Az immáron 100 esztendős magyar animációs film (1914-re datálható a kezdete) egykor világraszóló sikereinek létrejöttében oroszlánrésze volt egy bizonyos stúdiónak. Ez a stúdió ma már legenda és hivatkozási alap – jóformán a magyar animációs film szinonimája.1
1957-ben vette fel a Pannónia nevet a Szinkron Filmgyártó Vállalat, ahová Macskássy Gyula animációsfilmes csapatát 3 évvel korábban helyezték az államilag irányított filmgyártásban. A következő mintegy 30 év során a Pannónia Filmstúdió összeforrt a magyar animációs filmmel. Az alábbi cikkben ezeket az évtizedeket, pontosabban az 1959–1989 közötti időszakot tekintem át részletesen.2 A kezdőpontot az indokolja, hogy 1959-ben a Pannónián belül az animációs csoport viszonylagos önállósággal rendelkező Rajz- és Bábfilm Osztállyá léptették elő, s a részleg vezetőjévé a jogász-közgazdász végzettségű dr. Matolcsy Györgyöt nevezték ki, aki a stúdió meghatározó személyiségeként a magyar animáció menedzserévé vált, neve elválaszthatatlan ettől a korszaktól és stúdiótól. A záródátum mögött politika- és társadalomtörténeti cezúra rajzolódik ki: a rendszerváltás annak a korszaknak is véget vetett, amelyben virágozhatott a Kádár-rendszerben államilag támogatott animációsfilm-készítés.
Az 1960-as évek: az „animációs új hullám” és az első sorozatok
Az 1960-as években vált a Pannónia Filmstúdió komoly művészi eredményeket elérő és az ipari animációsfilm-termelés kialakítása felé is közelítő műhellyé. Ennek előzménye, hogy az 50-es évek végén megrendelés érkezett külföldről egy rajzfilmsorozatra, így létfontosságúvá vált a magyar rajzfilmgyártás kapacitásának növelése; mire pedig 1962 végéig befejeződött az amerikai megbízásra készült Artur-sorozat gyártása, külföldi megrendelések hiányában a hazai kereslet felé is nyitni kellett. 1964-re az animációs filmkészítők csoportját a Pannónia Filmstúdió Rajz- és bábfilm Főosztályaként jegyezték, amelyben az évtized közepére 14 állandó alkotócsoport dolgozott, fenntartva a legkülönfélébb egyéniségek, technikai megoldások, formai törekvések és látásmódok érvényesülését.
A 60-as évek egyik legfontosabb fejleménye az alkotógárda vérfrissítése: új tehetségek és új munkakörök (például a dramaturg) jelentek meg. Ekkor érkezett a pannóniás csapathoz Jankovics Marcell, Kovásznai György, Szoboszlay Péter, Mata János; az évtized során pedig Gémes József, Richly Zsolt, Szabó Sipos Tamás, Reisenbüchler Sándor és Vajda Béla neve is erősíti a Pannóniát (a teljesség igénye nélkül). A fiatal alkotók kibontakozását, újszerű műveik sorát a magyar animációs új hullámként jegyzik, amelyhez hozzávehető az 50-es évek óta aktív alkotók rendezői bemutatkozásai vagy újszerű alkotásai (Nepp József, Cseh András, Réber László, Imre István, Foky Ottó). A művészi megújulás fejleményeit azok a rendhagyó filmek előlegezték meg, amelyek az 50-es és 60-as évek fordulóján a már tapasztalt alkotók keze alól kerültek ki: Dargay Attila: Ne hagyd magad, emberke; Macskássy Gyula és Várnai György: A ceruza és a radír, Párbaj; Csermák Tibor: A piros pöttyös labda.
Az animációs új hullám kibontakozásához az is hozzájárult, hogy a sorozatfilmek gyártása nem emésztette fel az egyedi filmek finanszírozását, sőt a stúdiónak – korlátozott mértékben – biztosítottak úgynevezett kísérleti keretet is. Ez tette lehetővé, hogy az animációs formai paletta sokszínűvé váljon, elhagyva a hagyományos rajz- és bábfilm kereteit is. Ekkor jelenik meg a festményanimáció (Kovásznai György: Átváltozások) és a kollázsanimáció, ami kifejezetten divatossá válik az időszakban (pl. Kovásznai: Monológ; Cseh András: A tapéta nem minden; Réber László: Autókór).
Az Artur-sorozat után megjelent az első moziforgalmazásra szánt magyar rajzfilmsorozat, a modern technika világában kalandozó gyerekszereplőre építő Peti (Macskássy Gyula irányítása alatt készült), ami szép sikereket ért el, 1967-ben még újabb széria készült belőle. Az időszak – és általában a magyar animáció – legnevezetesebb sorozata azonban az 1964-ben indult Gusztáv, amely már inkább a felnőtt közönség érdeklődésére számított. A mindennapi vétkek és gyengeségek kigúnyolására építő sorozat a főhős kiagyalójaként jegyzett „triumvirátus” tagjai, Nepp József, Dargay Attila és Jankovics Marcell mellett számos alkotónak biztosított rendezői feladatokat. A 60-as évek végét még két – mára elfeledett – moziszéria fémjelzi: a francia megrendelésre készült Topino papírkivágásos technikát használt, Imre István és Foky Ottó Egy világhírű vadász emlékiratai című sorozata pedig bábanimáció volt.
Az 1970-es évek: a „hosszú évtized”
1968-ban a Rajz- és Bábfilm Főosztály Stúdió rangra emelkedett, s ezzel művészeti és gazdasági önállósága megnőtt. Az elkövetkező időszakot – 1969-től 1979-ig – Matolcsy György nem véletlenül illeti a „hosszú évtized” címkéjével: ekkor vált a Pannónia animációsfilmes termelése iparszerűvé. Ezt jól jelzi a dolgozók létszámának megháromszorozódása, közel 300 főre duzzadása. Ekkor zajlottak le alapvető változások a filmek financiális kereteinek kialakításában is – különös tekintettel a televízióval létesített munkakapcsolatra –, illetve a stúdió egységeinek működtetésében. A produkciótípusokat illetően az évtized nemcsak a sorozatanimáció felértékelődését hozta meg, de útjára bocsátotta az egészestés animációs filmtermést is. Ebben az időszakban lépett színre a „harmadik művésznemzedékként” jegyzett csapat is, akik közé – a teljesség igénye nélkül – Rofusz Ferenc, Orosz István, Cakó Ferenc, Varsányi Ferenc, Keresztes Dóra, Horváth Mária és Tóth Pál is tartozott.
1968 még két komoly változást hozott: az életbe léptetett gazdasági reform, az ún. új gazdasági mechanizmus az animációsfilmes szakmára is óriási hatást gyakorolt, különösen azzal kiegészülve, hogy a Magyar Filmtröszt megalakulásával az állami támogatás is átalakult, a mozis sorozatfilmekre szánt dotációt visszavonták. A stúdió számára, hogy elkerülje a leépítés veszélyét, meg kellett nyernie a televízió támogatását. Mivel sikerült szerződést kötni a televízióval, a sorozatanimáció – és egyéb munkák – konjunktúrája miatt számos szervezeti változás is lehetővé, sőt szükségessé vált. Bevezették a műtermi rendszert, amely több átszervezést és módosítást követően a 70-es évek végére rögzült. A műtermek között megosztották az előkészítési és kivitelezési munkálatokat, illetve a televíziós, a mozibemutatásra szánt és a rendelt filmek termelését. A stúdió bővítésére is sor került: 1971-ben alapították meg a Pannónia első vidéki műtermét Kecskeméten, amely Mikulás Ferenc vezetése alá került. 1979-ben pedig Pécsett a Varga Csaba által vezetett amatőrfilmes IXILON stúdióból alakult meg a pécsi műterem, amit már a stúdió VIII. műtermeként jegyeztek.
