Hegedűs Bálint

Ezt írtuk róla

„A nevetést nem lehet hazudni” – Interjú Hegedűs Bálinttal

2015. április 3.

Az utóbbi idők egyik legsikeresebb magyar filmjét, a Liza, a rókatündért írta Ujj Mészáros Károllyal, de besegített a Parkolóba és A legyőzhetetlenek raftingtúrás kalandfilmjébe is. Saját könyve a méltatlanul keveset emlegetett Utolsó órák, valamint a Mázli még 2008-ból. Alapított már forgatókönyv konzultációs céget, írt Barátok köztöt és Hacktiont, tanított az ELTE-n, jelenleg pedig a filmalap forgatókönyv-fejlesztési igazgatója. Hegedűs Bálinttal saját filmjeiről és a forgatókönyvírás magyarországi helyzetéről beszélgettünk.

Filmjei a Filmtetten

X – A rendszerből törölve

Színes thriller, krimi, 114 perc, 2018
Forgatókönyvíró

Éva zseniális rendőr. Meglátja, amit más nem, megérzi, ami fölött minden kollégája elsiklik, ott is észreveszi a bűnt, ahol minden más zsaru legfeljebb balesetet sejt. Neki tűnik fel az is, hogy a Budapesten rövid időn belül elkövetett jó néhány öngyilkosság között összefüggés lehet. Ám Éva rég nem nyomoz. A magánnyal és a félelmeivel küzd, képtelen r [...]

Kapcsolódó cikkek:

Kincsem

Színes kalandfilm, romantikus, történelmi, 121 perc, 2017
Forgatókönyvíró

Blaskovich Ernő mindenét elveszítette a szabadságharc után. Céltalan, kicsapongó életet él, amikor egy nap megjelenik élete nagy lehetősége, Kincsem, a csodaló, amivel sikert sikerre halmoz az európai lóversenypályákon. A sors tálcán kínálja neki az elégtételt; nemes küzdelemben győzheti le ősi ellenségét, von Oettingen bárót. Egyre durvuló rivalizálásukat azonban bonyolítja, hogy Ernő menthetetlenül beleszeret Klara von Oettingenbe, apja [...]

Kapcsolódó cikkek:

A fekete múmia átka

Színes vígjáték, televíziós, 62 perc, 2015
Forgatókönyvíró

A film A detektív, a cowboy és a légió című kisregényt, Rejtő Jenő egyik kevésbé ismert művét adaptálja: egy fergeteges komédia keretében mutatja be az irodalmi kávéház közegét. Görbe tükröt állítva hívja a nézőt a kulisszák mögé, hogy betekintést nyerhessünk, hogyan is születtek az évszázad legsikeresebb ponyvaregényei.

Kapcsolódó cikk:

Liza, a rókatündér

Színes vígjáték, 90 perc, 2015
Forgatókönyvíró

Liza, a csinos, de roppant szerény ápolónő élete egy csapásra megváltozik, amikor születésnapi kimenőt kap. Elhatározza, hogy megtalálja élete szerelmét, ám hamarosan több hullazsákba került hódolója lesz, mint élő.

Kapcsolódó cikkek:

Parkoló

Színes filmdráma, 92 perc, 2014
Forgatókönyvíró

A pesti bérházak rengetegében, egy üres foghíjtelken áll a Parkoló. A Parkoló ura Légiós, aki egy sajátos kis birodalmat hozott létre a tűzfalak tövében. Télen-nyáron itt él a lakókocsijában, és csak egyetlen cél vezérli: nem akarja, hogy a külvilág káosza betörjön az általa kialakított nyugalom szigetére. Az egyetlen helyre, ahol otthon érzi magát. Egy nap azonban olyan vendég [...]

Kapcsolódó cikkek:

A legyőzhetetlenek

Színes kalandfilm, 2013
Forgatókönyvíró

Fiatalokból álló csoport elindul egy rafting túrára. A két fiatal vállalkozó – Győző és Tomi – kölcsönnel indította el a cégét, minden munkát elvállalnak, hetente több túrát vezetnek.

Mázli

Színes vígjáték, 88 perc, 2008
Forgatókönyvíró

Ógyarmat egy szegény zsákfalu az osztrák magyar határon. Egy napon azonban rájuk mosolyog a szerencse. Felfedezik, hogy a temetőjük alatt húzódik egy olajvezeték. Gyorsan jött ötlettől vezérelve megfúrják és közösen elkezdik árulni a gázolajat, temetésnek álcázva az árusítást. Dől a pénz! Mindenki boldog és elégedett. Egészen addig, amíg mindenki el nem kezdi a saját zsebére [...]

Kapcsolódó cikkek:

Született lúzer

Színes vígjáték, tévésorozat, 2007
Forgatókönyvíró

Ki ne hallott volna már a Darwin-díjról, melyet több, mint tíz éve alapított meg néhány pihent agyú fiatal. A „díjat” azoknak ítélik oda az interneten, akik utolsó cselekedetükkel igazolták Charles Darwin evolúciós elméletét, amely szerint az ember bizony a majomtól származik. A legkülönbözőbb, de mindenképpen abszurd halált halt szerencsétlenek a díj alapítói szerint azért érdemelt [...]

Elolvasom a kritikát

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins