Argentina, 1985
Santiago Mitre
2022
Argentina, 1985

A Filmtett szerint: 7 10 1

7

A látogatók szerint: 8

8

Szerinted?

0

Argentina, 1985

Színes, argentin, 139 perc, 2022
Magyar cím
Argentina, 1985
Eredeti cím
Argentína, 1985

Történet

A rövid argentin történelem legsötétebb időszaka 1976 és 1983 közé esett, amikor a hadsereg puccsot hajtott végre az ország demokratikusan megválasztott vezetése ellen, és katonait diktatúrát vezetett be. A juntának nevezett jobboldali-konzervatív rezsim válogatott eszközökkel üldözte azokat, akik másképp gondolkodtak – tették mindezt az elit és az Egyesült Államok csendes egyetértésével. A „Mocskos háború” (Dirty War) áldozatainak száma kilenc- és harmincezer közé tehető, a számosság mellett a kegyetlenség igazán szembeötlő: nőket és fiatal diákokat is megkínoztak, embereket vittek helikopterrel az Atlanti-óceán mélyére, majd ott egyszerűen kidobták őket a nyílt vízbe. A rendszer végül a katasztrofálisan kezelt Falklandi-háború miatt bukott meg. 1985-ben pedig a diktatúrát vezető tábornokok ellen pert indítottak, amely a világon az első olyan tárgyalás volt, ahol a hadsereg tagjai felett nem a katonai, hanem a polgári törvényszék ítélkezett. 

Videó, előzetes, trailer

Jobb ha tudod: a Filmtett nem videómegosztó, videóletöltő vagy torrentoldal, az oldalon általában a filmek előzetesei nézhetőek meg, nem a teljes film!

Ezt írtuk a filmről:

A még hivatalosabb változat – Santiago Mitre: Argentina, 1985

Argentina idei nevezettje sok szempontból ideális Oscar-alapanyag, nemcsak a mindig vonzó „megtörtént eseményekből” címke, hanem a társadalmi-politikai áthallások miatt is. De ezúttal a félmúlt történelmének lehengerlő súlya, illetve a műfaji formula kissé agyonnyomja az egyébként izgalmas alapanyagot.

Kritika, 2023. március 11. – írta

Tangó és emlékezet – Az argentin film története

Visszatérő és örökérvényűnek tűnő megállapítás, hogy a film és a történelem Latin-Amerikában egymástól elválaszthatatlan területek, egyik a másik nélkül nem érthető meg teljes valójában. Mindez Kuba, Mexikó és Chile mellett Argentínára igaz a leginkább, ahol a „történelmi” kitétel számos megközelítésből érvényes. A film és a politikai rendszerek kölcsönhatása, a történelmi emlékezet mozgóképes ábrázolásának jelentősége, valamint a film feladata a (mindenkori) jelen formálásában az argentin filmtörténet legfőbb jellemzői között szerepelnek, sok esetben úttörő mivoltuk is tagadhatatlan.

Tanulmány, 2023. február 24. – írta

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?
Argentina, 1985

Argentina, 1985

Színes filmdráma, történelmi, 139 perc, 2022

Rendező:
Szereplők: , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

7

A látogatók szerint:

8

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

Szavazó

Ma tölti a negyvenet Henry Cavill. Melyik a kedvenc szereped tőle?

Szavazó

Ma tölti a negyvenet Henry Cavill. Melyik a kedvenc szereped tőle?

Friss film és sorozat