Major Tamás

Filmjei a Filmtetten

Circus Maximus

Színes filmdráma, háborús, 99 perc, 1980
Szereplő

A II. világháború vége felé járunk. Carlotta, a lepusztult vándorcirkusz tulajdonosnője embercsempészetből tartja fönn magát és családját. A fura társasághoz ezúttal egy professzor is csatlakozik, akit Carlottának el kell juttatnia a jugoszláv partizánokhoz.

Kapcsolódó cikk:

Szabadíts meg a gonosztól

Színes filmdráma, 88 perc, 1979
Szereplő

1944 telén a Végvári Tánciskola vendégeit szétzavarja egy légiriadó. Adorján András, a ruhatárosnő fia ellop egy kabátot, hogy eladja és az árából megvásárolja Fussbaum Aranka szolgáltatásait. A ruhatárosnő – hogy becsületét mentse – lányával, Zsuzsival, Svéd Ferivel, a sógorával és a fiával útra kel, hogy a kabátot előkerítse. Miközben megméretkeznek a háború poklában, a [...]

Régi idők focija

Színes filmszatíra, 78 perc, 1973
Szereplő

A 20-as évek mozi- és focivilágát burleszk-pantomim stílusban megidéző film Budapesten játszódik. Minarik Ede mosodás egyetlen szenvedélye a foci. Csak egyet szeretne elérni életében: hogy a Csabagyöngye SC bejusson az első ligába. Ezért képes feláldozni mindent. A mosodáját, a házasságát, mindent, amije csak van, illetve volt... Sándor Pál remeke a magyar filmtörténet fontos darabja. A film egyik szállóig [...]

Kapcsolódó cikkek:

Ítélet

Fekete-fehér filmdráma, történelmi, 99 perc, 1970
Szereplő

1514. A parasztfelkelésnek vége, Dózsát elfogták. Werbőczy a börtönben lévő parasztvezért rá akarja venni arra, hogy cserébe az életéért tagadja meg a forradalmat. A kihallgatások szünetében Dózsa képzeletében lepereg a felkelés története. A harcokat végigkísérték Lőrinc pappal folytatott vitái a forradalomról, az erőszak szükségességéről, a saját embereikkel szemben is alkalmazott [...]

Kapcsolódó cikk:

Szemüvegesek

Fekete-fehér filmdráma, 78 perc, 1969
Szereplő

Valkó László fiatal építész (Bujtor István) egy tervezőintézetben dolgozik. A sok gépies munka után úgy tűnik, végre nagy feladatot kap, megtervezheti élete első házát. Igaz, csak egy lakótelepi panelházat, de Valkó hisz saját ötletességében és tehetségében. Ambiciózus megoldásait azonban sorozatosan elutasítják. Ám mintha magánélete kárpótolná. Úgy tűnik, sikerül megszereznie a lakást, ahol eddig eltart [...]

Kapcsolódó cikk:

A tizedes meg a többiek

Fekete-fehér vígjáték, 111 perc, 1965
Szereplő

A II. világháború utolsó heteiben Molnár tizedes a zászlóalj gránátokba rejtett zsoldjával a maga részéről befejezettnek nyilvánítja a háborút. Egy, a pikírt inasra, Albertra bízott kastélyban talál menedéket, ahol már több sorstársa bujkál. Itt átveszi a parancsnokságot és kiosztja a feladatokat mindenkinek, a különféle lehetőségeket számbavéve. Ha kell, honvédek és átveszik [...]

Kapcsolódó cikkek:

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins