Oscarra jelölhetik a halálkamionról szóló magyar kisfilmet Oscarra jelölhetik a halálkamionról szóló magyar kisfilmet

Oscarra jelölhetik a halálkamionról szóló magyar kisfilmet

Bánovits Ottó rövidfilmje, a svéd-magyar koprodukcióban készült Dark Chamber két Oscar-minősítő fesztiválon is díjat nyert, így jelölt lehet a 2020-as Oscar-mezőnyben, hívja fel a figyelmet a magyar.film.hu.

A 6 perces, svéd nyelvű Dark Chamber már a svédországi Uppsala rövidfilmfesztiválon nyert díjával is bekerült az Amerikai Filmakadémia látóterébe, nemrég pedig a berlini Interfilm nemzetközi rövidfilmfesztiválon nyerte el a legjobb élőszereplős film díját. A rendezvény idén került be a kitüntetett Oscar-minősítő fesztiválok körébe.

A rövidfilm, amely október végén a Genti Nemzetközi Filmfesztivál európai kisjátékfilmes szekciójának fődíját is megkapta, arról a magyar rendszámú teherautóról szól, amelyet 2015 augusztusában találtak meg Ausztriában, az osztrák-magyar határtól alig 40 km-re, rakterében 71 holttesttel, köztük nyolc nővel és négy gyerekkel. A film címének jelentése sötétkamra, ami az alkotók által alkalmazott rendhagyó megoldásra is utal. A camera obscurába, azaz a sötétkamrába egy apró lyukon hatol be a fény, egy ehhez hasonló fénysugarat követve mutatja be a kamera a kamion rakterét.

Dark Chamber

A film operatőre Pálos Gergely, aki Svédországban Roy Andersson két legutóbbi nagyjátékfilmjén is dolgozott, vágója pedig Dunai László, aki Szőcs Petra Arany Pálma-díjra jelölt A kivégzés című rövidfilmjét, Déva című nagyjátékfilmjét és a Buharov-testvérek Az itt élő lelkek nagyrésze című filmjét is vágta.

A Dark Chamber magyar premierje a Friss Hús fesztiválon, a nemzetközi a 45. Telluride Filmfesztiválon volt.

(magyar.film.hu)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes