Berlinale Classics: Mészáros Márta Örökbefogadás című filmjét is bemutatják Berlinale Classics: Mészáros Márta Örökbefogadás című filmjét is bemutatják

Berlinale Classics: Mészáros Márta Örökbefogadás című filmjét is bemutatják

A 69. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Berlinale Classics szekciója hat újonnan restaurált filmet tűz műsorra, köztük Mészáros Márta Örökbefogadás című filmjét is.

A Berlinale Classics válogatásából hármat jelentettek be csütörtökön a szervezők: Mészáros Márta alkotása mellett Carl Theodor Dreyer és Dominik Graf egy-egy filmjét vetítik a február 7-17. között zajló fesztiválon.

Mészáros Márta (portrénk ide kattintva olvasható) volt az első női rendező a berlini filmfesztivál történetében, aki 1975-ben a legjobb filmnek járó Arany Medve-díjat átvehette, hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Filmalap közleménye.

Az Örökbefogadás című, finoman árnyalt női portréjában Berek Katalin egyedülálló, magányos gyári munkásnőt alakít, aki hiába szeretne nős szerelmétől gyereket. Egy nevelőotthonban élő fiatal lánnyal, a „próbagyermekével” való kapcsolat hozzásegíti őt ahhoz, hogy tényleg örökbe fogadjon egy csecsemőt, és életét a másoktól való függőségek nélkül rendezze be. Mészáros Márta ezzel a filmjével lett nemzetközileg ismert rendező.

Örökbefogadás

A film teljeskörű, 4K felbontású restaurálása a Magyar Nemzeti Filmalap 10 éves digitális filmrestaurálási programja keretében, a Filmarchívum szakmai irányításával, az eredeti kameranegatív és az eredeti mágneshangszalag felhasználásával készült 2018-ban, a Magyar Filmlaborban, Koltai Lajos operatőr közreműködésével.

„Különösen örülök annak, hogy egy nagy európai rendezőnő mesterművét, az Örökbefogadást ismét a legjobb kép- és hangminőségben mutathatjuk be. Mészáros Márta a szerzői film úttörője volt, akinek filmjei sok német női filmrendezőt is inspiráltak – az ő filmjeiknek szenteljük idei Retrospektívünket – kommentálta a hír bejelentését Rainer Rother, a Deutsche Kinemathek – Museum für Film und Fernsehen művészeti igazgatója, a Berlinálé Retrospektív szekciójának vezetője.

Mészáros Márta Örökbefogadás című filmjét követően mindössze egy magyar alkotó, Enyedi Ildikó nyerte el a Berlinálé fődíját, az Arany Medvét Testről és lélekről című filmjéért 2017-ben.

(közlemény)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu