Dobi Ferenc

Írásai a Filmtetten (51)

Pimasz kacsintás – Kamondi Zoltán: Halj már meg!

2016. december 3.

A korán elment Kamondi Zoltán mindössze öt nagyjátékfilmet rendezett, mégis gazdag életművet hagyott maga után. A Halj már meg! ugyan nem betetőzése, mégis valahol egy következetes, mosolyt csaló lezárása ennek az életműnek.

Ez még viccnek is rossz – Roczó-Nagy Zoltán: #Jézus – Apám nevében

2016. november 25.

Roczó-Nagy Zoltán megpróbálta a fiatalok ízlésére gyúrni Jézus keresztre feszítését rohamrendőrökkel, akciójelentekkel, sci-fi elemekkel, és grafikus erőszakábrázolással, de csúfosan lebőgött. Még ha lett is volna elég pénze és tehetsége egy látványos popkornmozit csinálni a messiás történetéből (nem volt), a szándék nagyon félrement.

Klezmer orkeszter – Bereczki Csaba: Soul Exodus

2016. november 18.

Amikor a világ egyik legnagyobb kőszénfogyasztó és -termelő országának élére egy olyan vezetőt választanak, aki nem hisz a globális felmelegedésben, különösen jól esik egy feel-good movie, ami elfeledteti velünk a sok szart a világban. A Soul Exodus így is tesz az első félórában, de nem éri be végig a szimpla szórakoztatással, képes tanítani is nekünk valamit az életről.

Grand Szarajevó Hotel – Danis Tanović: Smrt u Sarajevu / Halál Szarajevóban

2016. október 26.

A magyaroknak nem kell bemutatni, hogy szaggathatnak szét belülről egy nemzetet kibékíthetetlen belső konfliktusok, márpedig Danis Tanović pont erről beszél filmjében, miközben felállítja Bosznia-Hercegovina pszichológiai kórképét. A Halál Szarajevóban egy rendkívül összetett, vizuálisan lebilincselő helyzetjelentés a Balkánról.

Thanks, but no THX – Drake Doremus: Equals / Azonosak

2016. szeptember 9.

Drake Doremus mióta 2011-ben berobbant a függetlenfilmes szcénába Sundance-nyertes romantikus mozijával, azóta próbálkozik ennek a váratlan sikernek a megismétlésével, anélkül, hogy drasztikusan változtatna a bevált recepten. Most épp egy minimalista sci-fi csomagolásában próbálja eladni a Rómeó és Júlia-történetet, kevés sikerrel.

Nem téveszt ütemet – John Carney: Sing Street

2016. augusztus 17.

Azt már tudjuk a Szerelemre hangszerelve (Begin Again) óta, hogy az Egyszer (Once) nem egyszeri siker volt, de John Carney immáron harmadjára is megcsinálta. A Sing Street után már nem botrányos kijelenteni, hogy az ír rendezőnél nincs jelenleg jobb, aki a románcot és a zenét így tudná ötvözni.

Család szilánkokban – Joachim Trier: Louder Than Bombs / Hétköznapi titkaink

2016. március 25.

Joachim Trier norvég rendező első angol nyelvű, amerikai közegben játszódó filmje tagadhatatlanul európai lett: hétköznapi epizódokban tobzódó, lassan hömpölygő, intenzív emberi dráma egy szilánkokra hullott család trauma-feldolgozási és újraegyesítési kísérleteiről. Mágiája a szemfényvesztés mellőzésében rejlik.

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins