McAvoy lesz Ian Fleming McAvoy lesz Ian Fleming

McAvoy lesz Ian Fleming

Nagy valószínűséggel James McAvoy skót színész játszhatja Ian Fleminget, James Bond megalkotóját, a 007-es-történetek szerzőjét egy új filmben – írja az EST.hu. A 2011-ben bemutatandó Ian Fleming című mozi Andrew Lycett életrajzi írásán alapul.

A készülő alkotás a hírek szerint kitér Ian Fleming színes életének olyan részleteire, mint a II. világháborúban való részvétele, az általa folytatott playboy életstílus és újságírói munkája.

James McAvoy

A készülő Fleming-életrajzi filmmel azonban lehet, hogy megtörténik ugyanaz, mint ami már több neves személyiséggel a filmtörténet során, legutóbb például Truman Capote-val: jelesül, hogy duplázik, azaz két alkotás is készül róla egy időben.

Ahogy annak idején Capote-ról közel azonos időben, kevesebb, mint egy év eltéréssel mutatták be a mozik a Capote, majd A hírhedt című filmet, úgy állítólag Ian Flemingről sem a McAvoy nevével fémjelzett darab lesz az egyetlen. A hírek szerint Leonardo DiCaprio és produkciós cége már 2008-ban bejelentette, hogy filmet készül forgatni az íróról és életéről.

James McAvoy pedig az Ian Flemingen kívül egy további életrajzi filmben is benne lesz. A Will Reiser önéletrajzi regényén alapuló I’m with Cancerben a színész egy 25 éves fiatalembert formál meg, aki megtudja, hogy rákos, majd több év leforgása alatt sikeresen megküzd a betegséggel.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A kegyelem

    Színes filmdráma, 131 perc, 2025

    Rendező: Paolo Sorrentino

  • Disclosure Day

    Színes sci-fi, thriller, 146 perc, 2026

    Rendező: Steven Spielberg

  • Toy Story 5

    Színes animációs film, kalandfilm, vígjáték, 90 perc, 2026

    Rendező: Andrew Stanton

  • Supergirl

    Színes akciófilm, képregényfilm, sci-fi, 108 perc, 2026

    Rendező: Craig Gillespie

  • De capul nostru

    Színes filmdráma, 94 perc, 2026

    Rendező: Tudor Cristian Jurgiu

  • Meghívás

    Színes filmdráma, vígjáték, 108 perc, 2026

    Rendező: Olivia Wilde

  • Vaiana

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, vígjáték, 120 perc, 2026

    Rendező: Thomas Kail

  • A zongorahangoló

    Színes bűnügyi, romantikus, thriller, 109 perc, 2026

    Rendező: Daniel Roher

erdélyi filmtár

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Friss film és sorozat

  • A kegyelem

    Színes filmdráma, 131 perc, 2025

    Rendező: Paolo Sorrentino

  • Disclosure Day

    Színes sci-fi, thriller, 146 perc, 2026

    Rendező: Steven Spielberg

  • Toy Story 5

    Színes animációs film, kalandfilm, vígjáték, 90 perc, 2026

    Rendező: Andrew Stanton

  • Supergirl

    Színes akciófilm, képregényfilm, sci-fi, 108 perc, 2026

    Rendező: Craig Gillespie

  • De capul nostru

    Színes filmdráma, 94 perc, 2026

    Rendező: Tudor Cristian Jurgiu

  • Meghívás

    Színes filmdráma, vígjáték, 108 perc, 2026

    Rendező: Olivia Wilde

  • Vaiana

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, vígjáték, 120 perc, 2026

    Rendező: Thomas Kail

  • A zongorahangoló

    Színes bűnügyi, romantikus, thriller, 109 perc, 2026

    Rendező: Daniel Roher