Hitlerrel kollaborált Hollywood Hitlerrel kollaborált Hollywood

Hitlerrel kollaborált Hollywood

Megdöbbentő felfedezéssel állt elő új könyvében egy fiatal ausztrál történész, Ben Urwand. The Collaboration: Hollywood’s Pact with Hitler (A kollaboráció: Hollywood paktuma Hitlerrel) című munkájában ugyanis nem kevesebbet állít, mint hogy az amerikai álomgyár együttműködött Adolf Hitlerrel és a náci rendszerrel.

A Harvard egyetem tudósa szerint ez az együttműködés odáig terjedt, hogy a stúdiók némelyike még saját filmjeinek cenzúrázásába is beleegyezett. Urwand érdeklődését akkor keltette fel a téma, amikor 2004-ben Berkeley-ben a University of California hallgatójaként interjút készített Budd Schulberg forgatókönyvíróval, aki mintegy mellékesen megemlítette, hogy a 30-as években a nagyhatalmú stúdiófőnök, Louis B. Mayer rendszeresen találkozott a Los Angeles-i német konzullal, hogy egyeztessen az új filmek vágásáról. Néhány év kutatás után a történész dokumentumokkal bizonyította, hogy a filmipar döntéshozói – akik között számos zsidót találunk – készséggel alakítgatták a filmjeiket, hogy biztosan forgalmazhassák őket Németországban. Sőt, a kutató szerint még ennél is messzebb mentek: emiatt nem csináltak a 30-as években a nácikat támadó vagy a zsidókat védő filmeket. A stúdiók (az MGM, a Paramount és a 20th Century Fox) állítólag a 40-es évek közepéig nem mondták fel a németekkel kötött megállapodást. A szerző kitér arra is, hogy a hollywoodi filmtermésből Hitler mely alkotásokat kedvelte és melyeket nem (ez utóbbiak között természetesen előkelő helyen szerepel Chaplin A diktátor című filmszatírája).

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes