2. Bajor Filmhét – Budapest, Örökmozgó Filmmúzeum, 2004. szeptember 30. – október 6. 2. Bajor Filmhét – Budapest, Örökmozgó Filmmúzeum, 2004. szeptember 30. – október 6.

Álmok, színek – és találkozások

2. Bajor Filmhét – Budapest, Örökmozgó Filmmúzeum, 2004. szeptember 30. – október 6.

Kortárs német filmeket nem minden nap láthatnak a budapesti filmbarátok, hiszen a forgalmazók által behozott néhány sikerfilmen túl alig van olyan rendezvény, ahol egy csokorba kötve akár tíz germán alkotást is megnézhetünk. Ezért is számít az ilyen alkalom egyfajta ünnepnek, jelen esetben a bajor filmek ünnepének. Ezt a hangulatot volt hivatott megteremteni egyrészt Volker Schlöndorff Oscar-díjas rendező jelenléte a megnyitón, másrészt az a megtiszteltetés, hogy néhány filmnek az itteni vetítés volt a mozipremierje.

A szervező FilmFernsehFonds Bayern (FFF – Bajor Film- és Televízió-támogatási Alapítvány) és a Magyar Nemzeti Filmarchívum a filmek mellett bemutatkozási lehetőséget nyújtott az ideérkező rendezők, színészek, producerek számára, és a prominens filmszakmai delegáció néhány tagja még egy miniatűr, de annál komplexebb filmprodukciós szemináriumot is tartott a piliscsabai Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. A bemutatott tíz film rendezői között nagyobb arányban voltak jelen az első- vagy vizsgafilmesek és fiatalabbak, mint a szakma tapasztaltabb „nagyöregjei”, ami fiatalos lendületet, frissességet kölcsönzött a mezőnynek.

Vidám és szomorú történetek

A két évvel ezelőtti 1. OktoberFILMfest – Német Filmek Bajorországból filmhét nemzeti öltözékben üldögélő, söröskorsós, animált figurája helyett most rózsaszín háttér előtt két összebújó, álomba és álomvilágba menekülő fiatal jelképezte a 2. Bajor Filmhetet. Ám a messzemenő következtetés idén sem volt helytálló, hiszen nagyon is valós, mélyen emberi, esetenként megrázó történetek keltek életre a filmvásznon, mellőzve az ismert bajor sztereotípiákat. Ez utóbbi kritérium alól egyetlen kivétel adódott, Thomas Kronthaler western-elemekkel kacérkodó heimatfilm-szatírája, az Álszentek, amely azért számított a legbajorabb alkotásnak, mivel bajor vidéken, eredeti bajor nyelvjárásban készült.

A műfaji és tematikus sokoldalúság jegyében a filmek többsége nem csoportosult egy közös gondolati vagy formai elem köré, inkább az ízelítő jellegnek alárendelve egyedi világuknak köszönhették, hogy bekerültek a válogatásba. A Benjamin Quabeck rendezte Újhullám a generációs portrék, a zenei filmek világába nyújtott betekintést. A 80-as évek eleji, ebben a formában egyedülálló, német zenei újhullám (Neue Deutsche Welle) kialakulásának idején játszódó történet a kor hangulatát idéző zenei betétekkel és jó adag humorral mutatja be a fiatal, zenekari hobbymanager, Harry vakmerő útkereséseit, teljes érzelmi, illetve szakmai katasztrófáját és megérdemelt önmagára találását.

Thomas Kronthaler: Álszentek

A félig dokumentarista Gettókölykök (Christian Wagner) a müncheni menekült-negyedbe, a reménytelenség, a drogok, a prostitúció és kisstílű lopások világába kalauzol, ahol a Gettokids-program segítségével próbálnak a gyermeknek valamiféle mankót adni az elviselhetetlennek tűnő élethez. A hasonló környezetben élő fiatal, amatőr színészek játéka által még megrázóbbnak ható film egésze bár fikció, elemeiben csupa reális epizódot tartalmaz, amelyek még így is csak tompítva tükrözik a valóságot. A dokumentarista jelleg köszönt vissza Hans-Christian Schmid, a szociális valósághoz visszatérő rendező Távoli fények című epizódfilmjében is, ahol a párhuzamosan hat szálon futó történetek mozaikszerűen kapcsolódnak egymáshoz. Az Odera-menti Frankfurtban és a lengyel Slubicében játszódó, mélyen emberi, ugyanakkor kemény és szomorú történetek a vigasztalanság hétköznapjaiban a feltétlen segítség emberi gesztusait, saját boldogságukat és helyüket kereső emberek sorsát mutatják be, melyhez formanyelvileg találóan asszisztál az imbolygó kézikamera.

Sönke Wortmann: A berni csoda

A történelmi valóság egy szívderítőbb pillanatához, az 1954-es svájci világbajnoki futballdöntőhöz nyúl vissza A berni csodában Sönke Wortmann vígjátékrendező. A drámából, kortörténetből és komédiából összegyúrt közönségfilm egyszerre tekinthető családtörténetnek és hőseposznak, amelyben a német világbajnoki győzelem új formában kerül vászonra, és a csoda egy új kezdetet vetít előre. Bár azt gondolhattuk volna, hogy a film mélyen felkavarja majd a magyar focirajongók kedélyeit, legnagyobb meglepetésre a vetítésen megjelent Grosics Gyula, az akkori vesztes magyar aranycsapat játékosa. A szervezők a hagyományokhoz híven idén sem feledkeztek meg az ifjabb korosztályról, hiszen két családi filmet is beválogattak a programba, így Ben Verbong Szombóc veszélyben, illetve Joachim Masannek Vadócok című, nagy sikert kiváltó alkotásait.

Győzelmek

A rendezvény nyitófilmjeként vetített A kilencedik nap című Schlöndorff-alkotás a filmhét egyik legmegrázóbb, legmélyebben megérintő története, amelyben az erkölcsi dilemma és tartás ábrázolásának örökérvényű példáját láthatjuk. A megtörtént eseményeken alapuló forgatókönyv az 1942-es dachaui koncentrációs táborba vezet el, ahová több mint háromezer, különböző nemzetiségű katolikus papot deportáltak. Ide kerül a luxemburgi André atya is, akit azonban váratlanul kilencnapi „szabadságra” engednek, hogy saját és családja megmentése fejében ez idő alatt a nácik oldalára állítsa a katolikus egyház vezetőit, azzal a kitétellel, hogy ha szökni próbál, paptársait kivégzik. A film elején közel tíz percen keresztül követhetjük nyomon a korábban képtabunak számító, sokkoló lágerjeleneteket, az embertelen pokol képeit, ahol papokat feszítenek keresztre. Bár az erőszakot, a borzalmat nem mutatja meg közvetlenül a rendező, csak szuggerálja, kivetíti, mégis dermesztő hatást tud elérni. A Gestapófőnök Gephardtnál naponta jelentkezni kénytelen pap önmagával és lelkiismeretével (Istennel) teljesen egyedül marad a döntés meghozatalában. A film nagyrésze kamaradarabszerűen kettejük szócsatáját mutatja be, amelyben az atya inkább hallgatásával demonstrál, tekintetével, beesett, sápadt arcából merészen és ellenállóan kivillanó fekete szemeivel kérdez, panaszol, vagy támad, ha kell. Úgy tűnik, mintha az erkölcs és a hit kérdéseiről vitáznának, de valójában a túlélés a tét mindkettőjük számára. A felkínált júdási szerep helyett az atya végül a krisztusi szenvedést választja, az elvei helyett inkább a szabadságát áldozza fel. Így a végén rendhagyó módon az erősebbnek hitt kerül padlóra, és a gyengébb nyer - a „jutalom” azonban itt groteszk módon a visszatérést jelenti a poklok poklába, így a győzelem csak lelkiismereti síkon valósul meg. Schlöndorff megérdemelten kapta meg alkotásáért a német film békedíját, a Bernhard Wicki díjat.

Volker Schlöndorff: A kilencedik nap

A 2. Bajor Filmhét legkellemesebb meglepetése Hendrik Hölzemann Szívritmuszavar című, Tom Tykwer stílusára emlékeztető játékfilmje volt, amelyben Crash, a fiatal mentős életét a sorsszerű véletlenek kusza hálója szövi át. A nyomasztó, néha kudarccal végződő bevetések hétköznapjait a szüleit fiatalon elveszítő Crash a másokon való segítés egyértelmű kényszerével próbálja túlélni, a nagymamától kapott válságtanácsot követve: „Ha mindent elveszettnek érzel, csak két dolgot tehetsz – lélegezz ki és aztán be…” Mindeközben végzetszerűen közeledik a találkozás az álombeli, ismeretlen lánnyal, Novemberrel, aki valamiféle változást hivatott véghezvinni a fiú életében. A megérintő történetet remek színészek és jól kidolgozott képi világ jeleníti meg, amelyben a valóság, a fantázia, az álom és a visszaemlékezések vizuálisan nem különülnek el egymástól, akárcsak a valóságban. Ennek egy nagyon szép és kifinomult példája az élet és halál között lebegő Crash megjelenítése, aki elhagyhatatlan gördeszkáján, átszellemült boldogsággal az arcán gurul egy végtelennek tűnő úton, és az újraélesztés valóságbeli áramütései alkalmával egy láthatatlan erő folyamatosan vissza- és ledobja őt a gördeszkáról.

A fehér teve

Ha a filmhéten választottak volna közönségkedvencet, az minden bizonnyal a mongol-olasz rendezőpáros, Baymbasuren Davaa és Luigi Falorni egészestés dokumentumfilmje, A pityergő teve története lett volna. Az olasz társrendező és operatőr vizsgafilmjeként elkészült alkotásban, Flaherty nyomdokain járva a történetmesélés kerül a dokumentáció előterébe. Dél-Mongóliában, a Góbi sivatag egy eldugottabb szegletében, harmóniában élő emberek életébe tekinthetünk be, ahol négy generáció él együtt a jurtaszerű sátrakban, a kecske- és tevetenyésztés hétköznapi teendőit rutinszerűen, mégis szeretettel végezve. A film azt az ősi nomád szokást mutatja be, amely szerint, ha egy tevemama nem fogadja el újszülöttjét, akkor zenével kell könnyekre fakasztani, hogy így megérintve magához engedje éhes kicsinyét. A kitűnő operatőri munkának köszönhetően a dokumentum és a narratív jelenetek között szinte alig tudunk különbséget tenni, a kamera remekül megtalálja az arányt a tiszteletteljes távolság és a kíváncsi közelség között. A rendezőknek sikerült megállniuk, hogy mindenféle értékelés, érzelem, kommentár vagy társadalomkritika nélkül mutassák be a modernitás és a hagyomány közötti autentikus világot, egyedül a magukkal ragadó képeket hagyva „beszélni”.

Luigi Falorni - Byambasuren Davaa: A pityergő teve története / Die Geschichte vom weinenden Kamel

Szívszorító jelenet, amikor Botok, a nehéz szülés után világra jött fehér (!) teve lábra állva anyja felé botorkál, aki elfordulva tőle, szinte elrúgja őt, miközben a háttérben a korábban született teve és anyja közötti idillt látjuk. A család megpróbálja szelíd kényszerrel egymáshoz szoktatni a két állatot, végül tényleg a zene mágikus erejére van szükség a csodához, hogy a tevemama „valóban” könnyekre fakadjon. Erről az igaz meséről minden bizonnyal hallunk még, már csak azért is, mert Mongólia jelölte az alkotást az idegen nyelvű Oscar-díjra.

Ha valaki ezek után kedvet kapott volna a bajor filmekhez, az figyelje a filmbemutatókat, ugyanis a tíz film közül három alkotás a magyar mozikba is eljut, így a Best Hollywood forgalmazásában jövőre A kilencedik nap és az Újhullám, a Budapest Film jóvoltából pedig már idén decemberben A pityergő teve története.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik zenész életéből néznél biopicet?

Szavazó

Melyik zenész életéből néznél biopicet?

Friss film és sorozat