Ralph Fiennes-t díjazza az Európai Filmakadémia Ralph Fiennes-t díjazza az Európai Filmakadémia

Ralph Fiennes-t díjazza az Európai Filmakadémia

Gazdag és sokszínű karrierje elismeréseként Ralph Fiennes brit színész és rendező veheti át az Európai Filmakadémia (EFA) Európai hozzájárulás a világ filmművészetéhez elnevezésű díját.

„Ralph Fiennes megállás nélkül ontja magából a megindító és inspiráló filmélményeket" - fogalmaz az EFA közleménye. Legutóbb a The White Crow című filmet rendezte Rudolf Nurejev nyugatra szökéséről, amelyben Puskint játssza, valamint Charles Dickenst formálta meg a szintén általa rendezett 2013-as A titokzatos szeretőben (The Invisible Woman).

Két évvel korábban, 2011-ben debütált rendezőként a Coriolanus című Shakespeare adaptációval, amelyért elsőfilmes BAFTA-jelölést kapott. Wes Anderson A Grand Budapest Hotel (The Grand Budapest Hotel, 2014) című filmjében a legendás Gustave szerepe szintén BAFTA-jelölést hozott számára. Ralph Fiennes formálta meg Harry Hawkes-t Luca Guadagnino Vakító napfényben (A Bigger Splash, 2015) című mozijában, és a szadista náci táborparancsnokot Steven Spielberg Schindler listája (Schindler’s List, 1993) című alkotásában, amelyért BAFTA- és Oscar-jelölést is kapott - idézi fel a közlemény.

Ralph Fiennes

Legfontosabb alakításai között van Anthony Minghella Az angol beteg (The English Patient, 1996), valamint Szabó István A napfény íze (Sunshine, 1999) című filmjének főszerepe, amelyért elnyerte a legjobb színésznek járó Európai Filmdíjat. Népszerű szerepe a Harry Potter sorozat Voldemortja, valamint a 007 – Skyfall és a 007 Spectre – A Fantom visszatér (Spectre) című James Bond filmek M-je is.

Ralph Fiennes a 31. Európai Filmdíj-átadó díszvendége lesz december 15-én Sevillában.

(MTI)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Friss film és sorozat