Clint Eastwood

Clint Eastwood

Clinton Eastwood Jr. San Franciscóban született munkáscsaládban. A családja gyermekkorában sokat költözött, mivel apja különféle munkákat végzett a nyugati parton. Clint tinédzserkorában a kaliforniai Oaklandben telepedtek le, és bár sosem vonzotta az éltanulók kiemelkedése, leérettségizett az ottani műszaki középiskolában 1949-ben. Diákkorában sport- és zenei tehetségként tűnt ki, iskolai együttesekben játszott, teniszezett és golfozott – s ezt a szenvedélyét a mai napig megőrizte. Autó- és repülőgépmotrok szerkezete érdekelte, autóversenyeket szervezett a barátaival, ugyanakkor „addig volt képes zongoráézni, amíg vér serkent az ujjából” – vallotta egyik egykori barátja.

1949-ben egy malibui házibulin ismerkedett meg Howard Hawks és John Ford filmrendezővel – mindketten nagy hatással voltak későbbi karrierjére.

Az iskola befejezése után dolgozott egy papírmalomban, később életmentőként, majd bárzongoristaként. A Seattle-i Egyetem zenetagozatán kezdett volna tanulmányokat, de 1950-ben, a koreai háború idején katonai behívót kapott. Ord erődbe helyezték ki, ahol életmentőként és úszómesterként dolgozott – elő is léptették. Egy évvel később repülőgépbalesetet szenvedett, 1951-ben le is szerelt. Katonaként összebarátkozott Martin Millerrel és David Janssennel, a két későbbi színésszel.

Los Angelesben telepedett le, ahol egyetemi tanulmányokba kezdett és 1953-ban megnősült.

Filmes pályafutása szintén az 1950-es évek elején kezdődött, először színészként bukkant fel B-kategóriás filmekben, később rendezőként, producerként és zeneszerzőként is szerencsét próbált – nem kevesebb sikerrel.

Filmjei a Filmtetten

Cry Macho

Színes , 104 perc, 2021
Rendező, Szereplő, Producer

1979-ben az egykori rodeósztár és kiégett lótenyésztő elvállalja, hogy hazahozza egy ismerőse fiát alkoholista anyjától. Az országhatáron átívelő út során a vén lovász megváltását is elnyeri, midőn bölcs leckékkel okítja a fiút az életről.

Elolvasom a kritikát

Richard Jewell balladája

Színes életrajzi, bűnügyi, filmdráma, 129 perc, 2019
Rendező, Producer

Richard Jewell volt az a rendőrtiszt, aki az 1996-os atlantai olimpia idején csőbombákat talált egy parkban. Ezzel ugyan nagyon sok ember életét mentette meg, mégsem ünnepelték hősként, mert ő lett az első számú gyanúsított. Igaz történet alapján készült.

Elolvasom a kritikát

A csempész

Színes bűnügyi, filmdráma, 116 perc, 2018
Rendező, Szereplő, Producer

 Egy 90 éves férfi, kertész és háborús veterán (Clint Eastwood) sofőrnek áll, hogy végül egy egész sikeres drogfutár legyen, de semmi sem tart örökké: az egyik szállítása nem úgy alakul, ahogy tervezte, és már nem csak a hatóságok elől kell menekülnie, ha életben akar maradni...

Elolvasom a kritikát

Sully - Csoda a Hudson folyón

Színes életrajzi, filmdráma, 95 perc, 2016
Rendező, Producer

Chesley Sullenberger pilóta hősi tettet visz véghez, mikor kényszerlandolást hajt végre a Hudson folyón, megmentve a fedélzeten tartózkodó mind a 155 ember életét.

Elolvasom a kritikát

Trouble with the Curve

Színes filmdráma, 111 perc, 2012
Szereplő

Utoljára 2008-ban, a Gran Torino-ban láthattuk a kamerák innenső oldalán, a 82 éves színész azonban a Trouble with the Curve című dráma kedvéért újra beállít a sorba. A filmben Clint Eastwood egy kiöregedő baseball-tehetségkutatót alakít, akinek a korral együtt rohamosan csökken a lelkesedése, ezért úgy dönt, egy utolsó toborzó körútra indul Atlantába, amire lányát (Amy Adams) is magával viszi.

J. Edgar

Színes életrajzi, filmdráma, 137 perc, 2011
Rendező, Zene, Producer

J. Edgar Hoover személye csaknem fél évszázadon át jelentett egyet a törvény erejével Amerikában, egyszerre félték és tisztelték. Zárt ajtók mögött azonban olyan titkokat őrzött, amelyek tönkretehették volna karrierjét, életét és a róla kialakult képet.

Elolvasom a kritikát

Azután

Színes filmdráma, fantasy, 129 perc, 2010
Rendező, Zene, Producer

George képes kommunikálni a holtakkal, de erre az adottságra átokként tekint, és inkább normális életet élne. Az újságíró Marie egy halálközeli élményt próbált feldolgozni, és meg van győződve róla, hogy bepillantást nyert a túlvilágba. A 12 éves Marcus kétségbeesetten próbál valahogy kapcsolatba lépni balesetben elhunyt ikertestvérével. A három ember kontinenseken átívelő története összefonódik.

Invictus

Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, sportfilm, 133 perc, 2009
Rendező, Producer

A Dél-afrikai Köztársaságban csak 1995-ben, az apartheid rendszer bukását követően kerülhetett sor a Rögbi Világkupa megrendezésére. A Dél-afrikai Gazellák csapata a döntőbe jutott, ám ehhez a frissen megválasztott elnök, a Nobel-békedíjas Nelson Mandela, valamint a dél-afrikai köztársasági rögbicsapat kapitánya, Francois Pienaar együttműködésére volt szükség. E két férfi megk [...]

Elolvasom a kritikát

Clint Eastwood

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Friss film és sorozat