Magyarországra látogat a dok.incubator dokumentumfilmes utómunka workshop Magyarországra látogat a dok.incubator dokumentumfilmes utómunka workshop

Magyarországra látogat a dok.incubator dokumentumfilmes utómunka workshop

A Magyar Dokumentumfilmesek Egyesülete (MADOKE) szervezésében, a Nemzeti Filmintézet támogatásával.

A dok.incubator egy több mint tíz éve működő dokumentumfilmes műhely, amelyben már mintegy 150 film készült el – ezek a világ legnagyobb fesztiváljain mutatkoztak be és nyertek díjakat. A fesztivál korábbi résztvevői között találjuk Tuza-Ritter Bernadett Egy nő fogságban című filmjét, Oláh Judit Visszatérés Epipóba című filmjét, Simonyi Balázs Ultra című filmjét, Püsök Botond Túl közel című filmjét és Hörcher Gábor még be nem mutatott Emma show című projektjét.

A nemzetközi workshop második fordulóját 2023. június 24. és július 2. között rendezik meg Budapesten, amelynek keretében idén Zurbó Dorottya A boldogság ügynöke című filmje is készül.

A nemzetközi workshop mellett négy magyar projekt alkotói hármasa (rendező, producer, vágó) is részt vehet a magyar regionális workshopon, amelynek keretében nemzetközileg elismert tutorokkal: Yael Bittonnal, Chris Wrighttal és Grant Keirrel fejlesztheti rough cut fázisban lévő dokumentumfilmjét.

Emellett június 29-én, az ún. Distribution Day-en az is részt vehet, akinek jelenleg nincs rough cut fázisban lévő filmterve, vagy nem kerül be a kiválasztott projektek közé, illetve jelentkezhet a június 30-án megrendezésre kerülő Visegrád koprodukciós fórumra. A programoknak a MOME ad otthont.

A magyar projektek nevezésének határideje a regionális workshopra: 2023. május 3., 16:00. További részletek és a jelentkezési lapok elérhetőek itt.

 

Friss film és sorozat

  • Beszélj hozzám

    Színes horror, thriller, 94 perc, 2022

    Rendező: Danny Philippou, Michael Philippou

  • Előző életek

    Színes filmdráma, romantikus, 105 perc, 2023

    Rendező: Celine Song

  • Szeánsz Velencében

    Színes bűnügyi, horror, thriller, 103 perc, 2023

    Rendező: Kenneth Branagh

  • Expend4bles (Feláldozh4tók)

    Színes akciófilm, 103 perc, 2023

    Rendező: Scott Waugh

  • Mammalia

    Színes filmdráma, kísérleti, 88 perc, 2023

    Rendező: Sebastian Mihăilescu

  • Az Alkotó

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 133 perc, 2023

    Rendező: Gareth Edwards

Szavazó

Melyik filmet várod az idén ősszel-télen?

Szavazó

Melyik filmet várod az idén ősszel-télen?

Friss film és sorozat

  • Beszélj hozzám

    Színes horror, thriller, 94 perc, 2022

    Rendező: Danny Philippou, Michael Philippou

  • Előző életek

    Színes filmdráma, romantikus, 105 perc, 2023

    Rendező: Celine Song

  • Szeánsz Velencében

    Színes bűnügyi, horror, thriller, 103 perc, 2023

    Rendező: Kenneth Branagh

  • Expend4bles (Feláldozh4tók)

    Színes akciófilm, 103 perc, 2023

    Rendező: Scott Waugh

  • Mammalia

    Színes filmdráma, kísérleti, 88 perc, 2023

    Rendező: Sebastian Mihăilescu

  • Az Alkotó

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 133 perc, 2023

    Rendező: Gareth Edwards