Nae Caranfil

Nae Caranfil

Román rendező, forgatókönyvíró. 1960-ban született Bukarestben, a filmkritikus Tudor Caranfil fia. A Bukaresti Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanult, 1984-ben végzett. Karrierje kisjátékfilmekkel indult (Venice in September – 1983, Thirty Years of Insomnia – 1984, Backstage – 1988). Nagyjátékfilmes karrierje az 1993-asE Pericoloso Sporgersivel kezdődött.

Ezt írtuk róla

Színes, hangos némafilm – Beszélgetés Nae Caranfillal, a Restul e tăcere (A többi néma csend) című film rendezőjével

2008. április 25.

Nae Caranfil egyike azon kevés román rendezőknek, akik képesek megtölteni a mozitermeket. Filmjeit szívesen nézik fiatal és idős, szórakozni vágyó és igényes nézők egyaránt. Ötödik nagyjátékfilmjének forgatókönyve majdnem húsz évig maradt megvalósítatlan, A többi néma csend (Restul e tăcere) csak egy hónapja került a mozikba.

Technikás történetmondó – Beszélgetés Nae Caranfil rendezővel

2001. szeptember 15.

Első filmjét először túl keménynek találta a cenzúra, aztán 1989 után ugyanazon illetékesek több vért kértek volna bele. Az európai és az amerikai mozi csatájában az előbbi veszít, mert kigolyózta forgatókönyvíróit – állítja Nae Caranfil, feszes forgatókönyvek és kisakkozott filmek alkotója, kinek karrierje a ’90-es évek román filmgyártásában ritka kivétel.

Filmjei a Filmtetten

Closer to the Moon

Színes filmdráma, 112 perc, 2013
Rendező, Forgatókönyvíró

1959-ben a Román Kommunista Párt elitjének néhány tagja kirabol egy bankot. Miután elkapják őket, kamerák előtt újrajátszatják velük a bankrablást, hogy oktatási jellegű filmet készítsenek az esetből. Ezt az esetet dolgozza fel a 2004-es Marele jaf comunist című dokfilm és a 2014-es Closer to the Moon című játékfilm.

Kapcsolódó cikkek:

Filantrópia, avagy emberbaráti szeretet

Színes vígjáték, 110 perc, 2002
Rendező, Forgatókönyvíró, Szereplő

A 21. századi Bukarestben szombat este hölgytársaságban szórakozni indulni pénzügyileg meglehetősen kockázatos vállalkozás – legalábbis a vékony zsebű középiskolai tanár, Ovidiu számára annak tűnik, nem engedheti meg magának. Mégis valamennyit rá kell szánnia, hiszen beleszeretett egy húszéves szirénbe, a manökenálmokat dédelgető Dianába. Ovidiunak valahonnan pénzt kell szereznie – így kerül kapcsolatba a koldusmaffiával…

Kapcsolódó cikkek:

Édes semmittevés

Színes vígjáték, filmdráma, 119 perc, 1998
Rendező, Forgatókönyvíró

A film annak a két évnek a története, amelyet Stendhal Olaszországban töltött. Az annak idején egyszerűen Henri Beyle néven ismert Stendhal élete értelmét keresi, megismerkedik a már híres Rossinivel, és beleszeret a fiatal özvegy Giuseppinába. Érzékeny film a szerelemről, árulásról, a női lélekről és a férfiszellemről.

Aszfalt tangó

Színes vígjáték, 100 perc, 1996
Rendező, Forgatókönyvíró, Zene

Válasszon ki találomra tizenegy szép román lányt, engedje őket álmodozni a sikerről, adjon hozzá egy gyanús ügynökfigurát és egy külföldi üzletasszonyt. Ültesse fel valamennyit egy Párizsba induló autóbuszra, rázza meg alaposan a járművet, és küldjön utána egy elkeseredett férjet. Az eredmény egy különös road-movie, ami az utak romániai állapotának köszönhetően nem lehet más, csak [...]

Kapcsolódó cikk:

Nae Caranfil

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu