Magánbeszélgetés
Francis Ford Coppola
1974
Magánbeszélgetés

A Filmtett szerint: 10 10 1

10

A látogatók szerint: 8.86 (7)

8.86 (7)

Szerinted?

0

Magánbeszélgetés

Színes, 120 perc, 1974
Magyar cím
Magánbeszélgetés
Eredeti cím
The Conversation

Történet

Ez a Cannes-i nagydíjas film a magányosan élő, 44 éves Harry Caul drámáját mutatja be, aki a lehallgatás császára, de egy jól fizető, rendkívül profin kivitelezett munka során fokozatosan ráébred saját kiszolgáltatottságára.

"Amikor a forgatókönyvet írtam, még fogalmam sem lehetett a későbbi Watergate-ügyről és az azóta ismeretessé vált más hasonló dokumentumokról" - nyilatkozta a ma 60 éves rendező, aki eredetileg egy lélektani horrorfilmet akart készíteni egy különös foglalkozású ember magányáról, de végül a felelősség kérdése került a középpontba. Mit tegyen, mit tehet egy hivatalból pártatlan lehallgató, ha az ifjú feleségét még a parkban is figyeltető cégigazgató netán bűntényre készül?

Ezt írtuk a filmről:

Színészóriás a szomszédból – Gene Hackman-portré

Egy kritikusa egyszer azt mondta róla, szakasztott úgy fest, mint egy kamionsofőr. Nem épp hízelgő megállapítás, de tény, hogy sosem tartozott a sztárarcú színészek „előkelő” kasztjába. Csakhogy a hetvenes években – karrierje zenitjén – épp a hozzá hasonló, „realista küllemű” aktorok özönlötték el a mozikat. Nem is vitás, hogy ő volt köztük a legtehetségesebb. Portré az idén elhunyt Gene Hackmanről, Hollywood átlagembermaszkot viselő gigászáról.

Tanulmány, 2025. november 15. – írta

Szálkamentes karrier – Harrison Ford portréja

Harrison Ford munkássága ékes példája annak, hogy néha fontos lehet megkülönböztetnünk a színész és a filmsztár fogalmát. Szerencsés esetben ez a két fogalomkör persze mutat némi metszetet. De le kell szögeznünk, hogy ha végignézünk az idén hetvenötödik életévét ünneplő Harrison Ford pályafutásán, ez a metszet elég szűkre sikeredett.

Tanulmány, 2017. szeptember 27. – írta

Perverzió és paranoia – A thriller műfajtörténete 3/2. (1960-1979)

A hatvanas-hetvenes években a thriller műfajban két fő irányvonalat különíthetünk el: a pszichothriller alműfaját, amely leginkább a horrorral mutat rokonságot, illetve a kémtörténetek és a politika ihlette paranoia-filmekét. Mindkettőben az emberiség legsötétebb és legbetegebb arca jelenik meg.

Tanulmány, 2003. szeptember 15. – írta
Támogass egy kávé árával!
 
Magánbeszélgetés

Magánbeszélgetés

Színes filmdráma, 120 perc, 1974

Rendező:
Szereplők: , , , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

10

A látogatók szerint:

8.86 (7)

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

erdélyi filmtár

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Friss film és sorozat