A sorompók lezárulnak
Történet
A nyugdíjas tisztviselőnek, Umberto D.-nek egyetlen társa és barátja a kutyája. Nyomorúságos nyugdíjából már a lakbérre sem futja, szobájába új lakót költöztetnek, amíg ő kórházban van. Kétségbeesett lépésre szánja el magát: elhatározza, hogy megöli magát is, kutyáját is, nincs más megoldás. A kutya valószínűleg megérzi gazdája lelkiállapotát, az utolsó pillanatban elszalad, s így mindkettőjüket megmenti. Az embernek szinte kedve támad egy ilyen őszinte, igaz társra, aki átsegíti a legkilátástalanabb helyzeteken is.
Ezt írtuk a filmről:
Az olasz film története – A kezdetektõl a neorealizmus válságáig (1.)
Az iskolateremtő irányzatokban és alkotókban, nagysikerű műfajokban, hosszan tartó válságokban bővelkedő olasz film története 1904-ben kezdődött. Akkor alapították Torinóban az első filmgyárat, majd rá egy évre Rómában a Cinest, amelynek műtermeit 1937-ig, a Cinecittá születéséig használták.
Filmtörténet tizennégy részben (X.) – Vissza a valósághoz (I.) – Az olasz neorealizmus története
A filmtörténetírás bevett toposza, hogy már a film születésénél megkülönbözteti a születő művészet fikciós illetve dokumentarista jellegű törekvéseit. Teheti ezt azért is, mert a (Lumiére testvérektől eredeztetett) valóságrögzítés és (a Meliés munkásságából származtatott) fikció viszonya valóban mindig is a filmkészítők és a filmről gondolkodók érdeklődésének fontos kérdése volt. A most tárgyalandó film(stílus) történeti irányzatnak is karakterisztikus jegye a valósághoz, a történelem és a mindennapok dokumentáló jellegű megközelítéséhez való viszonya.