Együttműködés a televízióval – a sorozatanimáció fellendülése
A Pannónia animációs konjunktúrájának és gazdasági talponmaradásának kulcsát a televízióval kialakított munkakapcsolat jelentette, ami a sorozatgyártásra épült, s több mint 20 évet ölelt fel: a 60-as évek végétől indult, a 70-es és a 80-as években módfelett termékeny volt, a 90-es évek legelején azonban elsorvadt.
Az új gazdasági mechanizmus nemcsak a feltétele, de az ihletője is volt a televíziós animáció kibontakozásának. Matolcsy György felvetette az új gazdasági mechanizmus népszerűsítésére szánt animációs produkció ötletét, s ez kedvező fogadtatásra talált a Magyar Televíziónál. Szabó Sipos Tamás rendezésében készült el az igen népszerű Magyarázom a mechanizmust című ismeretterjesztő rajzfilmsorozat, amelyben Dr. Agy figurája fejtette ki a tárgyalt témákat. A további Magyarázom-sorozatok mellett olyan televíziós sorozatok is megjelentek, amelyek elsődlegesen a szórakoztatást célozták. A sort a részben francia támogatással megvalósított Üzenet a jövőből – A Mézga család különös kalandjai nyitotta, amit valóságos széria-áradat követett. A legnépszerűbb sorozatokból több évad is készült, a nemzetközi szabványt jelentő 13 részes tagolásban. A 70-es évek elejét fémjelző sorozatok közé tartozik a papírkivágásos animációt használó Frakk, a macskák réme (Cseh András és mások), a Mirr-Murr kandúr kalandjai (Foky Ottó) és a Mekk Elek, az ezermester (Imre István) című bábsorozatok, a Kukori és Kotkoda (Mata János), a Mézga Aladár különös kalandjai (Nepp József), a Mikrobi (Mata János) és a Kérem a következőt! (Nepp József és Ternovszky Béla) című rajzfilmsorozatok. Az évtizedet olyan populáris szériák fémjelzik még, mint például az új Gusztáv-sorozat (Nepp József, Ternovszky Béla, Jankovics Marcell és mások), A kockásfülű nyúl (Richly Zsolt), a Pom-pom meséi (Dargay Attila), A legkisebb ugrifüles (Foky Ottó),a Vízipók-csodapók (Szabó Szabolcs) vagy a kecskeméti műhely nevével összefonódó Magyar népmesék (Jankovics Marcell és mások).
Televíziós megrendelésre egyedi filmek is készültek, s a 80-as években két egészestés rajzfilm is (Richly Zsolt: Háry János; Nepp József: Gréti!... – Egy kutya feljegyzései) a tévéképernyőn jelent meg. Továbbá megannyi alkalmazott animáció készült a televíziónak: reklámok, főcímek, spotok, szignálok – közülük az egyik legjelentősebb a generációk számára ismerős TV-Maci figurát szerepeltető etűd, az Esti mese felvezetése, amely Foky Ottó nevéhez fűződik. A Pannónia belföldön nem csupán a televíziótól kapott megrendeléseket, és építhetett külföldi megbízatásokra is. Sorozatanimációt állami szervezetek is rendeltek, a legismertebbek között említhető az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács által megrendelt Stop! Közlekedj okosan (Imre István), vagy a Belügyminisztérium által finanszírozott Pityke őrmester (Maros Zoltán): az előbbi papírkivágásos animációja a biztonságos közlekedés oktatósorozata, az utóbbi a rendőri hivatást hivatott népszerűsíteni. A külföldi megrendelések közé tartozott a La Fontaine mesesorozat és a Cantinflashow.
A sorozat-konjunktúra az egyedi filmek finanszírozására is hatott. Az állami támogatás korlátozódása miatt a stúdiónak meg kellett találnia a nívós egyedi filmek gazdaságos létrehozásának módját: így bontakozott ki az ún. egyperces filmek támogatása, ezek tették lehetővé az életművek építésének folytatását és az új rendezői debütálásokat – a korábbi hosszabb egyedi filmek helyett hasonló anyagi ráfordítással több mű készülhetett el. Gondoljunk olyan filmekre, mint Gémes Józseftől a Koncertissimo, Vajda Bélától a Reggeli ábrándozás, A tojás, A mozi, Macskássy Gyula kései művei (A nagy embertől Az öregig), Jankovics Marcelltől a Mélyvíz, az Add tovább…, sőt a Sisyphus. A bábanimációs filmkészítést másként befolyásolta a gyártás sorozatközpontúsága: a bábfilm-sorozatok készítése lekötötte a bábműterem kapacitását, s ez legátolta a bábanimációs egyedi filmek gyarapodását. Ennek következményeként a legfontosabb fejlemény a tárgyanimáció előtérbe kerülése, elsősorban Foky Ottó munkásságában (legnevezetesebb tárgyanimációja az 1975-ös Babfilm).
Az egészestés animáció megjelenése
Nem sokkal a televízióval kibontakozó munkakapcsolat fellendülése után a stúdió működése újabb mérföldkőhöz érkezett: elindult az egészestés animációsfilm-készítés. Bár erre már korábban lett volna igény, csak 1971-ben kapcsán kapott zöld utat egy egészestés rajzfilm terve: a közelgő Petőfi-ünnepségekre (a költő születésének 150. évfordulójára) a János vitéz megfilmesítése. Jankovics Marcell, Szabó Sipos Tamás és Szoboszlay Péter dolgozták ki a forgatókönyvet, s a film elkészítése 1971 őszétől 1973 elejéig tartott. A filmen dolgozó 120 munkatárs között nemcsak a budapesti gárda tagjait találhatjuk meg, de a frissen alapított kecskeméti műterem munkatársai is bekapcsolódtak a filmhez szükséges mintegy 50.000 kép létrehozásába. A Jankovics rendezésében elkészült János vitéz gyártás- és stúdiótörténeti szempontokból éppúgy, mint művészi értékeit tekintve a magyar animációs film mérföldköve: általa az egészestés animációk készítésének nagyszabású vállalását kétségbe vonhatatlan siker koronázta, s ez a stúdiónak új távlatokat nyitott.
A János vitéz munkálataival párhuzamosan a stúdió tapasztalatot szerzett a külföldről rendelt egészestések kivitelezésében is – a Hugó, a víziló című bizarr mesefilmmel. A 70-es években még két teljes egészében magyar animáció készült a Pannóniában. Dargay Attila 1976-os szenzációs sikerű, több mint kétmillió mozilátogatót vonzó Lúdas Matyijának keletkezéstörténetében a legérdekesebb vonás talán az, hogy forgatókönyvének számos átíratást követően a kilencedik változatát hagyták jóvá. Az 1979-es Kovásznai-film, a Habfürdő nemcsak fogalmazásmódjában, de kivitelezésében is rendhagyónak bizonyult. Kovásznai olyan alkotótársakat verbuvált össze, akik egyáltalán nem tartoztak a Pannónia csapatához. Közülük legtöbben a hangsáv létrehozásában közreműködtek: Másik János volt a zeneszerző, a főszereplőket Antalffy Albert operaénekes, illetve Bontovics Kati és Papp Anikó jazz-énekesnők szólaltatták meg. A Habfürdő kolosszális bukása ugyan arra figyelmeztette a stúdiót, hogy az egészestés animáció sem mindig biztos befektetés, készítésük azonban tovább folytatódott.
Az 1980-as évek: a csúcspont
A magyar animációval foglalkozó sajtó és szakirodalom szinte egyöntetűen „aranykorként” aposztrofálja a Pannónia 1980–86 közé eső időszakát. A stúdió szakmai presztízse ekkor jutott a csúcsra. Korábbról Jankovics Marcell műveinek elismerései hasonlíthatók ehhez a sikerszériához – a Sisyphus jelölése Oscar-díjra és zágrábi fődíja, illetve a Küzdők cannes-i Arany Pálmája. A 80-as évek elejének kiemelkedő díjazásai közé tartozik Vajda Béla Moto perpetuójának Arany Pálmája Cannes-ban, Varga Csaba Időben elmosódva című rajzfilmjének chicagói Ezüst Hugó-díja, illetve a leghíresebb siker, A légy című Rofusz-műnek ítélt Oscar-díj. A stúdió ipari termelése is újabb csúcsokat döntött: ha a 70-es évek a sorozatanimáció konjunktúráját hozta el, a 80-as évek az egészestésekét. Mindennek eredményeképpen erre az időszakra a Pannóniát a világ 5 legjelentősebb animációsfilmes stúdiója között jegyezték – a Disney, a Hanna–Barbera, a Szojuzmultfilm és a Toei mellett.
A 80-as évek második fele az időközben Pannónia Film Vállalattá (1986) alakult szervezet számára mégis a szétforgácsolódáshoz vezetett, több tényező az animációsfilm-gyártás addigi intézményi kereteinek megszűnését eredményezte. 1986–1990 között csökkent az állami támogatás, s több okból megfogyatkozott az alkotói gárda is: voltak, akik külföldre távoztak, másokat kényszerűen nyugdíjba kellett küldeni. 1988-ban Varga Csaba kivált a Pannóniából, s egy évvel később önálló stúdiót alapított. A legnagyobb változást azonban a rendszerváltozás hozta meg, amely a politikai és gazdasági viszonyok átalakításával a finanszírozást is megváltoztatta. Megszűnt az állami támogatás, a piacgazdaság feltételrendszerében az animációs filmgyártásra új kihívások vártak.
Egészestések világrekordja
A 80-as évek termése mindazonáltal maradandó produkciókat mutathat fel. A televízió megrendelésére számos sorozat készült ebben az évtizedben is. A teljesség igénye nélkül említhető a Vuk, a Jómadarak, az Auguszta,a Sebaj Tóbiás (az utóbbi kettő használja a sorozatok között először a gyurmaanimációt), a Vackor, a Fabulák, a Kíváncsi Fáncsi – a Kecskeméten készült szériákat pedig a Mesék Mátyás királyról, aLeo és Fred, a Tinti kalandjai és a Mondák a magyar történelemből bővítette, s természetesen a Magyar népmesék újabb évadjai. Újdonság, hogy több széria egészestés filmek alapanyagául szolgált – ez részben meg is magyarázza az egészestés animációk kiugró mennyiségét: a 80-as évek több egészestés alkotását tévészériák epizódjainak egybekapcsolásával hozták létre. Ezek közé tartozik a Vuk, a Misi Mókus kalandjai, a Vízipók-csodapók, a Suli-buli, a Mátyás, az igazságos, az Éljen Szervác! – a másfél évtizeddel korábbi Egy világhírű vadász emlékirataiból – és a Leo és Fred. Megemlítendő ebben a sorban Lisziák Elek Nefelejcs – Mr. Joker című kísérleti filmje is, amit Kovásznai György animációs hagyatékából állított össze. Hogy eredetileg sorozatként készült, az legkevésbé a Vuk egészestés változatán hagyott nyomot, mert Dargay Attila és csapata már a televíziós epizódok elkészítésekor figyelembe vette a belőle készíthető mozis változat lehetőségét.
A 80-as évek egészestés animációi között sorozatelőzményekkel nem rendelkező önálló tételeket is találunk. Ezek közül kettő külföldi megbízásra készült bérmunka: Az idő urai és a Felix, a macska – mindkettő hazai munkálatainak irányítását Hernádi Tibor végezte, az utóbbié Pécsett zajlottak. A magyar produkciók között olyan alkotások szerepelnek, mint a Fehérlófia, a Daliás idők, a Háry János (tévéfilm), a Hófehér, a Szaffi, a Macskafogó, a Gréti…! – Egy kutya feljegyzései (tévéfilm), Az erdő kapitánya, aVili, a veréb, valamint a Pécsett készült Sárkány és papucs. Az egészestés animáció e lenyűgöző szériájához hozzájárult az is, hogy bizonyos filmek finanszírozásában a nyugat-német Infafilm és/vagy a kanadai Sefel Pictures is részt vett; ezek az animációk azonban nem bérmunkák voltak, a megvalósult filmek a magyar alkotók elképzelései szerint formálódtak (Daliás idők,Hófehér, Szaffi, Macskafogó, Az erdő kapitánya).
