Farkas Boglárka Angéla

Farkas Boglárka Angéla

Nagyváradi születésű vagyok, ’97-es évjáratból. A líceum elvégzése után költöztem Kolozsvárra, hogy belekóstoljak az erdélyi filmvilágba. A Sapientia EMTE Filmművészet-Fotóművészet-Média szakán diplomáztam az Amit nem vettünk észre c. kisjátékfilmemmel, majd két évvel később ugyanitt végeztem el a Filmtudomány mesterszakot, a BBTE újságírói mesterszakja mellett. Jelenleg a Sapientia EMTE filmes tanszékének gyártásvezetőjeként dolgozom, szabadidőmben pedig a Filmtett, a magyarországi Filmtekercs és a Helikon számára írok – javarészt filmkritikákat, olykor interjúkat és tanulmányokat. A film elméleti és gyakorlata oldala egyaránt fontos számomra és remélem, hogy a jövőben is űzhetem ezt a „kettős életet”.

Írásai a Filmtetten (88)

Ami apámból maradt – Viggo Mortensen: Falling / Zuhanás

2021. augusztus 2.

Viggo Mortensen rendezői debütálása, a Zuhanás, a tavalyi Sundance fesztivál térképén jelent meg és az idei TIFF jóvoltából végre hozzánk is eljutott. A demenciát, az apa-fiú dinamikát és az elfogadás nehézkes folyamatát egyszerre tematizálni akaró Zuhanás azonban nagyot koppan, amikor földet ér.

Sejtelmes posztrock a láthatáron – Fargo mozikoncert a 20. TIFF-en

2021. július 27.

A Coen testvérek zseniális Fargója és a francia Fragments trió elektronikus-posztrock zenéje találkozott tegnap este a Diákművelődési Házban, egy mozikoncert jegyében. A végeredmény egy egyszeri és megismételhetetlen élmény, ami gyönyörűen beigazolja, miért is hívjuk a filmet audiovizuális művészetnek.

Mit várunk a 2021-es TIFF-en?

2021. július 23.

A tavalyi visszafogott, teljesen szabadéri TIFF-hez képest most nemcsak, hogy visszatérünk a mozikba, de jubileumi fesztiválnak is nézünk elébe: mindennél nagyobb filmünnep lesz Kolozsvárott, amelynek gazdag programjából válogatni felér egy kínzással. Megpróbálunk segíteni ebben a cseppet sem könnyű feladatban.

A kisebbségi identitás nyomában – Fischer István határtalan öröksége

2021. július 16.

Tanulmányunkban az erdélyi magyar-zsidó származású dokumentumfilmrendező, Fischer István életéről és pályájáról írunk, amelyben központi elemmé avanzsál a kisebbségi identitások felfedezése és megmutatása. Korábbi tanulmányunkat, a Fischer István rejtett örökségét folytatva ezennel a rendező határtalan örökségéből ragadunk ki egy-egy fejezetet, azon filmjeit vizsgálva, melyek noha már határon túl születtek, mégis tudnak rólunk (is) szólni.

Boldogít, amíg már nem – Tudor Cristian Jurgiu: Poate mai trăiesc și azi

2021. június 5.

A Poate mai trăiesc și azi egy párkapcsolat anatómiáját kínálja mesei párhuzamokkal, hangulatingadozásoktól szenvedő királylánnyal és magatehetetlen királyfival. Tudor Cristian Jurgiu nagyjátékfilmje szórakoztató kísérlet lehetett volna, de úgy tűnik, hogy útközben egy gonosz boszorkány köpött a rendező levesébe.

Farkas Boglárka Angéla

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins