Mélyvörös
Ezt írtuk a filmről:
Az olasz Poe – Dario Argento-portré 2.
1977-re Dario Argento a giallo mellett a horror zsánerében is letett egy megkerülhetetlen alapművet, és négy évtizedes munkássága alapján elmondható, hogy a Mélyvörös és a Sóhajok volt a csúcs, ami után filmjeinek színvonala csökkenni kezdett. A nyolcvanas években még kikerült néhány mestermű a keze alól, az utóbbi két évtizedben viszont kevés vállalható filmet készített.
Az olasz Poe – Dario Argento-portré 1.
Az idén 70 éves Dario Argentót gyakran nevezik az „olasz Hitchcocknak”, pedig filmjeik között legalább annyi a különbség, mint a hasonlóság. A suspense mesterének legendás precizitással optimalizált közönségfilmjeivel szemben Argento önnön pszichéjének legmélyére indul kínzó és kalandos felfedezőútra, rémálomszerű egotripjei így inkább gyermekkori kedvencéhez, E. A. Poe-hoz teszik hasonlatossá.
Besárgult kottalapok – Visszatekintés a giallók zenedramaturgiájára – a Giallo kapcsán
Dario Argento a Giallóval majdnem vegytiszta műfajfilmet igyekezett kikísérletezni a laboratóriumában. Míg a gyilkos fehérítővel mossa tisztára áldozatait, addig az olasz rendező a film minden aspektusára olyan erőltetetten próbálja ráhúzni a műfaj legfőbb ismérveit, hogy a Giallo már inkább filmesztétáknak mint átlagnézőknek készült.
Bizarr, bizarrabb, legbizarrabb... – A thriller műfajtörténete 3/3. (1980-tól napjainkig)
A thriller-műfaj a nyolcvanas-kilencvenes években a korábbi évtizedekben kijelölt két nyomvonalon fejlődik tovább: a pszichothrillerek sorozatgyilkosai kegyetlenebbek és népszerűbbek lesznek, mint valaha, a paranoia-filmek azonban megszelídülnek (vagy még félelmetesebbekké válnak? – nézőpont kérdése). A műfajpaletta pedig a korszakban további három fontos alműfajjal (erotikus thriller, neo noir, akcióthriller) bővül.