Magyar-román koprodukcióban készül Demian József nagyjátékfilmje Magyar-román koprodukcióban készül Demian József nagyjátékfilmje

Magyar-román koprodukcióban készül Demian József nagyjátékfilmje

Újabb magyar-román koprodukció gyártását támogatja a Magyar Nemzeti Filmalap és a Román Országos Filmközpont.

Felméri Cecília Spirál címmel készülő filmje után a filmalap 56 millió forintos gyártási támogatásával készül Demian József nagyváradi születésű, Romániában, majd Ausztráliában alkotó rendező-operatőr Éjjeli őrjárat című mozifilmje.

A filmalap közleménye szerint az Éjjeli őrjárat egy színházi társulat egyetlen éjszakájának története. A főpróba forgatagában a társulat tagjai teljes jelmezben, saját ruhájuk, pénz és mobiltelefon nélkül kénytelenek hazaindulni, kilépni a hétköznapi valóságba miután a színházi öltözőket zárva találják. A színészek szembesülnek az örök kérdéssel: hol ér véget a színpadi karakter és hol kezdődik az ember?

Demian alkotótársa lesz Józsa Erika zeneszerző, Damokos Csaba látványtervező és Lemhényi Réka vágó. A téli forgatást követően az Éjjeli őrjárat teljes utómunkája Magyarországon készül. A film producere Anca Puiu, aki többek között a román újhullám első nagy sikereként jegyzett Lăzărescu úr halála (Moartea domnului Lăzărescu) és a Sieranevada című film készítésében is részt vett. Az Éjjeli őrjárat magyar koproducere Kántor László.

Stork Natasa főszereplésével készül Horváth Lili új filmje

A filmalap 354 millió forinttal támogatja Horváth Lili új alkotását. A Karlovy Vary-i filmfesztivál East of the West fődíjával és számos további rangos nemzetközi fesztiváldíjjal jutalmazott Szerdai gyerek rendezője Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre címmel készíti második mozifilmjét.

Stork Natasa

A film a romantikus dráma és a pszichothriller műfaji elemeinek ötvözésével meséli el egy nagy szerelem történetét. Főhősét, az Amerikából hazatérő idegsebésznőt Stork Natasa alakítja, további fontos szerepekben Bodó Viktor és Vilmányi Benett lesz látható.

A Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre producerei Csernátony Dóra, Horváth Lili és Miskolczi Péter, operatőre a rendező régi alkotótársa, Maly Róbert. A forgatás októberben indul, a film várhatóan 2020 tavaszán kerül a magyarországi mozikba.

(közlemény)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu