Miklauzic Bence

Miklauzic Bence

1970-ben született Budapesten. 1990–95 között az ELTE magyar és történelem szakán folytatta tanulmányait. 1995-től 2000-ig Simó Sándor osztályában tanult a Színház- és Filmművészeti Egyetemen filmrendezést. Első nagyjátékfilmjével, az Ébrenjárókkal elnyerte a 33. Magyar Filmszemle legjobb fiatal forgatókönyvírónak járó díját, illetve közönségdíját.

Ezt írtuk róla

Bergman a Fidzsi-szigeteken – Interjú Miklauzic Bencével és Miklauzic Mártonnal

2016. január 28.

Együtt hallgattak Sex Pistolst, együtt jártak BBS-filmklubba, és amikor csak lehet, együtt dolgoznak. Harmadik testvérinterjúnkban Miklauzic Bence rendezővel és Miklauzic Márton operatőrrel beszélgettünk arról, milyen volt a híres Simó-osztály, milyen a hollywoodi filmek magyarországi forgatása, és hogyan került Ingmar Bergman a Fidzsi-szigetekre.

„Nem tudod kivonni magad” – Interjú Miklauzic Bence filmrendezővel

2007. november 15.

Miklauzic Bence a neves Simó-osztályban végzett. Azóta egy sikeres nagyjátékfilm, a 2002-ben készült Ébrenjárók és több televíziós munka (A harmadik fiú; Állhatatosság) kötődik a nevéhez, nemsokára pedig újra egészestés mozifilmet forgat. A Filmtett az új munkáról is kérdezte, de szóba jött az életműépítés, az érzelgősségtől való félelem és Chris Tucker Csúcsformában című filmje is.

Filmjei a Filmtetten

A besúgó

Színes tévésorozat, thriller, történelmi, 43 perc, 2020
Rendező

1985. Magyarország a vasfüggöny mögött. A 20 éves Geri alig várja, hogy Budapesten a Gazdaságtudományi Egyetemen tanuljon és végre új embereket és eszméket ismerjen meg.

Elolvasom a kritikát

Parkoló

Színes filmdráma, 92 perc, 2014
Rendező, Forgatókönyvíró

A pesti bérházak rengetegében, egy üres foghíjtelken áll a Parkoló. A Parkoló ura Légiós, aki egy sajátos kis birodalmat hozott létre a tűzfalak tövében. Télen-nyáron itt él a lakókocsijában, és csak egyetlen cél vezérli: nem akarja, hogy a külvilág káosza betörjön az általa kialakított nyugalom szigetére. Az egyetlen helyre, ahol otthon érzi magát. Egy nap azonban olyan vendég [...]

Kapcsolódó cikkek:

A zöld sárkány gyermekei

Színes filmdráma, 89 perc, 2011
Rendező, Forgatókönyvíró

A kerettörténet szerint a kínaiak eredetileg raktárnak használják az épületet, ahol Yu Debin nemcsak dolgozik, de él is, ám az ingatlan tulajdonosai szeretnék eladni, így a vevőkre várakozó ingatlanos és a dobozok között élő kínai hamar barátságot kötnek.

Kapcsolódó cikkek:

A harmadik fiú

Színes , 31 perc, 2006
Rendező

Egy gyermekét elfelejtő nő története, a válástól az új házasság szürkeségéig.

Miklauzic Bence

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes