A lyukas állú első száz éve – Kirk Douglas-portré

2016. december 9. – írta Ritter György

Beleborzong az ember, hogy a több amerikai idolt is megtestesítő filmsztár, Kirk Douglas száz éves lett. A borzongás érzése abból a gondolatból fakadhat, hogy Douglas akkor született, amikor a mozi éppen még a vásári mutatványok szerepét töltötte be. Majd rácsodálkozhatott arra, ahogy a vásznat az ezüstcsillogás, a pazar kiállítás, s rajongás vette körül. Aztán tanúja volt annak is (főleg manapság), ahogy a másik, egykor lenézett szórakozási forma, a tévé átveszi ezt a szerepet, mind művészi, mind pedig látvány szempontjából. Douglas munkájának foglalata annak az érának a története, amelyben a mozi isteneket adott a nézőknek. Ő volt az egyik...

Versailles Rock City – Anakronizmus a filmzenében

2016. november 15. – írta Verpeléti András

Már a Grand Caféban megrendezett legelső nyilvános vetítésen sem teljesen hangtalanul, hanem élő zenei kíséret mellett pörögtek a Lumière testvérek filmjei. Igaz, ekkor még nem igazán használhattuk volna a mai értelme szerint a szót, de a filmzene gyakorlatilag egyidős a mozgóképpel. Az egyre népszerűbbé váló vetítések hatására megjelenő első mozik is mind alkalmaztak legalább egy zongoristát, akinek egyetlen feladata az volt, hogy rögtönzött játékával aláfesse a vásznon pörgő képsorokat. Jóllehet, ennek az improvizatív klimpírozásnak volt egy sokkal prózaibb szerepe is: a zenekíséret segített elnyomni az akkor még igen hangos vetítőberendezések kattogását is.

Egy játékos naplója – Michael Cimino-portré

2016. augusztus 31. – írta Verpeléti András

Az idén 120. évét taposó filmtörténet számos kiváló alkotója között kevés olyan megosztó művész és személyiség volt, mint Michael Cimino. A párhuzamosan zseninek és pancsernek is tartott rendező életművét a folyamatos kockáztatás és a rendezői hatalommal való visszaélés jellemzi, nevével pedig örökre összeforrt a tiszavirág életű hollywoodi auteur-korszak és egy komplett stúdió bukása.

Csalók versus hazugok, – avagy miért utaztunk 650 kilométert 70 milliméterért

2016. február 10. – írta Jakab-Benke Nándor

Azt talán már minden, filmek iránt érdeklődő ember tudja, hogy Tarantino az új filmjét, az Aljas nyolcast 70 mm-es, ultra széles filmszalagra forgatta, és hogy Amerikában (és Európa jobb helyein) emígy, eredeti formájában, ún. roadshow-vetítéseken is meg lehetett nézni. Azt talán már kevesebben tudják, hogy mitől is jó ez. Mi is csak sejtettük, így hát kipróbáltuk.

A tékás, aki kölcsönzött – Quentin Tarantino-portré

2016. január 13. – írta Csiger Ádám

Egyáltalán nem véletlen, sőt inkább tökéletesen jelképes, hogy a posztmodern műfajfilm pápája épp egy videotékából szabadult a világra. Korai filmjei elfeledett, ritka, alábecsült gyöngyszemek remixei. Napjainkra viszont a fenegyerek felcseperedett, és megcáfolta kritikusait.

Túlélőpornó, egy csipetnyi medvés horrorral – Alejandro González Iñárritu: The Revenant / A visszatérő

2016. január 8. – írta Csiger Ádám

Míg Tarantino új filmje egy kamaradarab, a „mexikói Tarantinónak” elkeresztelt Iñárritu az ellenkező irányba tart. Aki nem moziban nézi A visszatérőt, az nem látta.

Pacsirták szögesdróton – Gondolatok a Gulág filmes „lenyomatairól”

2015. november 25. – írta Ritter György

Andrej Cserkaszov 1927-es Szolovki című szovjet dokuja egy észak-orosz szigetcsoport átnevelőtáboraiba nyújt betekintést. A film egy megrakott bőrönddel érkező csapatot mutat be, majd fokozatosan a tábori élet mindennapjaira helyezi a fókuszát (természetesen a kor propagandisztikus eszközeivel): látni bányamunkát, cipészetet, betakarítást, halászatot. Helyet kap a szórakozás is, sőt egy pillanatra még keresztet vető embereket is meg mer mutatni a kamera. A film felszabaduló „megbocsájtással” és hazatéréssel végződik. A Szolovki-sziget(ek) a Gulág egyik meghatározó táborcsoportja volt, azé a Gulágé, amelyről megannyi irodalmi, de kevesebb filmes feldolgozás született.

Befejezett jövő? – Időutazás filmen

2015. október 29. – írta Ritter György

Amióta Einstein kimondta, hogy az időutazás kvázi lehetséges, az emberiség eme ősi vágya kiszabadult a bájitalok, a megfoghatatlan álmok béklyójából és átköltözött a tudományos fikció fenséges világába. A filmen ábrázolt időutazás és a filmi elbeszélés jellegzetessége látszólag adja magát a diegetikus összefonódásra. Ennek sikeressége, vagy sikertelensége főleg azon áll, hogy egy alkotó mennyire képes megbirkózni az időben való cikázás nemcsak zavart, de félelmet is ébresztő lehetőségeivel.

Párbajhősök tükörteremben – Graham Yost: Justified / A törvény embere

2015. április 28. – írta Pernecker Dávid

Hat év után véget ért A törvény embere. Elmore Leonard és Graham Yost sorozatának végén senki nem lovagolt el a naplementében – és ez így van rendjén.

Elhunyt Andrew V. McLaglen westernrendező

2014. szeptember 4. – írta a szerk.

Meghalt a 94 esztendős Andrew V. McLaglen, több klasszikus 60-as évekbeli western, köztük a John Wayne főszereplésével forgatott McLintock! rendezője.