Az idei a tizenharmadik év, hogy a hagyományoknak megfelelően április közepén – vidéken április 15–26., Budapesten pedig április 16–19. között – megrendezik a Francia Filmnapokat.
Az idei filmnapok kínálatban szerepel A Provance-i fűszeres című, bukolikus bájával magával ragadó romantikus történet. Az osztály című dráma – mely tavaly elnyerte az Arany Pálmát, és idén Oscar-díjra is jelölték – egy olyan iskolában játszódik, ahol szinte minden diák különféle nemzetiségű és hátrányos helyzetű családból jött. A külvárosi mulató című zenés film a 30-as évek Párizsába viszi a nézőt, s különlegessége, hogy az idősödő Pierre Richard is feltbukkan benne, ezúttal komoly szerepben.
![Christophe Barratier: Külvárosi mulató](/uploads/Hirekhez/kulvarosi-mulato.jpg)
Az idei filmnapokon feltűnik majd a két „Depardieu-gyerek": a nemrégiben elhunyt Guillaume hajléktalant alakít egyik utolsó filmjében, a Versailles című keserédes történetben, Julie pedig a II. világháborúban játszódó Kémnőkben jelenik meg; a film női főszereplője Sophie Marceau. Dany Boon írta és rendezte miden idők legfergetegesebb francia vígjátékát, az Isten hozott az Isten háta mögöttet, melyben a nagy nevettető szerepel is. Kristin Scott Thomas Juliette-et alakítja Philippe Claudel megindító filmjében, az Oly sokáig szerettelekben; Juliette 15 év börtön után talál vissza családjához. Végezetül a tavalyi siker után idén is lepereg majd egy rövidfilm-összeállítás, benne Jeanne Moreau egyik utolsó filmje is.
A Francia Filmnapok célja, hogy ízelítőt adjon a későbbiekben, az év során, Magyarországon mozikba kerülő francia filmekből, s azokat egy-egy vetítés erejéig premier előtt bemutassa a közönségnek. A rendezvény mindig az alkotók – rendezők és színművészek – személyes kíséretében mutatja be a legkülönbözőbb stílusú és műfajú friss francia filmeket.