Dögkeselyű
Történet
Simon József taxisofőrtől két jól öltözött öreg hölgy utas ellop tízezer forintot, azt az összeget, amelyet Simon adósságának visszafizetésére gürcölt össze. A tolvajokkal szemben, akik, mint kiderül, profi bűnözők, reménytelennek látszik törvényes úton keresni az igazságot, Simon ezért alvilági módszerekkel kezd egyszemélyes hadjáratba: rabol, hamisít, túszt ejt, zsarol és az egyre keményebb akciók során egyre inkább maga is szakszerűvé válik. Visszaszerzi a pénzt, lebuktatja a csalókat. A "győzelemnek" azonban ára van.
Ezt írtuk a filmről:
András Ferenc, a „nagy generáció” mozgó(tér)képésze – Barabás Klára: Végkiárusítás – András Ferenc filmrendező
Könyv egy olyan filmrendezőről, akit legtöbben a Dögkeselyű kapcsán ismernek – pedig sokkal több van a tarsolyában.
Don Juan, a dán királyfi – Cserhalmi György aránytalan portréja
Cserhalmi örök nyughatatlanként jelent meg a ’70-es évek elején a színpadon és a filmvásznon. Hamlet, Don Juan és Coriolanus szerepében ünnepelte a kritika. A ’80-as években Jancsó, Bódy, Lugossy, András és Tarr „állandó” színésze, majd szinte alkotótársa lett. A rendszerváltás generációjának is meghatározó alakja maradt. Színházcsináló, aki idén, halkan ünnepelte hetvenedik születésnapját.
A tacskó, a nő, a taxis meg a szajré – András Ferenc: Dögkeselyű (1982)
Az írott és mozgóképes populáris műfajok közül leginkább a krimi alkalmas arra, hogy a bűn felderítésével egyidőben a társadalom züllöttségének mértékére is fény derülhessen, így a kriminek sosincs hatalmi támogatottsága az önkényuralmi rendszerekben. Egy olyan uralkodó ideológiai szituációban, mint ami a 80-as évek keleti blokkját jellemezte, a bűn kortárs képviseletében kötelezően szabotőrök vagy a nyugati dekadenciából érkezettek kellett szemben álljanak a pártállam kifinomult szaglású nyomozóival ahhoz, hogy a cenzúra ne köhögjön. A Dögkeselyű máig tisztázatlan körülmények között majdhogynem csonkítatlanul kijátszotta az áthallásokra szakosodott kultúrkopók éberségét.