Az európai film védelmét kéri 160 rendező Az európai film védelmét kéri 160 rendező

Az európai film védelmét kéri 160 rendező

160 filmrendező, köztük Tarr Béla, Cristian Mungiu, Ken Loach, Isabel Coixet, Luc és Jean-Pierre Dardenne, valamint Claude Lelouch nyílt levélben kérik az európai film támogatását.

A levél közzététele az Európai Film Fórum éves rendezvényéhez kapcsolódik, amelyet hétfőn szerveztek meg a Berlini Nemzetközi Fesztiválon, központi témája pedig az Európai Unió MEDIA Programjának kiértékelése volt.

„Az európai kultúra az országokat meghatározó egyedi tulajdonságok, életmódok, szempontok, hagyományok, nyelvek és történelmek összessége. A Brexit és az erősödő nacionalizmus idején Európának meg kell értenie, hogy az erőssége a különféle nemzetek és identitások közötti párbeszéd kezdeményezésében rejlik” – olvasható a levélben.

Az aláírók szerint az európai film kulcsszerepet játszik a párbeszéd elősegítésében, ezért többet kell tenni a védelméért és élénkítéséért.

„Meggyőződésünk, hogy a digitális kor hatalmas lehetőség az alkotásra és a filmek terjesztésére: a sokféleséget minden tagországban, széles közönségnek be lehet mutatni. A digitális kor új technológiája és gyakorlata erős víziók és politikai ambíciók átadására ad alkalmat” – írják a filmrendezők, akik felszólítják az Európai Uniót és a tagországok intézményeit, hogy tegyenek többet a kalózkodás ellen, lépjenek fel a szerzői jogok védelmében.

Emellett hangsúlyozzák, hogy a „célország-szabályt” támogatják, azaz fontosnak tartják, hogy a tartalomszolgáltatókra a célország szabályai legyenek érvényesek, mert így minden tagország meghatározhatja az európai produkciók arányát vagy a tartalomszolgáltatók részvételét a tartalomgyártás finanszírozásában. Támogatják a területiség elvét is, azaz azt, hogy a szerzői jogokat minden országban külön megvásárolják.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A csúf mostohatestvér

    Színes horror, vígjáték, 105 perc, 2025

    Rendező: Emilie Blichfeldt

  • 28 évvel később

    Színes horror, thriller, 115 perc, 2025

    Rendező: Danny Boyle

  • F1

    Színes filmdráma, sportfilm, 155 perc, 2025

    Rendező: Joseph Kosinski

  • Jurassic World: Újjászületés

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 134 perc, 2025

    Rendező: Gareth Edwards

  • Superman

    Színes fantasy, képregényfilm, sci-fi, 129 perc, 2025

    Rendező: James Gunn

  • Az ifjúság forrása

    Színes akciófilm, fantasy, 125 perc, 2025

    Rendező: Guy Ritchie

  • Álmok

    Színes filmdráma, romantikus, 110 perc, 2024

    Rendező: Dag Johan Haugerud

Szavazó

Mi a kedvenc „eat the rich” tartalmad a közelmúltból?

Szavazó

Mi a kedvenc „eat the rich” tartalmad a közelmúltból?

Friss film és sorozat

  • A csúf mostohatestvér

    Színes horror, vígjáték, 105 perc, 2025

    Rendező: Emilie Blichfeldt

  • 28 évvel később

    Színes horror, thriller, 115 perc, 2025

    Rendező: Danny Boyle

  • F1

    Színes filmdráma, sportfilm, 155 perc, 2025

    Rendező: Joseph Kosinski

  • Jurassic World: Újjászületés

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 134 perc, 2025

    Rendező: Gareth Edwards

  • Superman

    Színes fantasy, képregényfilm, sci-fi, 129 perc, 2025

    Rendező: James Gunn

  • Az ifjúság forrása

    Színes akciófilm, fantasy, 125 perc, 2025

    Rendező: Guy Ritchie

  • Álmok

    Színes filmdráma, romantikus, 110 perc, 2024

    Rendező: Dag Johan Haugerud