Embriók
Magyar cím
Embriók
Rendező
Szereplők
Operatőr
Vágó
Zene
Producer
Történet
Teréz szülész-nőgyógyász. Munkája mellett szociológiai felmérést végez házaspároknál: mi az oka annak, ha nem vállalnak újabb terhességet, gyereket. Teréz elvált asszony, és gyereket vár Tamástól, aki második házasságában él, már fizet tartásdíjat az előző után, és nem akar kapcsolatukból gyereket. Teréz felkeresi Tamás első és második feleségét, tanúja lesz a második feleség hisztériás kitörésének, a gyereket ért sokkhatásnak. Professzorától sem kap segítséget, más magzatának sorsáról nem dönthet senki. Az abortuszbizottság előtt Teréznek is meg kell jelennie, akárcsak a többi, hasonló helyzetbe került asszonynak, és válaszolnia kell a kérdésekre. Teréz a döntéshez egy nap haladékot kér.Ezt írtuk a filmről:
Gyújtópontőr – A 90 éve született Zolnay Pál portréja
A gyújtópont az a „hely” a kamerában, ahol a gyűjtőlencse által megtört, homorú tükrön visszaverődő fény egyesül. Zolnay Pál filmjeiben elvontan soha nem ezt a pontot, hanem a visszaverődést, a fény útját figyelte. Számára a film folyamat volt, egy állandóan születő mozgóképvers.
Tanulmány,
2018. március 26. – írta Ritter György
