A Médiatanács hét új animációs filmet támogat A Médiatanács hét új animációs filmet támogat

A Médiatanács hét új animációs filmet támogat

Hét új animációs film készülhet el abból a 60,5 millió forintos támogatásból, amelyről a Médiatanács döntött.

A Macskássy Gyula-pályázatot a Médiatanács immár 3 éve írja ki folyamatosan a Magyar Média Mecenatúra program keretében az animációs filmek gyártásának támogatására. A pályázat idén megemelt, 180 milliós keretösszeggel és három fordulóval indulhatott el, most az első forduló eredményei születtek meg – közölte Kollarik Tamás, a testület tagja az MTI-vel.

A Dózsa György-féle parasztháború 500. évfordulója alkalmából készít 2014-re animációs filmet a homokanimációiról híres Cakó Ferenc. Jankovics Marcell a Mátyás király-mesesorozathoz hasonló krónikás hangvételű narrációval készít animációs filmet az Árpád-házi fejedelmekről. A nagy sikerű Bogyó és Babóca újabb sorozatát készíti el a támogatásnak köszönhetően M. Tóth Géza, Bartos Erika könyvsorozata alapján. Pál Balázs zenés animációs filmet készít népdalfeldolgozásokkal, Ezüst patak címmel. Sajdik Ferenc Hát (m)ilyenek a macskák című, az 1980-as években a Móra Könyvkiadónál megjelent meséjét filmesíti meg Javorniczky Nóra, aki 20 éve dolgozik az animációs szakmában. Gyulai Líviusz vitte el a legjobb televíziós sorozat díját a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon az Egy komisz kölyök naplója című rajzfilmjével, amelynek történetét ő maga írta Metta Victoria Fuller amerikai írónő műve nyomán. A 19. századi Amerikában élő nyolcéves kisfiú életét feldolgozó rajzfilm újabb epizódját készítheti el most a Kossuth-díjas rendező. Goda Krisztina a Berti, a rózsaszín barika című animációs filmjének újabb epizódjára kapott a támogatást.

A pályázati eredmények részleteiről a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) támogatási terület honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők a http://www.tamogatas.mtva.hu/ oldalon.

Kollarik Tamás elmondta még, hogy október 11-én és 12-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban megrendezik a Magyar Média Mecenatúra Mustrát, a Médiatanács által támogatott televíziós és online bemutatásra szánt filmek seregszemléjét, a nyilvános rendezvényhez kapcsolódón szakmai és közönségtalálkozókat is szerveznek.

 

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes