Pat Garrett és Billy, a kölyök
Történet
Garrett és Billy kölyök valaha együtt rótta az utakat, illegalitásba burkolózva. Garrett egy idő után úgy dönt, a tisztesség útjára lép, és rendőrnek áll. Nem sokkal később bebörtönzi régi barátját. Billy azonban megszökik, és meggyilkolja Garrett két helyettesét. Garrett kénytelen hajtóvadászatot rendezni hajdani legjobb barátja, Billy elfogására. Sokan akarják Billyt holtan látni: bankárok, földbirtokosok és a terület kormányzója is. Alias, az újságíró is Billy után veti magát. Ő látta a szökését, és be akar állni a csapatába, hogy saját szemével győződjön meg arról, hogyan válik a férfi legendává. Menekülése közben Billy nem hajlandó rejtőzködni, és hamarosan össze is találkozik Garrett-tel. Barátságukról biztosítják egymást, bár tudják, hogy hamarosan egyiküknek meg kell halni.
Ezt írtuk a filmről:
Versailles Rock City – Anakronizmus a filmzenében
Már a Grand Caféban megrendezett legelső nyilvános vetítésen sem teljesen hangtalanul, hanem élő zenei kíséret mellett pörögtek a Lumière testvérek filmjei. Igaz, ekkor még nem igazán használhattuk volna a mai értelme szerint a szót, de a filmzene gyakorlatilag egyidős a mozgóképpel. Az egyre népszerűbbé váló vetítések hatására megjelenő első mozik is mind alkalmaztak legalább egy zongoristát, akinek egyetlen feladata az volt, hogy rögtönzött játékával aláfesse a vásznon pörgő képsorokat. Jóllehet, ennek az improvizatív klimpírozásnak volt egy sokkal prózaibb szerepe is: a zenekíséret segített elnyomni az akkor még igen hangos vetítőberendezések kattogását is.
Bad Trip – Az acid western 1.
A western olyan nagy és tág műfaj, hogy története során minden más műfajnál több leágazást, mellékutat hozott létre és tűrt el. Még olyan ösvényeket is elbírt, amelyek végül nem tudtak teljes mértékben beilleszkedni a műfaj törzsébe. Ilyen vadhajtás az acid western is, amely bár egy adott kulturális-társadalmi helyzetben léphetett csak színre, és valójában nem is értelmezhető egységes stílusként, elemeiben a mai napig fel-felbukkan.
Glamúrból fantomlétbe – Az MGM stúdió története III.
Habár az amerikai álmok melegágyának és sikersztorijának számító MGM az 50-es években látszólag második aranykorát érte, az évtized második felétől lassú, de biztos hanyatlásba kezdett. Neve az Oscar-díjak helyett a gazdasági rovatok főszereplője lett, ám a szomorú leépülés mögött továbbra is változatos MGM-portré rejlik.
A becses briganti – Sam Peckinpah-portré 2.
Sam Peckinpah 1969 utáni pályája leginkább a hullámvölgy szóval jellemezhető. Zajos sikereket nagy bukások követtek, a rendező többször margóra került, mégis vissza tudott kapaszkodni, közben egyre inkább úrrá lett rajta az őrület. Bár a kritika több filmjét is porba döngölte, szépen lassan mégis kiépült a rendező körül az a mítosz, ami azóta csak erősödött. Az utóbbira bizonyíték, hogy 2011-ben a Szalmakutyák remake-jét fogadhatjuk a mozikban.
A becses briganti – Sam Peckinpah-portré 1.
Bár az Új-Hollywooddal foglalkozó filmesztéták Steven Spielberg generációját nevezték el mozi-fenegyerekeknek, az igazi kemény fickókat nem itt kell keresni. Ha valakit fenegyereknek lehet nevezni ebben az érában, az az öntörvényű Sam Peckinpah, a producereknek és saját tükörképének legnagyobb ellensége, aki akkor is outsider volt, amikor az álomgyáron belül randalírozott.