. Éppen ezért minden szekcióért hárman felelősek, nehogy véletlenül egy film is elkerülje a figyelmüket.

3. dia

Február 09., este 8 felé. Szerencsésen lezajlott a Jubileumi Díjkiosztó Gála, a „stáb" éppen a csoportképhez készülődik. Csíz! A legfontosabb Zöld Holló-díjak: „Egy kelet-európai bűnügyi szubzsáner megteremtéséért" a játékfilmes fődíjat, valamint a legjobb elsőfilmnek járó elismerést A nyomozó kapta Gigor Attilától, a különdíj Tolnai Szabolcsnak járt a Fövenyóráért, dokumentum-kategóriában Moldoványi Ferenc Másik bolygója, kisjátékfilmeknél Császi Ádám Gyengébb napokja vitte el a pálmát. A Werckmeister harmóniák pedig olyan vetélytársak mellett lett az „évtized filmje", mint a Hukkle, a Dealer, a Tamara és az Iszka utazása.

4. dia

A szemle díjkiosztóján Hajós András, az est házigazdája valahogy úgy fogalmazott a Millenárisban játszó Jamie Winchester-Hrutka Róbert párosról, hogy a magyar zenei életben a „megingathatatlan minőséget" képviselik. A Diákzsűri ünnepi gálájának záróakkordjaként fellépő Realistic Crew ugyanezt a minősítést érdemli: makulátlan, összeszokott játék, változatos dallam- és ritmusvilág, amelyhez Monkeypresso vizuális sokkja és Akkezdet Phiainak súlyos szövegei társultak.

5. dia

Teszler Tamás, a zsűri elnöke a koncert utáni emelkedett hangulatban értékelte az elmúlt három nap tanulságait: bár sikerként könyvelte el, hogy a törzshelyüknek számító Odeon mozi helyett a több fő befogadására alkalmas Toldiban rendezhették meg a jubileumi fesztivált és díjkiosztót, csalódottságának is hangot adott, hiszen a szervezők az előzetes visszajelzések alapján komolyabb részvételre számítottak. Akárhogy is, a hangulatra nem érkezett panasz!

6. dia

Február 10., hajnal. Vidáman folyik a sör és a szó. Utóbbi természetesen a filmekről, ahogy ez már csak a Diákzsűrinél hajnaltájt lenni szokott…

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor