John Wilson Attenborough-i megszállottsággal, tisztes távolságból figyeli a nagyvárosi ökoszisztémát. Ismeretterjesztő-doku-komédiája egy igazi kísérleti gyöngyszem a streamingtengerben, és minden, amire egy 2020-as évtől megcibált idegrendszerű nézőnek szüksége lehet egy nehéz nap után.
Az ösztönös kíváncsiság és az ebből fakadó alapos megfigyelés minden leendő filmes alaptermészete, egyfajta első előtti lépés a filmkészítés felé. John Wilson New York-i rendező online életműve ennek a lépésnek a tökéletesítésére tett gyakrolatsor, mely szerzőiségénél fogva egyértelműen megérdemelte, hogy kitörjön a Vimeo „fiókjából”. A rendező egyedi látásmódjára a Comedy Central Nathan for You-jából ismert Nathan Fielder figyelt fel, majd executive producerként állt a projekt mellé, meggyőzve az HBO-t, hogy közösen rágják a körmüket azért, hogy mit szól majd a nagyérdemű. De nem kellett nagyon aggódniuk, John Wilson ismeretterjesztő-doku-komédiája egy igazi kísérleti gyöngyszem a streamingtengerben, és minden, amire egy 2020-as évtől megcibált idegrendszerű nézőnek szüksége lehet egy nehéz nap után.
A sorozat első évada végtelen mennyiségű, New York utcáin felvett nyersanyag gondos leszűrésének eredménye. Első ránézésre úgy tűnik, hogy ennek a mániákus megfigyelőnek hála most végre megtanulhatjuk, hogyan osszuk el a számlát az étteremben, hogyan fejlesszük a memóriánkat, hogyan védjük meg bútorainkat a különböző külső hatásoktól, vagy éppenséggel hogyan készítsük el a tökéletes rizottót. A valóság azonban nem is állhatna távolabb: a how to-típusú Youtube-videós forma itt teljesen átlényegül, John Wilson pedig nem hogy nem egyszerűsít, hanem még jobban összezavar. A Dziga Vertov-i modern városszinfónia és a rendező narrációjának kettőse váratlanul egymásba folyó narratívákat szül, így jutunk el a small talktól az emberi kapcsolatokig, a rizottótól a dohányzásról való leszokásig, vagy éppen a New York épületeit behálózó állványzatoktól az emberiség korlátaiig.
Wilson mintha egy emberiség utáni népnek dokumentálná a betondzsungel mindennapjait, kiemelve New York egyszerre abszurd és komikus oldalát, és olyan pillanatait, amikor a valóságba „glitch” csúszik. Kameráján keresztül mi is voyeurként flangálhatunk a város utcáin. Látjuk, ahogy korláton lógva, fejjel lefelé fuvolázik egy ember, bemegy a bankba egy borz, vagy a Twin Peaks Dale Cooperjeként ismert Kyle MacLachlan egy metróautomatával küzd az aluljáróban. Ahogy egy interjúban mondja, Wilson a „hibát keresi a Mátrixban”, ami gyakran egy olyan dolog, amit mindenki lát, de a legtöbben elmegyünk mellette.
Az asszociatív képsorokat a rendező Joe Perát idéző, szándékosan esetlen narrációja fűzi össze, melynek kiindulópontja az adott rész címében felvetett kérdéskör, melynek körbejárása az általánosságból a személysség felé alakul, és az alkotó valamelyik társadalmi szorongásában csúcsosodik ki. A könnyed jazzre vágott montázs és a narráció kettősét néha interjúk szakítják meg, melyek során az alanyok váratlan természetességgel válaszolnak Wilson ártatlannak tűnő kérdéseire. Rajtuk keresztül jutunk el olyan eseményekre, ahová egyébként sosem mennénk (pl. éves focibíró gyűlés, New York-i épülettartó állványzat-kiállítás, Nelson Mandela-effekt találkozó), illetve gyakran ők térítik el az adott rész irányvonalát. Bár az interjúalanyok mondatai kontextusukból kiszakítva teljesen új értelmet nyernek a vágóasztalon, Wilson mindegyikükhöz a tapasztalt dokfilmes empátiájával viszonyul, az ítélkezést a nézőre hagyva.
A John Wilson tanácsai egyszerre ismeretterjesztő film, ügyesen vágott Insta-story-gyűjtemény, dokfilmes komédia, kísérleti szatíra, és mindenek felett vizuális napló. S bár a sorozatot (a rendező hasonló struktúrájú rövidfilmjeivel ellentétben) már egy többszemélyes operatőri stáb vette fel, mit sem vesztett személyességéből, és az HBO által biztosított production value (?) sem cenzúrázza a rendező gyakran naturalista szemléletmódját, helyenként polgárpukkasztó mellékszálait.
John Wilson Attenborough-i megszállottsággal, tisztes távolságból figyeli a nagyvárosi ökoszisztémát azért, hogy valami olyant adhasson a sorozatra gyanútlanul kattintó nézőnek, amire valójában szüksége volt, de nem tudott róla. Ízig-vérig szerzői munkájában képes egyszerre kifigurázni a minden irányba figyelő, „stalkoló” 21. századi embert és megragadni a modern létezés összes (árny)oldalát. Nem beszélve arról, hogy a legjobbkor jött. Akkor, amikor a valóságot sokan otthonainkból, agyonfilterezett képernyőkön keresztül érzékeljük. Wilson az átlagos mindennapok varázsát és kiábrándultságát – amit a home office kényelme most sokak számára eltakar – egyaránt pótolja. Elsőéves filmes hallgatóknak, illetve tömegközlekedési eszközökön másokat bámuló voyeuröknek kötelező darab!
