Perel az amerikai filmakadémia egy eladott Oscar-szobrocska miatt Perel az amerikai filmakadémia egy eladott Oscar-szobrocska miatt

Perel az amerikai filmakadémia egy eladott Oscar-szobrocska miatt

Beperelte az amerikai filmakadémia (Academy of Motion Picture Arts and Sciences) egy filmrendező családját, amiért törvénytelenül elárverezte a rendező Oscar-szobrocskáját. Joseph C. Wright 1943-ban kapott Oscar-díjat a My Gal Sal című musical díszlet- és látványtervezéséért (Richard Dayjel és Thomas Little-lel megosztva), trófeája júniusban 79 200 dollárért kelt el.

Wright az akadémia tagja volt 1933 és 1983 között, és ebben a minőségében szerződés kötelezte arra, hogy szobrocskái eladásakor előnyben részesítse az akadémiát, amely 10 dollárért vásárolta volna azt meg tőle.

Az akadémia most a 79 200 dollár visszafizetését és kártérítést követel, állítva, hogy „sosem volt szándéka eladható tárggyá tenni a szobrocskákat” – derül ki a kedden Los Angelesben benyújtott dokumentumból.

Az akadémia kéviselői június 23-án szereztek tudomást az árverésről, és többször is megpróbálták felvenni a kapcsolatot a Briarbrook aukciós házzal – sikertelenül. Utóbbi a szobrocska árának 20%-ában részesült.

Joseph C. Wrightot karrierje során 12 alkalommal jelölték Oscar-díjra, és két szobrocskát nyert el: 1943-ban a My Gal Sal című színes musicallel, amelynek főszerepeit Rita Hayworth és Victor Mature alakította, és ugyanebben az évben a This Above All című filmjét a fekete-fehér filmek díszlet és látványtervezési kategóriájában értékelték (a díjat szintén harmadmagával kapta).

 

Friss film és sorozat

  • Caravaggio árnyéka

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 119 perc, 2023

    Rendező: Michele Placido

  • A gyilkos (The Killer)

    Színes bűnügyi, thriller, 113 perc, 2023

    Rendező: David Fincher

  • Elfogy a levegő

    Színes filmdráma, 105 perc, 2023

    Rendező: Moldovai Katalin

  • Marvelek

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 105 perc, 2023

    Rendező: Nia DaCosta

  • Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 165 perc, 2023

    Rendező: Francis Lawrence

  • Nyad

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 121 perc, 2023

    Rendező: Jimmy Chin, Elizabeth Chai Vasarhelyi

  • Warboy

    Színes filmdráma, történelmi, 88 perc, 2023

    Rendező: Marian Crişan

  • Kívánság

    Színes animációs film, fantasy, musical, 95 perc, 2023

    Rendező: Chris Buck, Fawn Veerasunthorn

  • Napóleon

    Színes életrajzi, háborús, 158 perc, 2023

    Rendező: Ridley Scott

Szavazó

Ki a kedvenc Napóleonod?

Szavazó

Ki a kedvenc Napóleonod?

Friss film és sorozat

  • Caravaggio árnyéka

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 119 perc, 2023

    Rendező: Michele Placido

  • A gyilkos (The Killer)

    Színes bűnügyi, thriller, 113 perc, 2023

    Rendező: David Fincher

  • Elfogy a levegő

    Színes filmdráma, 105 perc, 2023

    Rendező: Moldovai Katalin

  • Marvelek

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 105 perc, 2023

    Rendező: Nia DaCosta

  • Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 165 perc, 2023

    Rendező: Francis Lawrence

  • Nyad

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 121 perc, 2023

    Rendező: Jimmy Chin, Elizabeth Chai Vasarhelyi

  • Warboy

    Színes filmdráma, történelmi, 88 perc, 2023

    Rendező: Marian Crişan

  • Kívánság

    Színes animációs film, fantasy, musical, 95 perc, 2023

    Rendező: Chris Buck, Fawn Veerasunthorn

  • Napóleon

    Színes életrajzi, háborús, 158 perc, 2023

    Rendező: Ridley Scott