Kovács László

Kovács László

Filmjei a Filmtetten

Beépített szépség

Színes vígjáték, bűnügyi, romantikus, 109 perc, 2000
Operatőr

Gracie Hart (Sandra Bullock) csinos FBI ügynöklány, aki még nem esett át a tűzkeresztségen. Igaz, eddig még szépségkirálynő sem volt. Sorozatgyilkos tartja rettegésben a város környékét, legközelebbi célpontjának a szépségverseny döntőjén résztvevő lányokat jelölte meg. Egyértelmű, hogy be kell építeni egy ügynököt a versenyzők közé. Gracie kap egy butácska nevet és m [...]

Elolvasom a kritikát

Mi van, doki?

Színes vígjáték, romantikus, 94 perc, 1972
Operatőr

Judy temperamentumos ifjú diáklány, akinek be sem áll a szája, és aki - ha kell - közönséges is tud lenni. Egy kongresszuson megismerkedik a meglehetősen félénk zenetudóssal, Howarddal. A férfit elbűvöli, de el is bizonytalanjtja a lány szertelen viselkedése. A zenész Judyval együtt akaratán kívül számos zűrzavaros helyzetbe keveredik, többek között ékszerrablásba is. A krimi és az érzelmes [...]

Kapcsolódó cikk:

Szelíd motorosok

Színes és fekete-fehér kalandfilm, bűnügyi, 95 perc, 1969
Operatőr

Wyatt és Billy egy jól sikerült drogüzlet után motorra szállnak és nekiindulnak Amerikának. Különösebb cél nélkül tartanak Los Angelesből New Orleans felé. A két „vadnak született” hippit sehol sem fogadják kitörő örömmel, egy kisvárosban börtönbe is kerülnek. Itt megismerkednek a helyi társaságból úgyszintén kilógó alkoholista ügyvéddel. Kiszabadulásuk után George is velük tart.

Kapcsolódó cikkek:

Kovács László

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?