Tanulmányunkban az erdélyi magyar-zsidó származású dokumentumfilmrendező, Fischer István életéről és pályájáról írunk, amelyben központi elemmé avanzsál a kisebbségi identitások felfedezése és megmutatása. Korábbi tanulmányunkat, a Fischer István rejtett örökségét folytatva ezennel a rendező határtalan örökségéből ragadunk ki egy-egy fejezetet, azon filmjeit vizsgálva, melyek noha már határon túl születtek, mégis tudnak rólunk (is) szólni.
John Wilson Attenborough-i megszállottsággal, tisztes távolságból figyeli a nagyvárosi ökoszisztémát. Ismeretterjesztő-doku-komédiája egy igazi kísérleti gyöngyszem a streamingtengerben, és minden, amire egy 2020-as évtől megcibált idegrendszerű nézőnek szüksége lehet egy nehéz nap után.
Róma. Négy betű, két szótag, az összes nyelven ugyanaz. Fordítsd meg és olvass szerelmet minden újlatin dialektusban, vagy változtasd meg a szótagok sorrendjét, s egy ókori költő másik családnevét kapod, netán épp valami melegbarnát sugall. Rúgd fel a betűrendet. Mors, mori, halál, halni. Késleltet, az is „mora”. Márványra loccsanó bor, lágy, füstös aroma. Faragott ormok maró korma. Mindahány metafora. Innen nincs több szabály. Keverjed, ragasszad, s futtasd női vonalain szemed, hisz máris egy dúskeblű matróna, komor apácák tömött sora és a szigorú norma, vagy tán a szende, ám feslett Ramona. Róma, na...