Online elérhető az Oscar-esélyes Susotázs Online elérhető az Oscar-esélyes Susotázs

Online elérhető az Oscar-esélyes Susotázs

Vimeo-csatornáján tette elérhetővé Tóth Barnabás rendező 16 perces Susotázs című rövidfilmjét, amely decemberben felkerült az Oscarra jelölhető filmek shortlistjére.

A Susotázsban két magyar szinkrontolmács napja úgy indul a hűtőgépgyártó konferencián, mint bármelyik másik munkanap. Az események azonban több, nem várt fordulatot vesznek. A Tóth Barnabás (Rózsaszín sajt, Újratervezés, Van egy határ) forgatókönyve alapján elkészült film szereplői Göttinger Pál, Osvárt Andrea és Takács Géza, a producerek: Kuczkó Andrea, Rajna Gábor és Tóth Lajos.

A film Magyarországon a Friss Húson mutatkozott be, majd több rangos európai és amerikai filmfesztiválra beválogatták, többek között a Manhattan Short Film Festivalra, az utazó fesztiválra, amelynek köszönhetően Los Angelesben is vetítették, így jelölhetővé vált az Oscar-díjra. A Susotázs nyerte a marosvásárhelyi Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál fődíját is.

Az élőszereplős rövidfilmek rövidlistáját december közepén tette közzé az Amerikai Filmakadémia, az öt Oscar-jelöltet pedig január 22-én jelentik be.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?