A teret hatalmas fekete plakátok határolják. Körös-körül felaggatva fekete-piros színházi jelmezek és kellékek. Fekete asztalkákon vidám piros gyertyák. A fesztiválkávézó hangulatát még egy tündéri büfésnéni és egy-egy nagy adag paszulyfőzelék vagy lucskos káposzta is feldobja. Kell-e még valami ahhoz, hogy a szomszéd terembeli vetítések nézője a szünetekben is jól érezze magát?
A kétszázegynéhány film közül válogató előzsűri idén több mint három tucat alkotást jelölt a versenyprogramba. A román jelenlét a helyszínt váltott román–magyar dokumentum-filmfesztiválon a tavalyihoz képest nem erősödött, a magyar filmek egy része viszont egyenletesebben „erős” volt, mint a tavaly. A legjobbakat díjesővel jutalmazta a zsűri – a „csíki Oscarok” érdekesen hasított, szürke, folyami kövek voltak.
A klasszikus dokumentumfilmek ÉV.DOK kategóriájának legizgalmasabb alkotása a cigányok saját bíráskodó „intézményéről” szóló Amari Kris. A két kamerával felvett film készítői nehéz feladatot vállaltak: a „bíróság” szobájában elszabadult indulatok között a kívülállónak nem lenne helye, a láb alatt levőnek meg pár jól irányzott nyakleves lehetne a jutalma. Ennek ellenére a kamera a helyén maradt, és a néző levetkőzheti cigányokkal szembeni előítéleteit: a ceremónia őszinte, pontosan szabályozott és igazságos.
A Zátonyon egy fél lábú, balesete óta beszédképtelen és családját elvesztett ember arcképe. A férfi nyomorúsága mögött felsejlik egykori énje, a jóképű, értelmes arcú, családjával boldog ember alakja, humorának foszlányai most is megnevettetnek. Iskolás gyermekek gyűjtik össze neki a kifli és tej akció osztálybeli maradékait, és segítenek levelet írni a fiának. A film nem zárul át apa és fia érzelmes egymásra találásával, aminek ha nem is zárásként, de a valóságban, emberileg mindenképpen örvendett volna a néző. A Zátonyon megtalálta témája ideális időkorlátjait is, és ez olyan erény, ami kevés versenyfilmről mondható el.
Szintén szegény ember portréja a Kolozsvár külvárosában tehénkéit nevelgető Moszny, a Kommandón forgatott, szépen fényképezett Józsi nővér és a sárga bicikli, illetve operatőrének első rendezése, az Ikrek, a versfaragó és grafikákat rajzoló testvérpár filmképe.
A 12 voltam ’56-ban animációs módszerrel, vidáman és frappánsan meséli el egy kisfiú naplója alapján a forradalom eseményeit, és szintén stílusbeli érdekessége miatt is értékelendő a Gyapjaspille – Hernyók a pokolból című természetfilm, amely gyönyörű képekkel és eredeti hangzásvilággal, poénosan és kedvesen mutatja be azt a lepkefajt, amelyet időszakonkénti kártékonysága miatt hajlamosak vagyunk félreismerni. Hasonlóan bájos film a fikció kategóriában nevezett Álomturné, amelyben különböző genetikai betegségektől szenvedő gyerekek és felnőttek – nyilván enyhe rendezői beavatkozással – zenekart alakítanak. Az a szép ebben a filmben, hogy a láthatatlan rendezői kéz jelenlétét érezzük ugyan, de a szereplők rengeteg improvizálása és sajátos humora azt látszik igazolni, hogy élvezik a játék minden pillanatát.
A sötét vagy éppen fekete egyéni sorsok, társadalomképek közé tehát vidámpiros témák és kidolgozások is kerültek.