Kolozsvári fotóamatőrök esete a filmezőgéppel (1930 körül) – Beszélgetés Kabay Lászlóval, amatőr filmfelvételek örökösével

2012. június 22.

Az 1923-ban világszerte kereskedelembe kerülő Cine Kodak filmezőgépek egyike egy kolozsvári fotóboltból került egy polgári családi ház udvarára, és időnként a város utcáira az 1920-as évek végén, 1930-as évek elején. A helyi szinten relatíve ritkaságba menő amatőr filmezés egy lelkes fotóamatőr, Orbán Lajos nevéhez kapcsolódik, akinek a családi felvételeiről a Filmtett korábban beszámolt már. Kabay László, kolozsvári fotós révén újabb tekercsek és ezzel együtt újabb történetek kerültek elő.

A szintetikus hajnal – F. W. Murnau: Sunrise: A Song of Two Humans / Virradat, 1927

2011. február 10.

Egyedi és művészi teljesítmény kategóriában ezt a filmet találták a legjobbnak az első Oscar-díjkiosztón (egyfajta vigaszkategória volt ez, hiszen W. Wellmann Szárnyak című filmje nyerte a legjobb produkció kitüntetést). Sokan elasztikus és időtlen remekműnek tartják, és olyan jelzőkkel illetik, akárcsak egy reneszánsz mesterművet, amely kinematografikus eszközökkel jeleníti meg az emberi természet dualitását.

Autobiografikus vízió egy városról – Guy Maddin: My Winnipeg / Az én Winnipegem

2009. június 9.

Bár Az én Winnipegem-et idén a TIFF dokfilmes szekciójában mutatták be, a legutóbbi Maddin-delíriumra a dokumentarista jelző illik a legkevésbé, és a filmszerűség (a filmes textúra értelmében) a leginkább. A címbeli Winnipeg az egyetlen biztos valóságreferencia, minden más, ami a főcím után következik, az egyes szám első személyű névmásról és a birtokos viszonyról szól.

A repülés dicsérete – William A. Wellman: Wings / Szárnyak, 1927

2009. május 15.

1929. május 16-án ennek a filmnek adták át először a legjobb filmnek járó Oscar-szobrocskát. Ha William A. Wellman neve ismeretlenül csengne a némafilmtörténet búvárainak fülében, az nem a véletlen műve. Sem a rendező, sem az Oscar-díjas filmje nem tartozik a némafilmtörténet nagy, kanonizált alakjai/alkotásai közé.

A QuickTime mint az új kinetoszkóp – A kortárs némafilm mint médium-archívum

2009. március 24.

A legutóbbi némafilm-ősbemutatóra 2008. december 5-én került sor. Történt ugyanis, hogy Karl Lagerfeld, a Chanel divatház művészeti igazgatója nemcsak egy újabb fekete-fehér (és piros) kollekciót tervezett, hanem annak bemutatójára egy saját rendezésű, 10 perces fekete-fehér némafilmmel is előrukkolt.

21. századi börleszk az időutazásról – Rolf de Heer: Dr. Plonk

2008. szeptember 8.

A 21. századi némafilmek egyre divatosabbak, és egyértelműen arra figyelmeztetnek, hogy a némafilmkorszak a mozi kulturális öröksége. A korai korszak formanyelvét, emblematikus alkotásait imitáló vagy újrahasznosító szándékok azonban igencsak változatosak. A legutóbbi vállalkozás címe és főhőse Dr. Plonk, célja pedig a nevettetés.

Egy belföldnek gyártott román film – Mircea Daneliuc: Marilena

2008. június 7.

A TIFF korábbi kiadásai elkényeztettek bennünket az új román film legfrissebb és legdíjazottabb terméseinek ősbemutatóival, az idén azonban nemcsak a fiatal filmeseknek jutott premier. Mircea Daneliuc a román filmkészítés régi motorosa ugyan, de legújabb filmje új időkről szól. Tragikomédiába csomagolt aktualitások, bukaresti kulőrlokál a Marilena című filmben.

Egy Janus-arcú életrajzi film – Todd Haynes: I'm Not There – Bob Dylan életei

2008. május 22.

Sosem hallgattam agyon Bob Dylan muzsikáját, nincs meg egyik albuma sem. A zenész életrajzából inspirálódott film történetmesélési és stiláris eljárásai azonban nem pótolják a témában tájékozatlanoknak a hiányzó biográfiai és zenei információkat. Az I’m Not There ugyanis szándékosan kerüli azokat a konvenciókat, amelyekre a zenész-életrajzi filmek már megtanítottak nekünk.

Az eltűnt múzsa nyomában – José Luis Guerin: En la ciudad de Sylvia / Sylvia városában

2008. április 10.

Ma szinte korszerűtlen dolog eredetinek nevezni valamit, a szó egyedi vagy autentikus értelmében. Azonban a Sylvia városában című film meglepően egyszerű formában nyújt olyan egyéni víziót a moziról, amellyel szemben a filmes műfajokról, vagy az újrahasznosítás bármilyen formájáról szóló diskurzusok csak dadogni tudnának.

Rembrandt sötét titkai és Greenaway értekezése a fényről – Peter Greenaway: Nightwatching / Éjjeli őrjárat

2008. március 31.

Az Éjjeli őrjáratot nehéz Greenaway korábbi filmjeitől függetlenül nézni és fejtegetni, miközben a lehetséges értelmezési fogódzók legalább annyira túlmutatnak életművének keretein, mint a művészet- és kultúrtörténeti idézetek a filmjein. Ha már egy magát enciklopédistának valló rendező művéről kell itt szó essék, talán nem méltánytalan a lexikon logikája szerint beszélni róla. Az alábbi szószedet korántsem teljes, tetszés szerint továbbírható.