152 alkotás érkezett az Együttélés Dokumentumfilm Fesztiválra 152 alkotás érkezett az Együttélés Dokumentumfilm Fesztiválra

152 alkotás érkezett az Együttélés Dokumentumfilm Fesztiválra

152 alkotást neveztek a Magyar Dokumentumfilm Rendezők Egyesülete (MADE) és az Esztergomi Helyi Televíziós Egyesület által meghirdetett Együttélés Dokumentumfilm Fesztiválra. A benevezett filmek közül 20–25 film már eddig is több díjat nyert különböző fesztiválokon.

A fesztivál célja összegyűjteni, egyúttal minősíteni azokat a rendszerváltozás óta, és a közelmúltban készült magyarországi és határon túli filmeket, televíziós műsorokat, amelyek a Magyarországon élő etnikai kisebbségek és a határon túl, a Kárpát-medencében élő magyarok jogi, társadalmi, és mindennapi problémáit dolgozzák fel, mutatják be.

A beérkezett alkotásokból szakmai előzsűri válogatta ki azt az 50 alkotást, amely a fesztivál versenyprogramját képezi. Az előzsőri tagjai Szilágyi Erzsébet médiaszociológus, Petrovszki Zoltán televíziós programszerkesztő és Zalán Vince filmkritikus voltak.

Zalán Vince, az előzsűri elnöke a beérkezett pályázati anyagok ismeretében elmondta: "Az elmúlt huszonöt évben, de különösen az utolsó nyolc-tíz évben számtalan film készült a kisebbségek történelmi-társadalmi helyzetéről. A hazai kisebbségek tekintetében jelentős számban születtek a roma társadalom aktuális helyzetét bemutató alkotások, míg a közép-európai térség kisebbségei körül az erdélyi magyarság múltját és jelenét megjelenítő alkotások voltak többségben."

Az előzsűri hangsúlyozta, hogy a mezőny nagyon erős volt, ezért létrehoztak egy információs szekciót is, amelyben 12 alkotás szerepel, versenyen kívül.

A főzsűri javaslata alapján ítélik oda az MFB, a Duna Televízió, Esztergom Város Önkormányzata, az OKM és a MADE által felajánlott díjakat. Zsűritagok: Lányi András író (elnök), Zalán Vince filmkritikus, valamint Péterffy András filmrendező. A Diákzsűri egy külön- és egy fődíjat ad át a fiatalok által legjobbnak tartott alkotások rendezőinek.
A rendszerváltozás óta teljesen megoldatlan a dokumentumfilmek terjesztése. A MADE, mint a fesztivál egyik szervezője arra vállalkozik, hogy az Együttélés fesztivál díjnyertes filmjeit DVD-n eljuttatja az egyetemekre, gimnáziumokba és a megyei könyvtárakba.

A fesztivál programjai között két kerekasztal-beszélgetés is szerepel. Az egyik a Magyarországon élő nemzeti és etnikai kisebbségek problematikájának megjelenése a médiában, a másik a határon túl élő magyar kisebbségek problematikája a médiában. A beszélgetések meghívott kisebbségi vezetők, média szakértők és filmrendezők részvételével történik.

A fesztivált megnyitja dr. Hoppál Mihály, az MTA Néprajzi Kutatócsoport, valamint az Európai Folklór Intézet igazgatója.

Az Együttélés dokumentumfilm fesztivál vetítései ingyenesek.

Bővebb információ, képek és a program letölthető a
www.made.hu/egyutteles oldalról.

Helyszín:
Esztergom, Zöldház

Időpont:
2008. május 28–30.

Dokumentumfilm-készítő pályázat diákoknak

Támogatók:
Esztergom városa, Esztergomi Helyi Televíziós Egyesület, Oktatási és
Kulturális Minisztérium (OKM), Nemzeti Kulturális Alap (NKA), Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA), Magyar Fejlesztési Bank (MFB), Diákzsűri, MADE

Médiatámogatók:
Duna Televízió, Hír Televízió, Kultúrház, Magyar Nemzet, Magyar Narancs, Pesti Est, Hvg.hu, Film.hu

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins