Két magyar alkotás szerepel a Berlinálé rövidfilmes versenyében Két magyar alkotás szerepel a Berlinálé rövidfilmes versenyében

Két magyar alkotás szerepel a Berlinálé rövidfilmes versenyében

Két magyar alkotást, Buda Flóra Anna Entropia és Tóth Luca Lidérc úr című filmjét is beválogatták a 2019-es Berlini Nemzetközi Filmfesztivál rövidfilmes programjába.

A Magyar Nemzeti Filmalap közleménye szerint Buda Flóra Anna 2018-ban diplomázott a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Animáció tanszékén az Entropia című tízperces rövidfilmjével, amely három párhuzamosan létező univerzum működését mutatja be. A három univerzumban három fiatal nő él különböző körülmények között, azonban a rendszerbe hiba folytán bekerül egy légy, amely képes átjárni mindhárom világ között. A légy megnyit egy portált, amelyen keresztül a lányok elindulhatnak egymás felé.

Entropia

Buda Flóra Anna jelenleg az Animation Sans Frontier (ASF) nemzetközi workshop résztvevőjeként fejlesztheti jövőbeli filmterveit. Az Entropia a filmalap támogatásával a MOME produkciójában készült, producere Fülöp József.

Tóth Luca a MOME animáció szakán szerzett BA-diplomát, majd az angliai Royal College of Artban végezte a mesterképzést. Diplomafilmjét, A kíváncsiság korát a világ legfontosabb animációs fesztiválján, Annecy-ban is díjazták. Előző filmje, a 2016-ban készült Superbia Cannes-ban debütált a Kritikusok Hetén, majd további 80 nemzetközi filmfesztiválon szerepelt.

A 19 perces Lidérc úrban egy fiatal férfi mellkasröntgenén egy aprócska személy sziluettje rajzolódik ki, fejének búbja tumorként türemkedik ki az ifjú oldalából. A film a magyar Boddah stúdió és a francia Sacrebleu koprodukciójában készült, producerei Lukács Péter Benjámin, Osváth Gábor és Ron Dyens. A zeneszerző Kalotás Csaba, a hangmérnök Lukács Péter Benjámin volt, a forgatókönyvet Tóth Luca írta.

A február 7-én kezdődő Berlini Nemzetközi Filmfesztiválra 17 országból összesen 24 rövidfilm kapott meghívást.

(közlemény/MTI)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Emma és a halálfejes lepke

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2024

    Rendező: Iveta Grófová

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Julie hallgat

    Színes filmdráma, 100 perc, 2024

    Rendező: Leonardo Van Dijl

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Emma és a halálfejes lepke

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2024

    Rendező: Iveta Grófová

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Julie hallgat

    Színes filmdráma, 100 perc, 2024

    Rendező: Leonardo Van Dijl

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini