Tiltakozik a Magyar Filmművészek Szövetsége az új támogatási rendszer ellen Tiltakozik a Magyar Filmművészek Szövetsége az új támogatási rendszer ellen

Tiltakozik a Magyar Filmművészek Szövetsége az új támogatási rendszer ellen

A Magyar Filmművészek Szövetsége november 16-án tartotta közgyűlését, amelyen a tagok közös nyilatkozatot fogadtak el. (filmhu)

A félszáz világhírű filmművész és -szakember álta aláírt, A magyar film barátaihoz! című nyílt levélben ez áll:

„Nem tartjuk elfogadhatónak, hogy ez a rendszer a szakmai szervezetekkel történt érdemi egyeztetés nélkül került kialakításra és a továbbiakban sem szán semmilyen szerepet ezeknek a szervezeteknek.

Nem tartjuk elfogadhatónak, hogy ez a rendszer a korábbi széles bázisú, az ízlések sokféleségét tükröző és biztosító szakmai önkormányzatiság helyett egy durván központosított, lényegében egyszemélyes döntési, elosztási mechanizmust vezet be.

Nem tartjuk elfogadhatónak, hogy ez a rendszer a forgatások folyamatos ellenőrzésével, tetszés szerinti leállításával, a végső vágás jogának fenntartásával ismét bevezeti a cenzúrát.

Nem tartjuk elfogadhatónak, hogy ez a rendszer nem vállal felelősséget a magyar filmkultúra és filmszakma számos meghatározó területéért, műfajáért, köztük a dokumentumfilmekért, az animációs alkotásokért, a kísérleti és kisjátékfilmekért, a tudományos-ismeretterjesztő produkciókért, a televíziós művészetért, az értékes európai és magyar filmek terjesztéséért, a filmes folyóirat- és szakkönyv-kiadásért, a mozgóképoktatásért."

A Magyar Filmművészek Szövetsége továbbra is kifejezi tárgyalási szándékát, miközben sajnálattal állapítja meg, hogy erre a döntéshozók sem a filmtámogatási rendszer létrehozásánál, sem az új filmtörvény tervezetének megalkotásánál nem tartottak igényt.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • F1

    Színes filmdráma, sportfilm, 155 perc, 2025

    Rendező: Joseph Kosinski

  • Jurassic World: Újjászületés

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 134 perc, 2025

    Rendező: Gareth Edwards

  • Superman

    Színes fantasy, képregényfilm, sci-fi, 129 perc, 2025

    Rendező: James Gunn

  • Az ifjúság forrása

    Színes akciófilm, fantasy, 125 perc, 2025

    Rendező: Guy Ritchie

  • Álmok

    Színes filmdráma, romantikus, 110 perc, 2024

    Rendező: Dag Johan Haugerud

  • Duster

    Színes bűnügyi, tévésorozat, 480 perc, 2025

    Rendező: Darren Grant, Steph Green

Szavazó

Mi a kedvenc „eat the rich” tartalmad a közelmúltból?

Szavazó

Mi a kedvenc „eat the rich” tartalmad a közelmúltból?

Friss film és sorozat

  • F1

    Színes filmdráma, sportfilm, 155 perc, 2025

    Rendező: Joseph Kosinski

  • Jurassic World: Újjászületés

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 134 perc, 2025

    Rendező: Gareth Edwards

  • Superman

    Színes fantasy, képregényfilm, sci-fi, 129 perc, 2025

    Rendező: James Gunn

  • Az ifjúság forrása

    Színes akciófilm, fantasy, 125 perc, 2025

    Rendező: Guy Ritchie

  • Álmok

    Színes filmdráma, romantikus, 110 perc, 2024

    Rendező: Dag Johan Haugerud

  • Duster

    Színes bűnügyi, tévésorozat, 480 perc, 2025

    Rendező: Darren Grant, Steph Green