Az egészestés filmek egy részének sikerült megismételnie a János vitéz, a Húgó, a víziló és a Lúdas Matyi sikerét, azaz a milliókban mérhető nézőszámok elérését. A Dargay-rajzfilmek (Vuk, Szaffi), a Vízipók-csodapók és a Macskafogó aratták a legnagyobb sikereket. A Macskafogót különleges hely illeti meg ebben a sorban, mert bízvást tekinthető a magyar filmtörténet egészében az egyik legnagyobb sikernek: népszerűsége a mai napig töretlen, beszédfordulatai és figurái közkinccsé, hivatkozási alappá lettek – mi több, még egy budapesti pub névadóját is tisztelhetjük benne. Érdemes még kiemelni e helyütt a Fehérlófiát és a Daliás időket. A mérsékelt hazai sikert aratott Jankovics-rajzfilm, a Fehérlófia külföldön részesült igazán kiemelkedő elismerésben: 1984-ben beválogatták minden idők legjobb 50 animációja közé a Los Angeles-i Animációs Olimpián (a 49. helyezett lett).3 Ez már önmagában is óriási eredmény, de még imponálóbb tény, hogy ezen a listán mindössze 6 egészestés animációs film szerepel – és közülük az egyik a Fehérlófia. A Gémes József által rendezett Daliás idők egyik különlegessége, hogy egészestés festményanimációként nemcsak a magyar animáció palettáján kuriózum, de az animáció egyetemes történetében is. Másik érdekessége, hogy a mai napig hozzáférhető változata a kultúrpolitikai kényszer eredménye: az eredetileg beszédet egyáltalán nem tartalmazó Daliás idők forgalmazását a Műsorpolitikai Bizottság kizárólag úgy engedélyezte, ha az alkotók – elősegítendő a képsorok „érthetővé tételét” – kísérőszöveggel látják el a filmet. Ezzel az egészestésfilm-terméssel, az 1980–89 között készült kereken 20 filmmel rekordot írt a stúdió, amit számon tart az animáció krónikája: Andrew Osmond szerint „ezt az arányt valószínűleg egyetlen más stúdió sem érte el a világon.”4
A Pannónia Filmstúdió története ugyan nem ért véget egycsapásra a rendszerváltással, az „aranykornak” azonban kétségkívül vége szakadt. A stúdió küszködésének és végül széthullásának története az 1990-es és 2000-es években – már a magyar animáció egy másik fejezetét jelenti.
1 Az írás a szerző megjelenés előtt álló könyvéből származó fejezetek szerkesztett változata. A kutatás a TÁMOP-4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.
2 A magyar animációs film szaktudományos feldolgozottsága meglehetősen alulreprezentáltnak mondható. Elsősorban interjúk és visszaemlékezések férhetők hozzá a tárgyalt időszakkal kapcsolatosan is. A szöveghez alapvetően két forrásra támaszkodtam folyamatosan, amelyek adatait ezen a ponton tüntetem föl, elkerülendő a szöveg túlzsúfolását hivatkozásokkal: Kelemen Tibor: A magyar animációs film történetének vázlata. In: Horányi Özséb – Matolcsy György (eds.): Tanulmányok a magyar animációs filmről. Budapest: Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum, 1975. pp. 11–150; Dizseri Eszter: Kockáról kockára. A magyar animáció krónikája 1948–1998. Balassi Kiadó: Budapest, 1999. A jelen írásban tárgyalt korszak egyes részleteiről a további tájékozódáshoz az alábbi szövegekre lehet utalni: Szemadám György: Jankovics Marcell. Corvina Kiadó, 1987; Féjja Sándor: Holnap nyolcéves leszek. Az egész estés filmanimációról. Quality Film, 1994. Különösen pp. 89–169; Iványi-Bitter Brigitta: Kovásznai. Vince Kiadó, 2010.
3 A legjobb 50 animációs film listáját lásd: http://www.awn.com/mag/issue1.4/articles/deneroffini1.4.html
4 Osmond, Andrew: 100 Animated Feature Films. BFI – Palgrave Macmillan, 2010. p. 195.
