Az izraeli holokauszt-emléknapon, a Jom Hasoán, tegnap bemutatták Tel-Avivban a zsidók életét mentő Ocskay Lászlóról készült dokumentumfilmet.

A Tel-Aviv-i Cinematheque művészmoziban telt házas vetítésen mutatták be az alkotók jelenlétében az Ocskay László százados, az elfelejtett hős című filmet a tel-avivi magyar nagykövetség és az Efraim Kishon Magyar Oktatási és Kulturális Központ szervezésében.

A 2008-ban elkészített film izraeli bemutatkozásán jelen volt Elizabeth Ocskay, a második világháború utolsó hónapjaiban budapesti zsidók ezreinek életét megmentő katonatiszt unokája is.

A rendezvényt Benkő Levente, Magyarország izraeli nagykövete nyitotta meg, aki hangsúlyozta, hogy az elfelejtett magyar hős, aki elnyerte a Jad Vasem holokauszt múzeum Világ Igaza címét, több mint 2000 zsidó honfitársa életét mentette meg saját életét veszélyeztetve. Elmondta, hogy az akkori magyar államigazgatásnak menthetetlen felelőssége volt abban, hogy a háború végén rövid idő alatt közel félmillió zsidót ölhettek meg, akik az 1944-es német megszállásig viszonylagos biztonságban élhettek. „Az embermentő hősök nem néztek félre, hanem tudtak választani a jó és a rossz között” – emlékeztetett.

A vetítés utáni kerekasztal-beszélgetésen részt vett Dombi Gábor és Szita Szabolcs történész, valamint a film forgatókönyv-író producere, Kollarik Tamás és producere, Novák Tamás. Az alkotók elmesélték, miként találtak rá a témára közel 20 évvel ezelőtt, és felidézték a forgatás megkezdése előtt Szita Szabolccsal közösen folytatott, négy évi kutatómunkát.

„77 év után Ocskay tettei hazaértek” – mondták a film készítői, s kiemelték szerencséjüket a megmentett túlélők felkutatásában, és sajnálatukat fejezték ki, mert a 15 éve elkészült film szereplőinek többsége már nem él. Közölték, hogy a filmet felajánlották az izraeli oktatási minisztériumnak és a Kan közszolgálati médiának, s meséltek tervükről, a nagyszabású magyar embermentés játékfilmes feldolgozásáról is.

Az Amerikából Izraelbe érkezett Elizabeth Ocskay elmesélt egy családi anekdotát, amely szerint 12 évesen megkérdezte nagyapját, hogy mely országba szeretne elmenni, és ő Izraelt nevezte meg. „Ő nem jöhetett el, de én boldog vagyok, hogy elérkezhettem a nevében” – mondta.

„Otthon nem beszéltünk a második világháború idején Budapesten történtekről, de nagyapám lediktálta emlékiratait, emlékszem rá. Aztán a gyorsírással készült szöveget elküldte Chicagóba egy szerkesztőhöz, és ott nyoma veszett – mesélte az MTI tudósítójának. – Haláláról megjelent egy hír, mely után közeli és távoli helyekről is köszönőleveleket és pénzeket kaptunk, ami nagyon jól jött, mert nagyon szegények voltunk, és ebből tudtuk kifizetni a temetését.”

Szita Szabolcs hangsúlyozta, hogy sok feladat van még az antiszemitizmus és az előítéletek elleni harcban, s hogy a múltról szólva igazat kell mondani, mert különben bűnösök vagyunk. Emlékeztetett rá, hogy nem szabad teljes népeket megbélyegezni, mert minden nép körében vannak hősök, és a bűnösökkel együttműködők is.

(MTI)