A Cirko két friss dokumentumfilmje rámutat arra, hogy nem sok minden változott az elmúlt 80 évben, legalábbis ami a társadalom viselkedését illeti. Ugyanazok a berögződések, az ismeretlentől való félelem, az egyszerű megoldások iránti igény uralja az emberi gondolkodást, ami annak idején a holokausztot is okozta. A Kövek és a Tobi színei épp ezért alkot tökéletes párost, mert mindkét film arra hívja fel a figyelmet, hogy mitől kell még ma is óvakodnunk.
Az elnyújtott fejlesztési folyamatot követő, megjelenés előtti és közbeni szivárogtatásoknak, hőzöngésnek, hisztiknek, a PR-, majd a rajongói ellenkampánynak – és úgy általában a játék körüli botrányos hangulatnak – köszönhetően most már az is hallott a kultikus 2013-as The Last of Us című játék folytatásáról, aki nem tudna megkülönböztetni egy játékkonzolt egy tévé alatt felejtett fekete aktatáskától.
Számos comig-of-age film vissztérő motívuma a tükör, amiben a serdülőkorban járó főhős elégedetlenül szemléli saját testét. Ezt teszi a Lány című film főszereplője is, annyi különbséggel, hogy ő nem testének egy jobb verzióját szeretné látni, hanem a teljesen ellenkezőjét: fiú helyett lányt. A film számos Cannes-i díj után Lukas Dhont Belgium idei Oscar-jelöltje.
Az ötvenes éveiben járó, szabadelvű Gloria után, Sebastian Lelio egy hasonlóan erős és különc női karaktert helyezett ötödik nagyjátékfilmjének középpontjába.
Izgalmas a téma, de a rendező túl keveset kockáztat – leginkább ezt lehet Tom Hooper szemére vetni a transzneműség egyik pionírjának emléket állító új filmje, A dán lány kapcsán.
Sean Baker New York-i filmes az ezredforduló óta dolgozik az iparban. Bár már ötödik nagyjátékfilmjén van túl, eddig többnyire a peremvidéken tevékenykedett – jóllehet filmjei is perifériára szorult emberekről szólnak. A Tangerine egy újabb lépés az integráció, az elfogadás felé.
