Kuroszava-maraton kezdődik ma Budapesten Kuroszava-maraton kezdődik ma Budapesten

Kuroszava-maraton kezdődik ma Budapesten

Szeptember 8. és 14. között, minden este 6 órától Kuroszava-klasszikusokat vetít a Cinema MOM. 

Jancsó Miklós után Akira Kuroszawa filmjeiből válogat a budapesti plázamozi. A műsorhét ma, szeptember 8-án a Ran – Káosszal (1985) nyit, amiért Kuroszava egyetlen, személyre szóló Oscar-jelölését kapta. A francia pénzből készült alkotás kacifántos úton maradt ki az idegen nyelvű mezőnyből és a rendezőibe is külön kampánnyal került. A 162 perces film sokat merített William Shakespeare Lear királyából, japán környezetbe adaptálva azt. Négy Oscar-jelöléséből egyet váltott aranyszoborra: a jelmeztervezést.

Pénteken, szeptember 9-én a Derszu Uzala (1975) kerül terítékre, melynek eredeti magyar premiere 1976-ban volt. A 136 perces szovjet produkció Vlagyimir Arszenyjev regényét dolgozza föl, amelyben az 1900-as évek elején próbálják feltérképezni Szibéria ismeretlen tájait. Orosz színészei és nyelve miatt a szovjetek nevezése lett az Oscarra, amit meg is nyert. Ez a 2. győzelme Kuroszava munkáinak a kategóriában, de az első, ahol más nominált is volt.

Barátságok Szibériában – Kuroszava Akira: Derszu Uzala, 1975

2010. március 26.

A sikertelen öngyilkossági kísérlet után rendezett Derszu Uzala arra a következtetésre jut, hogy az ember igazából csak a természettel tudatosan felvállalt közösségben tud békében és önmagával is harmóniában élni. A nagyváros épülése olyan rombolást indít el, melynek az átélők számára beláthatatlan következményei lesznek. Akárcsak a Kuroszava által indított filmnyelv-forradalomnak – bár teljesen más irányba.

Olvasd tovább  

Szeptember 10-én, szombaton aztán álmodozunk a rendezővel, az Álmok (1990) ugyanis saját visszatérő álmaiból született. A fantasyt súroló 119 perces alkotás 8 epizodikus jelenetből áll és annyira személyes, hogy ez lett első egyedül írt forgatókönyve. Lélekfejlődési útjának ábrázolását Spielberg producerként segítette, de Lucas és Coppola is közreműködtek, ám ettől még a japán kultúra a fő hangsúly. Vincent van Gogh szerepében Martin Scorsese látható.

A hét vasárnap, szeptember 11-én a Véres trónnal (1957) zárul. A 110 perces alkotásban is egy Shakespeare-darab, a Machbeth került át Japánba, az országra jellemző stílussal. A mozi a Fudzsinál forgott, közel a későbbi versenypályához. Kuroszava korábban is filmre akarta vinni, de Orson Welles mozija miatt jegelte. Eredetiséget is vitt bele, a mű végét picit átírta.

Hétkezdésnek szeptember 12-én a mozi a Hét mesterlövész eredetijét, a Hét szamurájt (1954) ajánlja. Ennek pikantériája, hogy John Ford westernjeiből inspirálódott. A feudális Japánban játszódó többi filmhez képest merész és hagyománytörően formabontó volt, ahogy a szigetországba vitte az amerikai akcióstílust és humort, de megtartva saját hazájából is sokat a 209 perc alatt.

Közeledve a sorozat végéhez, kedd, szeptember 13-a sem marad ki: ekkor Az árnyéklovas (1980) következik. A három órás történelmi eposz az 1570-es években játszódik és egy alsóosztályból jövő bűnöző történetét meséli el, aki egy haldokló lord helyére ugrik be dublőrként, hogy összezavarja a klánt megtámadni kívánókat. Megosztva a Mindhalálig zenével, Kuroszava ezzel az alkotásával Cannes-ból Arany Pálmával távozott.

A maraton zárása a Dodeszukaden (1970) lesz szeptember 14-én, szerdán. A Magyarországon 1972-ben debütált 140 perces film egy tokiói gettóba enged betekintést alkoholisták, gyerekek és fogyatékosok közé. A hangutánzásból eredő címet egy fiatal szereplő hajtogatja egy képzeletbeli villamoson. A hajléktalanokról szóló, epizodikus könyvadaptációt 28 nap alatt forgatta le Kuroszava. Jelzálogot vett fel, de a mozi megbukott, így 61 évesen óriási tartozások és bizonytalan jövő elé nézett. Ezért 1971-ben öngyilkosságot kísérelt meg.

A daimjó* – Kuroszava Akira-portré 1.

2010. március 23.

A japán filmről sokaknak ugrik be elsőre Kuroszava Akira neve. Nem véletlenül: neki köszönhető, hogy nyugaton elismert és nézett lett a napkeleti ország filmtermése. A Mester életművének filmtörténeti fontossága nem csak abban áll, hogy egyedülálló elbeszélésmódját briliáns vizualizációval ötvözte, de 31 önálló rendezésével számos nyugati tömegfilmest is „megihletett”. 12 éve hagyta itt az árnyékvilágot, s ha köztünk lenne, ma lenne 100 éves.

Olvasd tovább  

Végül 88 éves koráig élt és 1998-ig készített pár most is műsorra kerülő alkotást. Mi a fentiekkel tisztelgünk az első nemzetközi Oscarját 1951-ben megkapó rendező előtt. Az időutazásra várunk mindenkit sok szeretettel a Cinema MOM-ba, esténként 18:00-tól!

(közlemény)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Kolozsváriak! A TIFF egyik helyszíne az ún. Cercul Militar, a Victoria/Győzelem mozi mellett található faszékes terem, amit a hadsereg ad bérbe a fesztiválnak. Évek óta küszködünk a magyar megnevezésével. Te melyikre szavazol?

Szavazó

Kolozsváriak! A TIFF egyik helyszíne az ún. Cercul Militar, a Victoria/Győzelem mozi mellett található faszékes terem, amit a hadsereg ad bérbe a fesztiválnak. Évek óta küszködünk a magyar megnevezésével. Te melyikre szavazol?

Friss film és sorozat