A felejtés bére
John Woo
2003
A felejtés bére

A Filmtett szerint: 6 10 1

6

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

A felejtés bére

Színes, amerikai, 119 perc, 2003
Magyar cím
A felejtés bére
Eredeti cím
Paycheck

Történet

Michael Jenningsre vadásznak, de nem tudja, miért. A világhíres zsenit csúcstechnológiával foglalkozó nagyvállalatok szerződtetik különleges, szupertitkos munkákra, majd a feledat elvégzése után az agyából kitörlik az emlékeit, nehogy elárulhassa a cégek titkait. Munkáját jól megfizetik, a legutóbbi, három éves küldetése után nyolc számjegyű összegre számít, de a munka végeztével a fizetési csekk helyett egy borítékot kap tele különféle tárgyakkal, és azt mondják neki: beleegyezett abba, hogy lemond a pénzéről. Mivel emlékeit a szerződése értelmében kitörölték, Jennings nem tud védekezni, míg rá nem jön, hogy a borítékban talált tárgyak a kulcsok a múltjához. Így most Rachel segítségével, aki a munkatársa és szerelme volt az elmúlt három évben, Jennings az idővel versenyt futva próbálja összerakni múltja darabjait mielőtt korábbi munkaadói meg nem öletik.

Ezt írtuk a filmről:

A gázsi – John Woo: Paycheck / A felejtés bére

Uma Thurman elképesztően kék szeme és búzakalász színű haja. A fehér metró, netalántán a jövő metrója, amelyik úgy néz ki, mint valami óriás hernyó Ben Affleck-et üldözi, és pont a kellő pillanatban megáll. Ha gyorsan válaszolnom kell, hogy mi is jut eszembe a filmből vagy a filmről, hát ez az a két jelenet, amely mély hatást tett rám, a többi pedig felejthető.

Kritika, 2004. április 15. – írta

Távol-Kelet menni Amerika – Vérfrissítés Hollywoodban

Noha a távol-keleti filmgyártás Hollywoodra gyakorolt hatásának az utóbbi tíz évben végbement felerősödését a szemérmes nyugati elemzők jobb esetben udvarias (rosszabb esetben képmutatóan nyájas) főhajtással az idegen kultúrák megtermékenyítő erejének tulajdonítják, az okok ennél jóval prózaibbak.

Tanulmány, 2004. április 15. – írta
Támogass egy kávé árával!
 

A Filmtett szerint:

6

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes